2020. július 31.
Az aratás végeztével már javában tervezi a következő kultúrát a felszabadult földterületre, ám ne felejtse el, hogy bizonyos esetekben már az alap műtrágya kiszórás idején kell, hogy rendelkezzen tápanyag-gazdálkodási tervvel!
2020. július 31.
Új felsőoktatási intézmény jön létre Szent István Egyetem néven 2020. augusztus 1-jén. Az új egyetem a legjobb európai példák alapján építkezik és ennek megfelelően a kontinens és a világ élvonalába törekszik – hangzott el az intézmény alapítása alkalmából szervezett eseményen. Az új Szent István Egyetem egyik célja, hogy a több tudományterületet felölelő intézmény mezőgazdasági képzése a hazai és nemzetközi agrár-felsőoktatás megújításának zászlóshajója legyen.
2020. július 31.
Nettó 107.000 forintban hirdette meg az őszi kalászos vetőmagokra vonatkozó tájékoztató árat a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Mint Takács Géza elnök elmondta: elegendő mennyiségű, jó minőségű vetőmag áll az őszi szezonban a gazdálkodók rendelkezésére.
2020. július 31.
A vállalat második negyedévre vonatkozó számai optimizmusra adnak okot a szakértők szerint és már a koronavírus terjedése miatti lejtmenetből való kilábalás jelei látszódnak a kávézólánc működésben.
2020. július 30.
Ismerjük meg közelebbről a különleges megjelenésű bugás hortenziát, az ellenálló érdeslevelű hortenziát, a hozzá hasonló vörösszőrű hortenziát, a kistermetű fűrészeslevelű hortenziát, a formabontó tölgylevelű hortenziát és a kakukktojás kúszó hortenziát!
2020. július 30.
Hazánk mezőgazdasági eredetű termékek exportjából 435,9 milliárd forintnyi árut vittek Németországba. Ez a teljes agárexport 14,9 százaléka.
2020. július 30.
Hogyan szabadulhatnék meg az évelő gyomoktól kiskertemben?
2020. július 30.
Az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat két egyenlő részletben kell befizetni a májusi bevallások alapján. A már megszokott módon július 31-e a felügyeleti díj első felének befizetési határideje.
2020. július 30.
Hogyan és mivel védekezzek almafáimon megjelenő kaliforniai pajzstetű ellen?