A tarlóhántás célja többek között a talaj nedvességveszteségének csökkentése. A sekélyen hántott tarló, amelyre a tarlómaradványok részleges bekeverése és felületen maradása egyaránt jellemző, átlagosan 6-36%-kal kevesebb nedvességet veszít, mint a bolygatatlan és fedetlen tarló. A tarlóhántás a nedvességtakarékos termesztési technológiák egyik legfontosabb eleme.

A tarlóhántással kedvező talajállapot alakítható ki a gyom- és kultúrnövények elpergetett magvainak kikeléséhez, egy későbbi mechanikai megsemmisítés érdekében. A hántás korlátozza a kártevők és kórokozók élettevékenységét is.

Fontos, hogy a sekély, hántott réteg jobban felmelegszik, mint a bolygatatlan talaj, azonban gátolja a mélyebb rétegek felmelegedését.

További cél a talaj biológiai tevékenységének előmozdítása. A nyirkos, kellően laza és levegős talajban az aerob mikroszervezetek tevékenysége felélénkül, amelynek eredménye a biológiai beéredés folyamata.

A tarlóhántás közvetlen célja a hántással egy munkafolyamatban, vagy az azt megelőzően aprított szár- és gyökérmaradványok részleges talajba keverése. Ez a művelet a hántással kezdődik el, a hántott tarló ápolása során folytatódik, és az alapműveléssel fejeződik be.

A tarlóhántást a lazító-porhanyító műveletek elvégzésével egy időben gyengén tömöríteni is szükséges, tehát a felszínt le kell zárni. Így alakul ki az ún. második szigetelő réteg, amely egyben a szél szárító hatását is csökkenti.

 A tarlóhántás eszközei

A tarlóhántás eszközeinek hazai választékát az agrotechnika változásai, illetve a gépfejlesztés és -gyártás fejlődése határozta meg. A tarlóhántás megvalósítására a talaj kötöttségétől függően bármely sekély lazításra és porhanyításra alkalmas eszköz megfelel.

Az elmúlt fél évszázadban a következő eszközök használata volt jellemző:

• sekélyszántó eke
• egyirányú tárcsa
• tárcsás borona
• szántóföldi kultivátor
• kompakt tárcsa
• kombinált (mulcs) kultivátor

Sekélyszántó eke

A modern tárcsás boronák és szántóföldi kultivátorok megjelenése előtt a tarlóhántást ekével végezték (1. kép).

1. kép: Sekélyszántó eke szántáselmunkálóval

A későbbiek során viszont agrotechnikai és energetikai okok miatt használatuk visszaszorult. A modern, változtatható fogásszélességű váltvaforgató ekék azonban megváltoztatták a helyzetet, mivel a változó üzemeltetési feltételek között is kiváló munkát képesek végezni. A konstrukciós és infokommunikációs fejlesztések eredményeit felhasználva, fokozatmentes mélységállítással és fogásszélesség-változtatással a kívánt forgató, lazító, porhanyító hatás elérhető. Ugyanakkor a megfelelő művelőelemek megválasztásával az energiafelhasználás is kedvezően befolyásolható. Különösen fontos a feledés homályából előkerülő altalajlazítós változatok szerepe, amelyek hozzájárulhatnak a versenytárs mulcstechnológia ekével történő megvalósításához. Ami azt jelenti, hogy képesek lehetünk a sekély (10-20 cm) forgatásos mulcsréteg létrehozására és ugyanakkor a réteg alatti 20-35 cm mélységű lazításra egyazon menetben.

Tárcsás talajművelő eszközök

A tárcsás talajművelő eszközök mintegy százötven éves fejlődéstörténetét tekintve lényeges, de nem forradalmi változások figyelhetők meg. A művelőelemek tekintetében szinte alig tapasztalható változás, hiszen a gömbsüveg alak végig uralkodó maradt. Az utolsó két évtizedben megjelent csonkakúp alakú tárcsalevelek – ismert előnyeik ellenére – csak színesítik a választékot. A gömbsüveg (csonkakúp) alakú művelőelemekből felépíthető eszközök közül folyamatos és sikeres fejlődést csupán a tárcsás boronák mutatnak (1. ábra).

