A paradicsom rendkívüli szín-, méret- és alakbeli változatosságot mutató kultúrnövényünk (1. kép). A változatosság gyönyörködtet, de vajon a természet részéről mi értelme van a különleges kinézetű bogyók megjelenésének, és vajon ebből a változatosságból hogyan tud profitálni egy mai termesztő? A kérdés első részének megválaszolása igen egyszerű: evolúciós szempontból semmi értelme a néhány grammosnál nagyobb, a kerek formától eltérő bogyó kinevelésének. A növény célja a szaporítóképletek, tehát a magok célba juttatása és a jövő évre való túlélés biztosítása. Ehhez tökéletesen megfelelő a kis méretű, húsos bogyó, ami az állatok számára könnyen észrevehető és fogyasztható. A termesztett paradicsom korábban a Lycopersicon nemzetségbe tartozott, ahol további nyolc faj található. Ezek teremése egyöntetűen kerek és kicsi, igen alacsony alak- és méretbeli változatosságot mutatnak. A ma termesztett paradicsom háziasítása során azonban a fő szempont a bogyó előnyös tulajdonságaira irányuló szelekció volt, így történt, hogy a kezdeti bogyóméret akár ezerszeresét is elérhetik a mai paradicsomtermések. Ugyanígy – bár a szupermarketek kínálatán ez nem feltétlenül látszik – rendkívül nagy alakgazdagság jellemzi ma a paradicsomfajtákat, ideértve a génbankban tárolt tételeket, tájfajtákat is. A bevezetőben megfogalmazott kérdés második részével kapcsolatban – mi haszna van a termesztőnek a paradicsom alakgazdagságából – érdemes felfigyelni a piaci igényekre. Ismeretterjesztő újságokban, magazinokban jelennek meg cikkek, amelyekben a fogyasztó számára újdonságként ható paradicsom tájfajtákat, típusokat próbálnak valamiféleképpen elkülöníteni, bemutatni azok létezését és felhasználhatóságát a konyhában. A jövő útja a diverzifikáció, az újdonságok termesztésbe vonása és értékesítése. Így növekszik évről évre a paradicsom tételek kikérése a génbankokból és ezt ismerték fel a nemesítők is. Ennek eredményét láthatták a lapunk tavaly februári számában, ahol Kovács Ferenc, a NÉBIH munkatársa ismertette a fajtajelölteket. Az illusztrációként szereplő képeken különleges (hengeres, megnyúlt, nagyméretű bordázott) bogyóalakokat láthattunk, ami azonban nem számít kirívónak, ha valaki találkozott már a hazai génbankok paradicsom tételeivel, vagy az amerikai örökségfajtákat bemutató képsorokkal. Így tehát egyértelmű, hogy mind a nemesítők, mind a fogyasztók fantáziát látnak a megszokottól eltérő alakú paradicsomok piacában. A különleges alakú paradicsom prémium termék az újdonsága és ritkasága miatt, de prémium termék a gazdálkodónak is, akinek a termesztés során számos kompromisszumot kell meghoznia, és számos veszélyt kell figyelembe vennie, többek között a fajta hajlamát az abiotikus elváltozásokra. A legtöbb ilyen elváltozás genetikailag kódolt és kevésbé függ az alkalmazott termesztéstechnológiától (Male, 1999), ebből következik, hogy amikor a nemesítők egy különleges alakú tájfajtából indulnak ki, céljuk olyan hibrid előállítása, ami megőrzi az alaki sajátosságot, Változatos alak – változatos problémák? A paradicsombogyó abiotikus elváltozásairól Csambalik László BCE Kertészettudományi Kar, Ökológiai és Fenntartható Gazdálkodási Rendszerek Tanszék 1. kép A Budapesti Corvinus Egyetemen vizsgált tájfajta paradicsomok alak-, méret- és színbeli változatossága mégis az abiotikus elváltozásokra kevésbé lesz hajlamos. A bogyó alakja, színe és