Zöldségnövényekre tematizált lapszámhoz érve nehezen tudom leküzdeni azt az olcsó poént, hogy mennyire vigyáznom kell, nehogy zöldségeket kezdjek írni ebben a rovatban. Pedig zöldségekre szólt a főszerkesztői eligazítás. Körül is néztem hát a polcon milyen régi – elődeink írta – zöldséges irodalmat találok könyveim között. Elsőnek egy szép korú írásra bukkantam a Kertészet 1933. január 15-én megjelent számának 7-ik oldalán, Németh József tollából „Termeszszünk vidékenkint egységes zöldségárut” címmel. Bevallom az „egységes zöldségáru” szavakon akadt meg a szemem. Szép egységes – egyforma gömbölyű, egyenlő piros, szabványosított zöldkocsányos paradicsomok jelentek meg emlékképeim között a közeli zöldséges bolt kirakatából. Azt már nem is említem, hogy mennyire egységesen semmilyen ízűek voltak még salátának is – persze a semmit a legkönnyebb egységesre formálni. Onnan meg már akár szilva ízűre is lehet igazítani, ha éppen az illik a főételhez. Nem, nem szaladt el a fantáziám – mert egyszer már elmagyarázták nekem egy szamóca fajtabemutatón, amikor hiányoltam a szép, dekoratív gyümölcs szamóca ízét – az is az említett paradicsomokhoz hasonlatosan a víz negyedik halmazállapotát juttatta az eszembe –, hogy nincs is arra szükség, mert gyümölcssaláta készítésekor azt tetszés szerint alakíthatjuk, valamelyik öntetettel, akár banán ízűre is. Nem zsörtölődöm tovább, mert ezen az úton akár a citromillatú fenyőfához is eljutnék. Karácsony pedig már úgyis elmúlt, lássuk inkább, milyen egységesített zöldségáru termesztéséről írt a szerző immár nyolcvan éve. „Hozzáértéssel és kitartó szorgalommal kis területen is lehet akkora jövedelmet előteremteni, amennyi egy család megélhetésére elég vagy azt legalább részben megkönnyíti. Minél inkább elaprózódik a földbirtok, annál inkább rá lesz utalva a kisgazda, hogy termőföldjét okszerűen kihasználja és kertileg mívelje. Ez az egyetlen módja a jövedelmezőbb gazdálkodásnak. Másszóval: kerti műveléssel módjában van a gazdának – mezőgazdasága keretében – a szántóföldön vagy a rét egy részén olyan zöldségféléket termeszteni, amelyek értékesebbek, mint a gabonafélék és egyéb szántóföldi termények. Itt azonban az a kérdés merül fel: vajon a zöldségféléket lehet-e haszonnal értékesíteni? E kérdésre az a felelet: ha szép és jó minőségű termény nagy mennyiségben és a kereskedelemben kívánt minőségben kerül piacra, annak mindenkor van kelete. Hiszen az csak természetes, hogy az ország egy-egy vidékén szétszórtan kisebb mennyiségben termesztett gyümölcsöt vagy zöldségterményt nehezen lehet értékesíteni. Ha azonban egy vidéki piaci gócpontban ugyanazon fajtájú és jóminőségű termény vagóntételekben halmozódik össze, azt a kereskedő érdemesnek tartja fölkeresni és megvásárolni. Tehát misem természetesebb, minthogy a gazdáknak egymással szövetkezve és egymást megértve arra kell törekedniök, hogy mindnyájan egy- és ugyanazon fajtájú zöldségfélét termesszék. Ily módon, amikor az áru piacra kerül, az olyan, mintha egy gazdaságból került volna ki. A makói hagyma és torma, a szegedvidéki paprika, a kecskeméti és nagykőrösi ugorka, a hevesi és dunatiszaközi dinnye, a fóti spárga, a mogyoródi paradicsom, a szabolcsi káposzta és burgonya, a győrvidéki sárgarépa és petrezselyem, a csurgói és balinkai