1. ábra: Különböző tárcsa levelek felépítése és munkája

A tárcsás boronák fejlesztése a traktorfejlesztés eredményeit követte. A modern traktorok lehetővé tették, sőt megkövetelték a keretszerkezet és a kiegészítő berendezések fejlesztését. Ennek eredményeként napjaink tárcsás boronái változtatható szögállású tagokból épülnek, szállításkor a traktor függesztő berendezését terhelik, vagy gumiabroncsozású kerekeken gördülnek, amelyek egyúttal mélységhatárolásra is szolgálnak, és amelyeket kihelyezett hidraulikus munkahengerekkel működtetett mechanizmusok mozgatnak éppúgy, mint a nagy szélességű változatok szárnyrészeit.

Az általános fejlődés, s az egyes helyeken és időszakokban elért népszerűség ellenére tárcsás boronák alkalmazási lehetőségei behatároltak. Ennek egyrészt agrotechnikai (túlzott lazítás, néha porosítás, káros talajtömörítés), másrészt konstrukciós okai vannak.

A felhasználási terület és az agrotechnikai feladat szerint a következő főbb típusokat ismerjük:

• tárcsás ekék (alapművelés)
• egyirányú tárcsák (alapművelés és tarlóhántás)
• tárcsás boronák (alapművelés, szántáselmunkálás, tarlóhántás, talajápolás, magágykészítés, vegyszerbekeverés),
• szupernehéz tárcsák (alapművelés),
• kompakt, más néven „rövid” tárcsák (tarlóhántás, szántáselmunkálás, talajápolás, magágykészítés, vegyszerbekeverés.).

A tárcsás talajművelő eszközök művelőelemei a haladási iránnyal adott szögben vontatott tárcsalevelek, amelyek aprítják, porhanyítják és keverik a talajt. Sőt az előzőeken túlmenően a tárcsalevelek bizonyos mértékben forgatják, elvágják a növényzetet, illetve a növényi(tarló) maradványokat. A tárcsalevél közvetlenül a művelési mélység alatt bizonyos mértékben tömöríti is a talajt. Esetenként ez a hatás káros mértéket is elérhet, miáltal akadályozza a gyökérzet növekedését és fejlődését. Különösen veszélyes ez a helyzet nedves talajállapot esetén.

A tárcsás talajművelő eszközök szerkezeti felépítése egyszerű, ennek ellenére sokféleképpen csoportosíthatók. A traktor és munkagép kapcsolat szempontjából megkülönböztetjük a függesztett, féligfüggesztett és vontatott kiviteleket.

A tárcsatagok elrendezése alapján a következő felosztás lehetséges:

• egysoros aszimmetrikus (egyirányú tárcsák, tárcsás ekék)
• kétsoros X-elrendezésű
• kétsoros V-elrendezésű
• kétsoros párhuzamos elrendezésű (kompakt tárcsák).

Az egyirányú tárcsák kezdeti népszerűségüket elvesztették, mivel konstrukciós hiányosságaik következtében a munkasebesség növelését nem tették lehetővé és a munkaszélesség növelését is csak bonyolult, nehezen üzemeltethető megoldásokkal érték el (2. kép).

2. kép: Egyirányú tárcsa

Folyamatos és sikeres fejlődést a tárcsás boronák mutatnak. A tárcsás borona fejlesztés hazai eseményei a múlt század hetvenes éveiben gyorsultak fel. Az amerikai növénytermesztési technológiák átvételével a talajművelésben teret nyertek a tárcsásboronák. A tarlóhántás, szántáselmunkálás, sőt, a magágykészítés területén (sokszor kényszerből) is népszerűvé váltak a hazai fejlesztésű XT tárcsásborona család tagjai. A tárcsásboronák népszerűségét később tovább növelte az amerikai licenc alapján készített gyártmányok (RÁBA/Kühne IH-490 és 770) megjelenése.