mérete tehát meghatározhatja, melyik abiotikus tünet előfordulására lehet számítani. Ez különösen igaz a célirányos nemesítés nélkül kialakult tájfajtákra. Ozores-Hampton (2003) tizenöt amerikai örökségfajtával végzett vizsgálataiból arra következtethetünk, hogy az abiotikus elváltozások összefüggnek a bogyómérettel. A nagyobb bogyók esetében a sugárirányú repedés, kisebb bogyók esetében a koncentrikus repedés jellemző. Magyar tájfajtákkal végzett hároméves kísérleteink alapján megfigyelhető, hogy a hengeres, paprika alakú fajták sokkal fogékonyabbak a csúcsrothadásra, valamint, hogy a nem piros bogyót érlelő fajtákon kevésbé jelenik meg napégés. A következőkben a tájfajtákra és örökségfajtákra (lásd Agrofórum 2013. júniusi száma) jellemző – és talán a nagyüzemi intenzív paradicsomtermesztők számára már rég elfeledett, sötét múltat jelképező – abiotikus tüneteket mutatom be a lehetséges kiváltó okokkal és megoldási lehetőségekkel együtt. Csúcsrothadás A csúcsrothadás (2.a-b kép) gyakran az első terméseken, illetve jellemzően a színeződés fázisában jelenik meg. Kezdetben világosbarnás elszín eződés jelenik meg a bogyó csúcsi részén vagy ritkábban a bogyó oldalán, majd ezek a foltok beszáradnak és megfeketednek. A tünet megjelenhet a bogyó belsejében is, minden külső tünet nélkül (Olson, 2003). A kiváltó okok közé tartozik a túlzott trágyázás, egyenlőtlen csapadékeloszlás és az erős szél (Male, 1999). Ezek hatására a kalcium a bogyókból a növény többi részébe áramlik, így a bogyó kalciumhiány tüneteit mutatja. Ez a folyamat független a talajban található kalcium mennyiségétől. Tehát a csúcsrothadás előfordulása nem feltétlen jelent totális, hanem inkább lokális kalciumhiányt (Olson, 2003). További okok lehetnek a talaj alacsony kalciumtartalma, nitrogéntúltrágyázás (különösen ammóniás vegyületekkel), túl sok oldott kálium és magnézium jelenléte a talajban, magas sótartalom, alacsony páratartalom, az optimálistól eltérő talajnedvesség, fonálférgek gyökérkárosítása, kórokozók jelenléte, mechanikai sérülések és túlzott metszés/zöldmunka (Olson, 2003). A kalcium pótlása nem lehetséges levél- vagy bogyófelületen keresztül, mivel levélen keresztül nem lokalizálódik a bogyóban, míg a bogyón keresztüli kalciumfelvétel nem számottevő, és a fentiek miatt nem is fogja csökkenteni a csúcsrothadás előfordulási arányát. Male (1999) tapasztalatai szerint a csúcsrothadás gyakorisága csökken a tenyészidő során, mivel a fejlettebb növények jobban ellen tudnak állni a környezeti stressznek. A fajták különböző mértékben fogékonyak a csúcsrothadásra, a legérzékenyebbek a „paszta” (hengeres, hosszú, paprika alakú bogyót ne2/a. kép Csúcsrothadás tünetei paprika alakú paradicsom tájfajtán (Fotó: Molnár Miklós) 2/b. kép Csúcsrothadás öt állapotában egy fogékony sárga tájfajta bogyóin velő) paradicsomok. Megelőzésre az egyenletes öntözést és az optimális tápanyag-utánpótlást javasolja Olsonhoz (2003) hasonlóan. Napégés Az elégtelen, a bogyót takaró lombozat hiányában fellépő tünet a legtöbbször a bogyó vállán jelentkező sárga vagy fehér fényes folt. Gyakoribb a tünet a növény metszése után, ami egyaránt előfordulhat éretlen és érett bogyón. A radikális metszést kerülni ajánlatos (Male, 1999). Olson (2003) megkülönböztet letális (3. kép) és szubletális (7. kép) napégést, előbbi esetében a foltok fehérré válnak, és a növényi szövet