káposzta, a baja-szentistváni és hódmezővásárhelyi zöldpaprika ilyen tömeges és egységes termesztés révén lett keresetté és híressé. De nagy jelentősége volna országunkban a zöldségmagtermesztésnek is, ami a külföldi behozatal miatt sehogy sem tud nálunk meghonosodni. Pedig országunkban a kerti magvak igen jó minőségben teremnek. Tekintve azonban, hogy a magkereskedők csakis olyan vetőmagot vásárolnak meg, amelynek termesztésére a gazdával előzetesen megállapodnak, ennélfogva erre vonatkozólag tárgyalásba kell bocsátkozni a magkereskedőkkel. Megállapodás esetében a vetőmagot a magkereskedő előlegezi a termesztőnek. Minthogy azonban a magtermesztőnek szavatosságot kell vállalnia, hogy a termesztett zöldségfajtát az elfajtázástól megóvja, vagyis közelében más fajtát nem termeszt, ennélfogva kis gazdaságban csak abban az esetben lehetne az elfajzást elkerülni, ha a szomszédos gazdák is egy- és ugyanazt a zöldségfajtát termesztenék magnak. Így van ez külföldön is. Egy községben, hogy nagymennyiségben legyen ugyanazon fajtájú zöldségmag termesztve, a gazdáknak tömörülnök kellene az egységes magtermesztésre. Lehet ugyan többféle zöldségfajta magját is termeszteni egy község határában, de azok olyan fajtájúak legyenek, amelyek egymástól nem fajtáznak el. Kívánatos volna, hogy hazai magkereskedőink legalább a könnyebben megtermeszthető magvak termesztésére megbízást adnának gazdáiknak. Ily módon egyrészt megmenthető volna az a jelentékeny pénzösszeg, amit a külföldről behozott magvakért fizetnünk kell, másrészt a munkaalkalom teremtésével a szociális bajokon is segíteni lehetne. A jelenlegi válságos gazdasági helyzet s az egyes államok elzárkózási politikája nem örökéletű. Épp ezért fel kell készülnünk arra, hogy előbb-utóbb újból abba a helyzetbe jutunk, hogy zöldség- és főzelékféle terményeink előtt a kivitel kapu kinyílnak. S akkor, ha terményeinkkel a világpiacon a versenyt felvenni akarjuk, olyan terményekkel jelenjünk meg a külföldi piacokon, amelyek minőségben és csomagolásban egyszínvonalon állnak a külföldi elsőrendű árukkal. Ha erre nem törekszünk, lemaradunk a világversenyről. Másszóval: a gazda ne azt a zöldségfajtát termessze, amely a saját ízlésének vagy megszokásának megfelel, hanem azt, amely kereskedelmi célra a legjobb. Másfelől pedig – mint már e közlemény elején is említettem – arra kell törekedni, hogy egy-egy vidéken mindenki, aki eladásra termeszt, ugyanazt a zöldség- vagy főzelékfajtát termessze, hogy ilyképpen nagytömegű egységes árut tudjon a kereskedő egy helyen összevásárolni. Miután pedig a piaci tapasztalat azt igazolja, hogy a szemnek nagy szerepe van a vásárlásban a piacra kerülő terményt kellőképpen megtisztítva, megválogatva és osztályozva, csinos csomagolásban szállítsuk piacra. De azért is meg kell ezt a termesztőnek tennie, mert a külföldi piacokon enélkül csak igen alacsony áron tudja a kereskedő a hazai terményt árusítani, ahol a külföldi termesztők igen szép áruikat mutatós, szép csomagolásban szállítják a piacra. Hazai termesztőinknek és kereskedőinknek e téren még sokat kell tanulniok.” Lám milyen egyszerű feladatok előtt állt a zöldségtermesztő. Még a fordított áfá-n sem kellett törnie a fejét, elegendő volt, ha a csinos csomagolásra figyelt. Már elődeink is írták…