A tárcsás boronák munkáját elsősorban a haladási sebesség, a tárcsalevélre eső függőleges irányú terhelés és a tárcsalevelek beállítási szöge határozza meg. A tárcsás boronák munkamélysége – azonos beállítási szög és függőleges terhelés esetén – a munkasebesség növelésével csökken, ugyanakkor fajlagos vontatási ellenállásuk közel lineárisan emelkedik. Azonos görbületi sugarú tárcsalevél esetén a sebesség növelésével a talaj oldalirányú továbbítása is nagyobb lesz. A tárcsalevél görbületi sugarának növelésével a dobástávolság csökken. Ezért a növelt munkasebességre tervezett tárcsás boronákon a nagy görbületi sugarú tárcsaleveleket alkalmazzák.

Napjaink legelterjedtebb tarlóhántó tárcsásboronái azok, amelyek a hatékony porhanyító, kedvező munkához szükséges műszaki paraméterekkel (560-660 mm átmérő, 15-25^° vágásszög, 60-80 kg tárcsalevél-terhelés) rendelkeznek. Az utóbbi időben ismételten megjelent kisebb méretű gépeknél viszont előfordulhat behúzási probléma, amely a tárcsás borona munkaminőségére is károsan hat. Ilyen esetekben vissza kell térni a régi gyakorlatra, amikor a szükséges behatolást pótterheléssel (beton darabokkal, vasgerendákkal) lehet elérni. Bármilyen típust is használunk, nem szabad megfeledkezni a tarlóhántás azonnali lezárásáról, amelyet hagyományos módon a tárcsásborona mögé kapcsolt hengerrel (3. kép), vagy az újabb gyártmányokon megtalálható hengerboronákkal valósíthatunk meg.

3. kép: Nehéz V-tárcsás borona lezáró hengerrel

A tárcsás talajművelő eszközök fejlődésében külön kategóriát képviselnek a kompakt tárcsák, amelyek kialakulását és elterjedését a szerkezeti hosszúság csökkentésének követelménye indokolta (4. és 5. kép).

4. kép: Kompakt tárcsa

5. kép: Nagy teljesítményű kompakt tárcsa

Az új tárcsák használhatóságát bizonyítja, hogy, napjainkban minden mezőgazdasági gépgyár létrehozta a saját változatát. Kezdetben „kurz” (rövid), később „kompakt” tárcsaként elnevezve arattak nagy sikereket.

A kompakt tárcsák egyértelmű előnye, hogy építési elvükből adódóan sikeresen használhatók gépkombinációk kialakításánál. Az építési előnyből ugyanakkor felhasználási hátrány is származhat, mert a tárcsalapok alacsony fajlagos terhelése miatt sok esetben – főleg – kötött talajon a szükséges mélység nem érhető el.

A kompakt tárcsa kiválasztásánál két nagyon fontos szempontra hívjuk fel a figyelmet. Napjainkban még kevés gyártmánynál találkozhatunk a tárcsalapok szögállítását lehetővé tevő megoldással, pedig az alacsony fajlagos tárcsalapterhelés miatt a megkívánt munkamélység elérése érdekében szükség lenne erre a lehetőségre. A másik szempont, a tárcsalapok csapágyazását is magába foglaló tárcsatartó konstrukciós elrendezéséből adódó anyagáramlási probléma. Abban az esetben, ha a tárcsatartó a tárcsalap homorú – munkavégző – oldalán kerül elhelyezésre, a nagy mennyiségű tarlómaradványt is tartalmazó talajáram nagy valószínűséggel ismétlődő eltömődést eredményez. Mindezekből következik, hogy a rendkívül széles választékból a tárcsalevél domború oldalán csapágyazott, szögállítási lehetőséggel és hatékony elmunkáló berendezéssel ellátott változatok beszerzése és használata javasolható.