elpusztul, megfigyelései szerint 40 o C felett. Ilyenkor gyakori a kórokozókkal való felülfertőződés és rothadás. A szubletális tünet esetében, ami 30 o C felett jelentkezik, a napégette folt narancssárgára színeződik az érés során. A jelenség biokémiai háttere, hogy a paradicsom piros színanyagának, a likopinnak a szintézise 30-32 o C felett leáll, viszont a másik színanyag, a béta-karotin tovább képződik és kialakítja a folt narancssárga színét (Brandt, 2007). A magas hőmérséklet hatására az érés biokémiai folyamata is módosul, és a bogyófal keménységét okozó pektinek bomlása is leáll (Olson, 2003). Levélsodródás A levélsodródás okai a szélsőséges hőmérséklet- vagy csapadékviszonyok, illetve a túl sok termés kinevelése. A legtöbb modern fajtában megtalálható a levélsodródást okozó gén. A levélsodródás jelezheti a tetvek jelenlétét is. A levélsodródás nem befolyásolja a növény növekedését, vagy a bogyó érését. Bibepont záródási rendellenességek (Catfacing) Ezzel a jelzővel illetik az abnormális alakú, gyűrődött, csavarodott bogyókat, amelyek a virágképződés során fellépő kedvezőtlen hatás (Olson, 2003), illetve elsősorban a hideg időben történő megporzás miatt alakulnak ki. A bogyók rendszerint hegekkel, parás sebekkel és lyukakkal vannak tele a bibepont felőli végen, ami részlegesen, vagy teljesen szétnyílik (4. kép). Olson (2003) szerint feltételezhetően több tényező együttes jelenléte szükséges a kialakulásához. Megfigyelések szerint a hideg idő a virágzást megelőző három hétben növeli az előfordulását (Olson, 2003). Az oltott növények fogékonysága nagyobb a torzulásra, míg az erős metszés is feltételezhetően növeli a károsodást, bár ezt Olson (2003) saját kísérletei nem igazolták. A jelenség oka, hogy az auxinok mennyisége csökken a növényben a növekedési pontok eltávolításával. Bizonyos növényvédő szerek – így a 2-4-D hatóanyagú gyomirtó készítmények– elsodródása, a tripszek táplálkozása, illetve az aprólevelűség megjelenése is előidézheti a torzulást (Olson, 2003) Az egyes fajták érzékenysége eltérő, így az egyetlen megelőzési módszer a jó fajta kiválasztása (Male, 1999). Olson (2003) is a fajtaválasztást, a szersodródás elkerülését és a fertőzések megelőzését, a pangó víz kerülését javasolja. Zöldvállasság A zöldvállasság (5. kép) a bogyó felső részén jelentkező zöld folt, ami a bogyó beérésével sem színeződik be. A zöldvállasság genetikailag kódolt tulajdonság, amit 3. kép Letális napégés a bogyók oldalán (Fotó: Dr. Divéky-Ertsey Anna) 4. kép Rendellenesen záródott bibeponti rész egy nagy bogyót nevelő paradicsom tájfajtán a nemesítők már kiküszöböltek az egyszerre érés génjével (Male, 1999). Bogyórepedés A koncentrikus repedés (6. kép) a kocsány körül alakul ki. Olyan fajtajelleg, ami nem befolyásolja a bogyó ízét. Hirtelen esőzés esetén a bogyó itt könnyebben fel tud repedni. A repedés jellege alkalmas lehet fajtaazonosításra is az örökségfajták esetében (Male, 1999). A sugárirányú repedés (7. kép) a kocsány felől indul és a bibepont felé tart, túlöntözés, vagy túl sok eső esetén keletkezik, ami elsősorban az érett bogyókat érinti, és előfordulhat örökségfajtán és hibriden egyaránt (Male, 1999). Mindkét repedéstípus kialakulhat egyazon bogyón. Ilyenkor a belső növekedés gyorsabb, mint az epidermisz nyúlása, ezért reped fel a bogyó. Az érés során a repedés esélye növekszik, a bogyószíneződés időszakában a