Nagy István, a konszenzust kereső miniszter. Interjú

Most is az Ő segített, meg az Ön titkára Ondré Péter.

Kósa Lajos barátom azt kérdezte tőlem:

– Te tudtad, hogy a Kisalföld ilyen termékeny?

– Ezt, hogy érted? – kérdeztem vissza – kissé kétkedve.

– Négy minisztert is adtunk, és ebből három óvári: Gergátz Elemér, Nagy Frigyes és most még egy Nagy, az István.

– De Nagy István Újfehértói – szóltam közbe.

– Ott született, de nálunk, Magyaróváron lett gazdásszá. Tudod, a hely szelleme kötelez…

Eddig tartott a beszélgetésünk

• Miniszter úr! Ennyit számít a hely szelleme, az elődök hagyatéka?

Igen, mert az a felsőoktatás, ami Magyaróváron folyik, kétszáz éves múltra tekint vissza. Európa első agrárfelsőoktatási intézményéről beszélünk, amelynek olyan tradíciója, kultúrája van, olyan tudás halmozódott fel az évszázadok alatt, ami valóban kötelezőleg hat valamennyi ott végzett agrárszakemberre.

Ugyanakkor azt mondom, hogy a múltból nem lehet megélni. Mindig nagyon sokat kell azért dolgoznunk, hogy ne csak múltunk, de jövőnk is legyen.

Mi óvári gazdászok úgy tekintünk a múltra, hogy az olyan kötelezettséget ró ránk, amelynek meg kell felelnünk. Nehéz és egyben édes teher az is, hogy az Óvári Gazdászok Szövetsége – akiknek sokat köszönhetek, hogy miniszter lehettem – szigorú figyelemmel kíséri a munkámat.

• Ez tényleg komoly teher lehet, állandóan a figyelem központjában lenni.

Ugyanakkor mindenben számíthatok a támogatásukra is.

• Még maradjunk egy percig az Egyetemnél Miniszter úr. Dr. Nagy István PhD fokozattal, egyetemi oktató is, aki – ahogy tapasztaltuk – nem használja a doktori címet.
  Ez egy kötelező szerénység?

Nagyon is büszke vagyok arra, amit az oktatásban elértem, de a mezőgazdaságban nem ez számít. Ahogy mondják, aki az eke szarvára teszi a kezét, annak előre kell tekintenie és nem hátrafelé, mert ha így teszünk, a barázda görbe lesz.

Az egyetemi munkához persze szükségem volt tudományos fokozatra, de a mindennapi élet az más, ott az a vezérelv, hogy miként tudunk előre haladni: ezért járom a vidéket, keresem a kapcsolatot a gazdákkal, hogy együtt tudjuk a jövőt építeni, amelyben olyan jogi környezetet kell teremtenünk, ami az ő érdekeiket szolgálja.

• Amikor híre ment, hogy Ön lesz a miniszter, egy gazda, így summázta: jó lesz, mert a mi fajtánk. Vállalja?

Ennél nagyobb elismerést nem kaphattam volna. Azt szeretném, ha a munkám végeztével ugyanez a mondat elhangozhatna. Ez óriási erkölcsi kötelezettség.

• Újfehértóról indult, állatorvosnak készült, de a végén gazdászként diplomázott.

Valamit tisztázzunk; nem én akartam állatorvos lenni, édesanyám szerette volna, de úgy voltam vele, hogy egy beteg állat látványa nekem fájdalmat okoz. Sokkal jobban szeretem az egészséges állatokat. Egyébként állategészségőrként végeztem a középiskolást, de végül is Mosonmagyaróvárra mentem. Ma is azt vallom, hogy a legszebb dolog az állattenyésztés.

• Ezen belül is a méhészet.

Az egyetemen a kisállattenyésztéssel foglalkoztam, és így kerültem a méhek közelébe, de van ennek családi hagyománya is, a nagyapám révén.

• Aktivitására jellemző, hogy politikusként is megmérette magát. Volt alpolgármester, polgármester, államtitkár és most elérkezett szakmai pályafutása csúcsára, a bársonyszékig. Képviselőként most is fölényesen győzött. Ez a magyarázata annak, hogy a Orbán Viktor a Kormányába hívta?

Erről Őt kellene megkérdezni.

•  Erre a diplomatikus válaszra számítottam, de reméltem, hogy ennél többet is megtudunk.

Ahová az élet állított, ott mindig próbáltam maximálisan helyt állni. Az, hogy most éppen miniszter vagyok, remélem nem változtatja meg az eddigi világszemléletemet.

A miniszterelnök úr talán azt érzékelte, hogy két világot kötök össze, a nyírségi parasztságot az óvári polgársággal, a kisgazdaságokat a jól működő nagyüzemekkel.

Ebben a politikai szituációban, amelyben most élünk, szükség van egy olyan kiegyensúlyozó személyre, aki szót ért mind a két táborral, aki tudja azt, hogy a mezőgazdaság, mint stratégiai ágazat, olyan kihívások elé néz, amely megoldására az agrárágazat valamennyi szereplőjére szükség van.