A kompakt tárcsák európai kialakulásával párhuzamosan jelentek meg Észak-Amerikában a síktárcsás eszközök, amelyek a vertikális (réseléses) talajművelési technológia alapjait jelentik. A tárcsalapok öblösségét jellemző 5-150°-os szögekkel szemben a síktárcsák nulla szögállásúak, ezért a művelés után szinte a teljes tarlómaradvány mennyiség a felszínen marad (6. kép).

6. kép: Vertikális (réselő) tárcsa

Az elmúlt évtizedben kialakuló rendszer főbb jellemzői:

• a művelés mélysége 3-8 cm,
• a művelés sebessége 10-18 km/h,
• a művelés eszköze: sík- vagy hullámos élű tárcsás csoroszlya,
• a talajt metszéssel műveli,
• az elvágott tarlómaradványok a felszínen maradnak.

A nagy népszerűség ellenére a tárcsás boronák használata bizonyos negatív tünetekkel is jár. Az agrotechnikai (káros talajtömörítés, művelési sebességlimit) és energetikai hiányosságok (viszonylag nagy fajlagos energiaigény) a talaj-előkészítés hatékonyságát csökkentik, a fejlődés folyamatosságát gátolják. Ezért az utóbbi évtizedekben – a külföldi fejlesztési törekvéseket átvéve és kiegészítve – hazánkban is megkezdődött az említett hibák kiküszöbölésére alkalmas új talajművelő eszköz, az ásóborona gyártása és széleskörű használata, illetve felgyorsult a szántóföldi kultivátorok modernizálása.

 Szántóföldi kultivátorok

A szántóföldi kultivátorok régi, jól ismert – tarlóhántásra is használt – eszközök, amelyeket a múlt század hetvenes éveiben kiszorítottak a modern tárcsás boronák. Az elmúlt évtizedben azonban igen erőteljes fejlesztő munka indult el, amelynek eredményeként a szántóföldi kultivátorok komoly változáson mentek keresztül és a hagyományos építésű változatok mellett megjelentek a nehéz és mulcs kultivátorok.

 Hagyományos szántóföldi kultivátorok

A szántóföldi kultivátorok a talaj lazítására, porhanyítására, kisebb mértékű keverésére, a talaj felszínének alakítására szolgálnak. Jól használhatók a gyomok irtására is. Feladatukat forgatás nélkül végzik. Laza és középkötött talajok művelésekor általában előnyösebben használhatók, mint a tárcsás boronák. Alkalmazási területük tarlóhántás (laza talajon), hántott tarló ápolása, szántáselmunkálás, magágykészítés.

A szántóföldi kultivátorok munkamélysége a talaj állapotától és az alkalmazott szerszám típusától függ. A fordítható kivitelű, keskeny lazítószerszámok munkamélysége a laza, kevés növényi maradvánnyal borított talajon elérheti a 10-12 cm-t. Lúdtalp vagy szárnyas kapák használata esetén a szokásos munkamélység 8-10 cm.

A kultivátorok munkavégző részei – a kapatestek és a szerszámszárak – rendeltetésük (alakjuk) szerint a következőképpen csoportosíthatók:

• saraboló–gyomirtó szerszámok,
• lazítószerszámok,
• porhanyító–keverő szerszámok.

A lazítószerszámok szokásos szélessége 30-50 mm, a porhanyító–keverő szerszámoké 100-150 mm, míg a saraboló–gyomirtó szerszámoké 200-250 mm, de ismeretesek 400-500 mm széles szárnyas kapákkal szerelt szántóföldi kultivátorok is.