legnagyobb a valószínűsége. A repedés elsősorban a tövön beérett bogyók esetében probléma, a zölden szedett és utóérlelt fajták esetében nem jelentős (Olson, 2003). Terbe (2002) szerint a repedés fajtajelleg és környezeti viszonyok hatása. A fajtajelleg esetében meghatározó a termésfal vastagsága és a rekeszek száma. A több rekesz nagyobb repedési hajlamot feltételez. A környezeti viszonyok esetében a legfőbb veszélyforrás az egyenetlen vízellátás, de a talajszerkezet is 7. kép Sugárirányú repedés és szubletális napégés ökörszív típusú tájfajtán (Fotó: Molnár Miklós) 5. kép Zöldvállas tájfajta (Fotó: Csambalik László) 8. kép Esőfoltok és repedések a bogyón (Fotó: Molnár Miklós) 6. kép Koncentrikus bogyórepedés befolyásolja a repedések képződését – lazább talajon nagyobb a bogyórepedés esélye. Olson (2003) szerint az egyenetlen vízellátáson túl a változékony léghőmérséklet és a bogyók napsütésnek való (a túlzott zöldmunka miatti) kitettsége szintén növeli a bogyók repedését. A paradicsom repedésének esélyét csökkenti a jó káliumellátottság, ahogy az üreges bogyó kialakulását is csökkenti, amely jellemzően a tenyészidő elején fordul elő (Winsor, 1979). A kocsány körül kialakuló elszórt, apró repedéseket (8. kép) esőfoltnak (rain check) nevezi Olson (2003). Az ilyen sebek elsősorban a bogyó esővel való érintkezése után főként száraz időszakokat követő nagy csapadékmennyiség hatására alakulnak ki. A zöld bogyókon könnyebben kialakul. Ellene a megfelelő fajtaválasztás és a bogyókat takaró lombozat meghagyása javasolt (Olson, 2003). A cipzárra hasonló, a kocsánytól a bibepont felé tartó, vagy azt el is érő parás csíkok (9. kép) feltételezhetően a növekedés során a bogyóhoz tapadó szirom hatására alakulnak ki. A seb mentén apró, parás lyukak is képződhetnek. A megfelelő fajta kiválasztásával lehet ellene védekezni (Olson, 2003). Szürke, foltos érés A termésfalban jelentkező fekete nekrotikus foltokat (10. kép) nevezzük így, amely jelenség ritkábban előfordulhat a rekeszfalakban, és még ritkábban a középső húsban (Ozores-Hampton et al., 2003). Elsősorban a zöld bogyóknál jelenik meg, de később is kialakulhat. Hatására a termésfal meggyengül, kívülről szürkés színezete lesz, ami eladhatatlanná teszi a termést. A jelenség kialakulása nem teljesen tisztázott, fajtajelleg, illetve a hideg idő és a rövid nappalok is növelik az előfordulását. További okai lehetnek a túlzott nitrogéntrágyázás, illetve a nem optimális káliumellátottság (Olson, 2003). Fehér belső szövetek A fehérdugó betegségnek is hívott kívülről nem látható tünet jellemzője a bogyó fehér hússzíne, ami jellemzően a középső réteget érinti, de súlyosabb esetben fehérek maradhatnak a rekeszfalak, vagy a középső rész is. Ez a jelenség a tövön érlelt bogyókra jellemző, és sokkal kevésbé okoz problémát az utóérlelt tételek esetében. Kiválthatja a bogyóérés során fellépő magas hőmérséklet, illetve a káliumellátottsággal is feltételezhető az összefüggés. Az élénkebb színű fajták kevésbé mutatják ezt a tünetet (Olson, 2003). Ragyák és pöttyök A ragyák apró kiemelkedő dudorok a bogyó felszínén, míg a pöttyök apró, zöld színű, éretten besárguló foltok (11. kép). Mind9. kép Parás csík a bogyó felszínén (Fotó: Molnár Miklós) 11. kép Közeli felvétel a foltokról és a ragyákról a bogyó felszínén. Forrás: http://edis.ifas.ufl.edu 10. kép Fekete nekrotikus foltok a termésfalban.