A versenyképes agrárium a célom, és az az üzenetem, hogy mindenkire szükség van, mert húsz millió ember élelmiszerellátásáról kell gondolkodnunk, természetesen az exportot is beleértve. Erre egyébként adottságainknál fogva képesek is vagyunk.

• Kulcsszó – ahogy említette – a versenyképesség. Úgy érzékeltem, hogy az egymásra épülő programpontok ebben öltenek testet.
  Amikor felvázolta az elképzeléseit, többen azt mondták: ez egy világos agrárstratégia, amit eddig hiányoltunk. Néhány nagyon fontos és az agrárium jövőjét meghatározó programpontot említett, amelyek lényegi kérdései a mezőgazdaságnak.

A mezőgazdaágnak kell rövid távú, a napi problémákra koncentráló, középtávú és hosszútávú program, hogy kellő jövőkép legyen.

Első feladatunk a fiatalok megszólítása, amit még a későbbiekben kifejtek, mert egy elöregedő agrártársadalomnak meg kell újulnia ahhoz, hogy sikeres legyen a munkánk.

Jövőképet kell adnunk.

A programok egyik legelső tennivalója a jogszabályi környezet megteremtése, a fejlesztéseket gúzsba kötő osztatlan közös tulajdon megszüntetésére. Ezzel együtt a birtokösszevonásokkal az ún. jó értelemben vett tagosítással is foglalkoznunk kell a jövőben.

Azt remélem, hogy ehhez az ellenzékből is találunk szövetségeseket, mert ennek megoldása valamennyiünk elemi érdeke.

• A következő téma az öntözés.

Tarthatatlan, hogy mindössze 80-85 ezer hektár területet öntöznek hazánkban. Ez olyan súlyos versenyhátrány a környező európai országokhoz képest, ami nem tartható fenn.

A mezőgazdasági kibocsátásunk ötven százalékkal nőtt 2010 óta, ami nagyon jelentős eredmény. Ezúton is szeretnék ezért köszönetet mondani a gazdatársadalomnak. Ha viszont azt nézzük, hogy az egy hektárról származó jövedelem mennyi nálunk, akkor – ez sajnos – mindössze 58-59% az európai átlagnak.

Hogy ez miként növelhető? Több összetevője is van, de ebben meghatározó az öntözés. Ugyanakkor nagyon komoly társadalmi kérdések nehezítik az öntözés fejlesztését. A klímapolitika, a vízbázis védelme – mind olyan kérdések, amelyekről hosszan lehet vitatkozni ugyan, de ezzel nem oldjuk meg az öntözés problémáját.

• Akkor ez akár gátja is lehet az öntözésfejlesztésnek?

Szeretnénk ezért kettéválasztani az öntözési lehetőségeket. Vannak felszín feletti és felszín alatti vízkészletek. A vita elsősorban a felszín alatti vizek vonatkozásában van. Ezt a vitát le kell fojtani és nyugvópontra juttatni annak figyelembevételével, hogy ez a vízbázis nemzeti kincsünk, amit feltétlenül meg kell őriznünk.

A felszín feletti vizek kérdésében viszont nem tétlenkedhetünk, azonnal cselekednünk kell. A felmérések szerint a mindössze 85 ezer hektár öntözött terület mellett 200 ezer hektár öntözését lehetővé tevő öntözőcsatorna hálózatunk van, csak rendkívül elhanyagolt állapotban. Ezeket haladéktalanul rendbe kell tennünk, mert ezáltal a jelenleg öntözött terület többszörösére növelhető. Ez az elsődleges; amíg a felszín alatti vizekkel kapcsolatos vita nyugvópontra jut, addig ez a lehetőség már most adott.

• Ez nem lesz könnyű feladat, hiszen a vízgazdálkodás a belügy kezében van.

Nyilván egyeztetést igényel, de ma már a Belügyminisztérium is érti, az agráriumnak azt az igényt, hogy a versenyképes termelés meghatározó feltétele az öntözés.

• Azért itt vannak érdekellentétek, legalábbi az utóbbi időkig ezt tapasztaltuk.

Ez így van, hiszen a Belügyminisztériumban a katasztrófavédelem kezeli a vízügyeket. Nekik – érthetően – az a céljuk, hogy a beérkező vizeket, árvízvédelmi szempontból minél előbb levezessék, A mi érdekeink meg ezzel pont ellentétesek, meg akarjuk őrizni a vizet szűkösebb időkre a mezőgazdaság számára.

• Meg fogjuk tudni nyerni ezt a csatát?

Bízom benne, hogy igen. Nekünk erkölcsi felhatalmazásunk van arra, hogy az országba bejövő víztömeg minél nagyobb részét megőrizzük és ne engedjük, hogy több víz menjen ki hazánkból, mint amennyi bejön. Erre a vízre szükségünk van a mezőgazdaság versenyképességének megőrzése érdekében.

• Tározók!?

Igen fontos kérdés a záportározók mellett a tartós víztárolók létesítése. Erre mintaprojekteket indítunk. Egy-egy tározóból tíz-tizenötezer hektár öntözését tervezzük.