A talaj lazítása, porhanyítása, kisebb mértékű keverése, és a talaj felszínének alakítása mellett arra is figyelni kell, hogy a szerszámszárak ne tömődjenek el, mert ez rontja a munka minőségét, és növeli a vonóerőigényt.

Az eltömődést a szerszámszár előnyös kialakításával lehet megakadályozni akkor, ha a szárnak a gerendely és a talaj közötti része görbített (rugós szerszámszár) kivitelben készül.

A szerszámszárak kialakítása a rászerelt művelőelemektől és a munka mélységétől függően:

• merev (egyenes, vagy íves),
• félmerev (rugóval kombinált merev szár), és
• rugós (S-alak vagy íves) kialakítású lehet.

A merev szerszámszárakra szerelt kultivátorszerszámok a beállított munkamélységet jól tartják. A félmerev szerszámszárakat rendszerint laprugóval kombinálják. Munka közben a rugódeformáció miatt rezgő mozgást végeznek, ami által jobban porhanyítják a talajt. A tekercsrugóval kombinált kivitel a kapaszár törés elleni védelmét is szolgálja, de félmerev szerszámszárnak is tekinthető.

A rugós szárak laprugóból (egyenes vagy megerősített kettős laprugó, S-alakra hajlítva) készülnek. Előnyük, hogy a kitérési lehetőség miatt a törési veszély kisebb, ugyanakkor porhanyításuk jobb. A talajellenállás hatására a rugózó szerszámszárak hátrahajlanak, a gerendelyhez képest más-más magasságban járnak, ezért munkamélységük kevésbé egyenletes.

A lúdtalp alakú szerszámoknál a két sorban elhelyezkedő kapák munkaszélessége gyakran eltérő. A hátsó sor szerszámai szélesebbek, s így a két sor szerszámaira ható erők körülbelül egyenlők (a második szerszámsor ugyanis az átfedés miatt már lazított talajt is mozgat).

A szántóföldi kultivátorok munkaszélessége a rendelkezésre álló erőgép teljesítményétől függően változhat. A nagy szélességű géptípusok általában vontatott kivitelűek. A gépek keretszerkezete általában két- vagy háromgerendelyes kivitelben készül, és a szerszámok osztása ettől függően 300, illetve 450 mm. A szerszámszárak egymástól viszonylag távolabb és mélységben is tagolva több sorban helyezkednek el. Az egyes sorok közötti 300-500 mm-es távolság már elegendő ahhoz, hogy az eltömődést elkerüljük.

A hézagmentes művelést úgy érhető el, hogy a kapákat keresztirányban egymáshoz képest túlfedéssel szerelik. A lúdtalp alakú kapák túlfedése 40-80 mm.

A kultivátorok munkamélységének szabályozása kihelyezett hidraulikus munkahengerrel működtetett egyedi vagy ikerszerelésű fúvott gumiabroncsozású kerekekkel történik, amelyek szállításakor futóműként is szolgálnak.

Szárnyas kultivátorok

A szántóföldi kultivátorok különleges csoportját alkotják a szárnyas kultivátorok (7. kép). A felszín alatt 8-15 cm mélységben dolgozó, széles, V-alakú szárnyas kések a gyomok gyökerét elmetszik, de a növényzet felszíni részének 85-90%-át bolygatatlanul hagyják. Ezáltal a szél- és a vízerózió elleni védelem szempontjából kedvező talajállapotot hoznak létre, ugyanakkor megőrzik a talaj nedvességét. Használhatók tarlóhántásra és kiegészítő talajművelésre közvetlenül betakarítás után, illetve vetés előtt, de hasznos munkát végezhetnek szántásápoláskor is.

7. kép: Szárnyas kultivátor

A szárnyas kultivátorok mérete széles határok között változik. Ismeretesek egykéses, 1,5 m munkaszélességű, ill. hat- vagy többtagú 2-2,5 m késszélességű változatok, de legelterjedtebbek az 1,5-1,8 m késszélességű változatok. A késeket egymás mögött átfedéssel helyezik el a talaj biztonságos átvágása céljából. A gép munkamélysége – a szállításra is használt fúvott gumiabroncsozású kerekek segítségével – kihelyezett hidraulikus munkahengerrel szabályozható.

Kiegészítő művelőeszközként egyes típusokon a kések előtt tárcsás csoroszlyát, mögötte forgókapa elemeket találunk. Az előbbi feladata a talaj függőleges irányú előhasítása, aminek segítségével csökken a gép vontatási ellenállása. A kultivátor szerszámok mögött elhelyezett forgókapa az elmetszett gyökerű gyomnövényeket és a tarlómaradványokat a fellazított talajréteggel összekeveri, talajtakaró réteget, ún. mulcsot alakít ki, amely jó árnyékoló, nedvességmegőrző hatású.

A nagy teljesítményű traktorokhoz kialakított nagy szélességű szárnyas kultivátorokat vontatott kivitelben készítik. A traktor teljesítményéhez igazodó munkaszélesség létrehozható úgy, hogy több kisebb szélességű gépegységet kapcsolnak össze, kapcsolókeret segítségével, de készülhetnek nagy munkaszélességű gépek önállóan kialakítva is.

A talaj felszínéhez való megfelelő alkalmazkodás céljából a keret csuklós kialakítású, ezáltal az egyes művelőszerszámokat tartó keretrész a többitől függetlenül elmozdulhat a talaj mikrodomborzatához igazodva. A többtagú gépek szélességét szállításkor csökkenteni kell. A szélességcsökkentés lehetséges a szárnyrészek hátrahajtásával, de lehet – az általánosabb módszer szerint – a szárnyrészek felhajtásával.

A szárnyas kultivátorok régóta ismeretesek, főleg eróziónak kitett területek művelésére javasolják. Hazánkban a hatvanas-hetvenes években mutatták be, hazai változatok is készültek, de nem váltak népszerűvé.

Nehéz kultivátorok

A nehéz kultivátorok feladata hasonló, mint a szántóföldi kultivátoroké, de mivel munkamélységük elérheti a 25 cm-t, ezért szántást helyettesítő alapművelésre is használhatók (8. kép).

8. kép: Nagyszélességű szántóföldi kultivátor

A nehéz kultivátorok használatának előfeltétele a talaj megfelelő nedvességi állapota. Alkalmazásukhoz tudni kell, hogy az agrotechnikailag kívánt minőségű aprító és lazító munkát csak viszonylag száraz talajon képesek végezni, ahol a kultivátorok művelőszerszámai a talajszelvényt jól átrepesztve lazítják és porhanyítják. Nedves talajon viszont a művelőszerszámok többnyire csak barázdát húznak és tömődött, „szalonnás” talajcsíkokat hoznak felszínre. Ezért nedves talajokon a nehéz kultivátorok nem használhatók.

Akadályozhatja még a nehéz kultivátorok üzemeltetését a tarlón visszamaradt nagy tömegű szervesanyag-maradvány (pl. szalmacsomó) is. A gyakori eltömődések elkerülése végett célszerű – a megfelelő szerszám-osztástávolságú nehéz kultivátor kiválasztásán kívül – művelés előtt a szervesanyag-maradványokat felaprítani és egyenletesen szétszórni.

A nehézkultivátorok általában az alapkeretből, a hozzá kapcsolódó függesztő- vagy vonószerkezetből, a művelőszerszámokból és a mélységállító szerkezetből állnak. A művelési mélység szerint – amely a gép alkalmazási területét és meghatározza – különbözőek a szerszámszárak, változó a kapatestek szöge, alakja és a művelőszerszámok húzástávolsága.

A húzástávolságot lehetőleg úgy kell beállítani, hogy az egymás mellett haladó művelőszerszámok között minél kisebb lazítatlan talajszelvény maradjon.