• Gondolom, ez elég nehezen lesz kivitelezhető.

Valóban, de a nagyobb léptékű fejlesztésekhez ez az első lépés, ami folyamatos egyeztetést igényel. Meg kell tudnunk értetni a gazdákkal, hogy ez az ő érdekük is. Természetesen ezt nagyon átgondoltam, minél kevesebb érdeksérelemmel kell megoldani az adott természeti körülmények figyelembevételével.

• Ebben a stratégiában, ha jólemlékszem még két téma szerepelt: a precíziós gazdálkodás és a fehérjeprogram.

Ez így van. Egyik a versenyképességre és a környezetünk megóvására irányul, a másik az importfüggőségünk, a GM-tartalmú szójadara kiváltására.

Tudomásul kell vennünk, hogy a XXI. században élünk, ami új kihívásokat jelent. Fontos az a megállapítás, hogy a mezőgazdálkodást összhangba kell hozni az emberrel és a környezettel. Egyik sem mehet a másik rovására. Amikor biológiai egyensúlyra, biodiverzitásra törekszünk, nem szabad elfelejteni, hogy a mezőgazdaságunk egy nagyon éles nemzetközi versenynek van kitéve. A precíziós gazdálkodással elérhetjük, hogy csak annyi növényvédő szert juttatunk ki, amennyi feltétlenül szükséges, és oda, ahol annak hatását várjuk. A tápanyag-utánpótlással ugyanez a helyzet, így kisebb lesz a környezetterhelés. Ez olyan fejlett technika, ami már a fiatalok számára is vonzó lehet.

És itt térnék vissza a generációs problémákra, a fiatalok számára kínálkozó lehetőségekre, a mezőgazdaság kínálta szabad életformára.

Az ipar, a kereskedelem az informatika világa lehet, hogy kényelmesebb életformát jelent, de a vidéki élet szabadsága semmi máshoz nem hasonlítható. Ez nem szakma, ez nem munka, ez életforma. Aki ezt az életformát megismeri és megszereti rájön, hogy a legboldogabb ember a világon.

Óriási kihívás, hogy miként tudunk egy új agrárgenerációt felnevelni, aki használni tudja a legkorszerűbb technikai eszközöket és életvitelszerűen választja a mezőgazdaságot.

Ez sürgető feladat, mert a mezőgazdaságunkat két nagy csapás érte. Az első, amikor a hagyományos életformát felrúgva alkalmazotti réteget csináltak a paraszti kultúrából, a második az a vagyonvesztés volt, amit a már jól működő nagyüzemek felszámolása jelentett.

A kérdés, hogy kibír-e a mezőgazdaság még egy szerkezetátalakítást?

Szerintem nem. Ezért szükséges az ágazatok közötti egyensúly megteremtése és a fiatalok számára vonzó életformát teremteni.

• Ejtsünk szót a fehérje kérdésről is!

Ismerjük az előrejelzéseket, hogy 2050-re kilenc milliárdan leszünk a Földön, és hetven százalékkal több élelmiszerre lesz szükség, úgy, hogy a klimatikus viszonyok miatt harminc százalékkal kevesebb termőföld és negyven százalékkal kevesebb ivóvíz lesz. Ami igazán égető kérdés számunkra, hogy 2025-2030-ra negyven százalékkal több fehérjére lesz igényünk, az életmód változásnak is köszönhetően.

A probléma megoldásának elősegítésére egy 8 Mrd Ft-os fehérje programot indítottunk, ami a génmódosított import szójadara kiváltására vonatkozó kutatásokat segíti. Ebben a hazai szójatermesztés fejlesztése mellett új fehérjeforrások kutatása a cél, legyen az az ismert, de a termelésből kiszorult fehérjenövények ismételt termesztésbe vonása, vagy a különböző melléktermékek, mint a repce a napraforgó, vagy a kukorica ipari feldolgozása során keletkező magas fehérjetartalmú takarmányok.

Azon dolgozunk, hogy olyan receptúrákat alakítsunk ki, amelyek lehetővé teszik ezeknek az újtípusú takarmányoknak az állattenyésztésben való alkalmazását.

• A miniszterelnök azt mondta, hogy húsz évre tervez, Ön milyen távlatokban gondolkodik?

Húsz évre kell tervezni, mert jövőképet kell adni. Azt szokták mondani; hogy húsz évre előre tervezni könnyebb, mint a holnapot megtervezni. Azon dolgozom, hogy a holnap az mindig rendben legyen, és holnap a magyar gazdák elégedettek legyenek, de hogy ez a holnap számomra meddig tart, azt nem tudhatom előre. Az a célom, hogy minél hosszabb ideig tudjam szolgálni a magyar mezőgazdaságot és a gazdák érdekeit.

Ez a szolgálat, egy óriási kihívás, megtiszteltetés és bevallom csodálatos érzés.

• Miniszter úr köszönöm a beszélgetést és azzal köszönnék el, hogy Isten segítse a szolgálatában, amelyhez kitartást, türelmet és, ami a legfontosabb, jó egészséget kívánok munkatársaim nevében is.