A gyártó cégek széles választékban állítják elő az eltérő kialakítású szerszámszárakat és a rájuk szerelhető kapatesteket, de ennek ellenére megállapítható, hogy három alapvető szerszámszár-megoldással találkozhatunk, úgymint merev, félmerev és rugós. A merev és félmerev szerszámszárak csaknem kivétel nélkül túlterhelés elleni biztosítással ellátottak. A merev szerszámszárakat nyírócsapos, a félmerev szerszámszárakat előfeszített rugóval kitámasztott csuklós biztosító védi a túlterhelés ellen.

Különböző szélességű lúdtalp, egyes és kettős szív alakú, a fordítható keskeny, csúcsban végződő vagy vízszintes élű kapatestek ismeretesek. A lúdtalp alakú kapák szélessége 15-40 cm, főleg sekély műveléshez használhatók. Ismeretesek lúdtalp (szárnyas) kapatestekkel ellátott, mélyművelésre alkalmas nehéz kultivátorok is.

A felület lezárása céljából a nehéz kultivátorokat különféle elmunkáló eszközökkel egészítik ki, illetve szerelik fel (simítógerenda, hengerborona, ásóborona, talajmaró, forgóborona).

Kombinált (mulcs) kultivátorok

A megfelelő elmunkáló (porhanyító–tömörítő) eszközzel (egyengető, henger borona, ásó borona, forgó borona) kombinált nehéz kultivátor variációk népszerűek voltak, és egészen a 90-es évek végéig alig változtak. Az üzemeltetési költségek csökkentése, valamint a talaj és a környezet védelme viszont új követelményeket támasztott, amelyeket a nehéz kultivátor és a tárcsás borona kombinációjával lehet kielégíteni. Ezek a kombinált gépek a tarlómaradványokból mulcsréteget hoznak létre, növelik a szél- és vízerózióval szembeni ellenálló képességet és növelik a felszín vízvisszatartó képességét (9. és 10. kép).

9. kép: Kombinált (mulcs) kultivátor

10. kép: Kombinált (mulcs) kultivátor tarlóhántásban

A mulcsművelésre alkalmas kombinált eszközök egyetlen menetben a következő műveleteket valósítják meg:

• szalma-/száraprítás
• talajlazítás és porhanyítás
• mulcsképzés (keverés)
• felszínelmunkálás és -lezárás

A szalma-/száraprítás feladatát leghatékonyabban a vízszintes tengelyű szárzúzók végzik. A síktárcsás csoroszlyákból felépített szalmaaprító eszköz, megfelelő élkiképzés és terhelés esetén képes megbízható munkát végezni.

A csoroszlyák élkiképzése különféle lehet, amelyekből a folytonos élű az alátámasztás bizonytalansága miatt a legkevésbé jó, a csillagformájú a biztos megtámasztás eredményeként a legjobb megoldás.

A tárcsás borona elemekből épített aprító betét népszerű, de nem a leghatékonyabb eszköz. Szalmaaprítási feladatra a kis öblösségű, csipkés élkiképzésű elemekből épített 5-10°-nál nem nagyobb szögállású tárcsás borona sor adja a legjobb eredményt.

A lazító–porhanyító–keverő munkát végző kultivátorok munkáját a beépített szerszámok működési paraméterei határozzák meg. A kis ráhelyezési szögű, szárnyas kapa rendelkezik a legkisebb bekeverési tényezővel, ami azt jelenti, hogy ez a szerszám hagyja a legtöbb maradványt a felszínen. Ezt követi a szárnyakkal felszerelt lazító kapa, majd a normál lazító kapa és végül a csavart lazító kapa.

A lazító, porhanyító hatás szempontjából más a helyzet, mivel a nagyobb ráhelyezési szögű lazító kapák természetesen intenzívebben repesztik, aprítják a talajt. A keskeny lazítószerszámok alkalmazása esetén természetesen gondoskodni kell a szerszámok megfelelő térbeli elhelyezésről.

A felszínelmunkálás és lezárás műveletére leghatékonyabbak a nagy vonalterhelésű gyűrűs hengerek, amelyeket az utóbbi időben gumihengerekkel próbálnak helyettesíteni. A megfelelő palást felülettel és tömörítő hatással (tekercsrugós, vagy hidraulikus megoldással) rendelkező hengerboronák hossz- és kereszt irányban egyaránt egyenletes elmunkálást akkor képesek megvalósítani, ha a művelőelemek egymás mögött két sorban vannak elhelyezve. Felszínelmunkáló/-lezáró műveletre a rugós boronák alkalmazása általában nem célszerű, de kedvezőtlen talajállapot esetén, amikor a hengerek/hengerboronák eltömődési veszélye megnövekszik, kényszermegoldásként figyelembe vehetők.

Mindezeket figyelembe véve a sikeres kombinált (mulcs) kultivátorok konstrukciós felépítése a következő: tárcsás csoroszlya, tárcsás borona, nehéz kultivátor, henger v. hengerborona.

A hántott tarló ápolása

A hántott tarló ápoló művelésére – az alapművelést megelőző munkafolyamatként – a gyomok és az árvakelés gyors és nagyfokú megjelenése miatt lehet szükség. Lényeges, hogy a gyomok az alapművelés idejéig ne érleljenek magot. Ezáltal az ápolás hasznos mechanikai gyomirtási módszer. A hántott tarló ápolásának előnye a talaj kedvezőbb fizikai állapotának megtartásában, biológiai beéredésének felgyorsulásában is megnyilvánul. Az ápoló művelés a hántásnál kissé mélyebben végezhető.

A tarlóhántás eszközei gyakorlatilag változatlan összeállításban, de a termőhelyi adottságokat (talajféleség, talajállapot) figyelembevevő beállítási paraméterekkel használhatók a kigyomosodott tarlók ápolására is.

A tarlóápolás gyors és hatékony megvalósításának eszközei az ásó- és forgóboronák. Az ásóboronák művelőelemei általában hajlított, két végén élezett, kovácsolt acélkések, amelyek kereszt alakban – a tárcsás boronákhoz hasonlóan – távtartók közbeiktatásával különböző hosszúságú tengelyekre vannak felfűzve. A késkeresztek a haladási iránnyal szöget zárnak be, amely szög egyes típusoknál rögzített, másoknál 15-25° között állítható. Az ásóborona tagok vontatásakor a talajba hatoló művelőelemek az ellenállás hatására elfordulnak, s közben a rögöket aprítva, a tarlómaradványokat és gyomnövényeket elmetszve a talajszelvényt oldalirányban mozgatják, terelik. A forgás sebessége és ezáltal az aprítás–porhanyítás–keverés mértéke a haladási sebességtől függ. Intenzív munka 10-14 km/h sebességtartományban érhető el.

A forgóboronák munkáját a nagy kerületi sebességgel történő metszés jellemzi. Ennek eléréséhez 8-14 km/h sebesség szükséges, illetve ajánlatos. Ekkor a talaj által hajtott, élezett forgó kések hatékony porhanyító, keverő munkát végeznek, gyomirtó hatásuk pedig kiemelkedően jó. Egyéb talajművelő szerszámokkal kiegészítve, kombinálva az egyengető, tömörítő hatás is fokozható, amellyel a felhasználási terület bővül.

Az ismertetett tarlóhántó eszközök közül a sekélyszántó eke, az egyirányú tárcsa és a szárnyas kultivátor jelenleg nincs forgalomba. A tárcsás boronák, a kompakt tárcsák, az ásóboronák, a szántóföldi és kombinált kultivátorok hazai gyártású és import változatai egyaránt beszerezhetők.