„A szél kihívásaira a fa gyökereivel válaszol” (I. GY.) „mindenütt vetést szentelnek,ahol magot vetnek,és mindenütt új kenyeret ígéraz Isten azoknak, akik tisztamagot vetettek” (M. F.) A visszatérés, mintha javára vált volna az ünnepségnek, amelyben felerősödött a hagyományok tisztelete. Újra együtt voltak, nemesítők, nemesítvények,…
Lapszám:
2019. október
Év:
2019
Hónap:
október
A Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ Szőlészeti és Borászati Kutatóintézet Badacsonyi Kutató Állomásáról a Külgazdasági és Külügyminisztérium Tudományos Főosztályának támogatásával egyhetes tanulmányi és kapcsolatépítő úton vettünk részt 2019 augusztusában Montenegróban. Montenegró a Dinári-hegység lábánál elhelyezkedő kis ország, amely…
Lapszám:
2019. október
Év:
2019
Hónap:
október
A rendszerváltozás után közvetlenül, sokak számára a privatizációs folyamat, másoknak a kárpótlás jelentett teljesen új helyzetet, miközben a biológiai törvényszerűségek miatt ugyanúgy kellett vetni és aratni. Ennyi idő távlatából elmondható, hogy nem az egyenlőség és rászorultság jegyében történtek a változások, de lassan-lassan mindenki…
Lapszám:
2019. október
Év:
2019
Hónap:
október
A bodzatermesztésről általában Termésének rosttartalma magas, energiatartalma pedig alacsonynak mondható. Jelentős a C-vitamin-tartalma, amely megközelíti a citrusfélékben kimutatott mennyiségeket. Magas ásványianyag-tartalma a benne rejlő magnézium, kalcium, vas, kálium, foszfor és nátrium mennyiségének köszönhető. Szénhidráttartalma alacsony, fehérjetartalma a…
Lapszám:
2019. október
Év:
2019
Hónap:
október
Ledó Ferenc a Fruitveb és a Délalföldi Kertészek Szövetkezetének elnöke köszöntőjében üdvözölte a rendezvényt támogató Agrárminisztérium képviselőit, a külföldi vendégeket és az érdeklődő termelőket és szakembereket. Dr. Mártonffy Béla, a NAK Országos Kertészeti és Beszállítói Osztály elnöke, beszédében az egyik „legmagyarabb”…
Lapszám:
2019. október
Év:
2019
Hónap:
október
2019. október 1.
Sok hasonlóságot fedezhetünk fel a román és volt szocialista országok mezőgazdaságában, hiszen ugyanazokkal problémákkal küzdenek: kiöregedő gazdatársadalom, előnytelen birtokszerkezet, a multinacionális vállalatok térhódítási kísérletei és a fogyasztói passzívitás a hazai, illetve a helyben termelt termékek irányába. A problémákra adott válaszok azonban sokszor eltérnek a keleti blokk megoldásaitól, és az uniós források ésszerű felhasználásával Romániának jó esélye van arra, hogy a közeli jövőben a térség meghatározó mezőgazdasági szereplőjévé váljon.
2018. augusztustól – országszerte ugyan eltérő arányban – a sokévi átlagtól kevesebb csapadék hullott. Ilyen jelenségre a klimatológusok több éve felhívták a figyelmet. A januári, februári és a márciusi csapadék elenyésző maradt, az áprilisi – ugyancsak országszerte nagyon eltérően – közelíthette a várt mennyiséget. A tavasz kezdetén – bár elhúzódott…
Lapszám:
2019. október
Év:
2019
Hónap:
október
2019. október 1.
A TM Zrt. beruházása 15 új munkahelyet teremt, a cégnél jelenleg 115 ember dolgozik.
Amikor valaki, valahol úgy gondolja, hogy az élelmiszertermelés (mennyiségi és minőségi értelemben) stratégiai jelentőségű emberi tevékenység, az vagy még emlékszik a háborúk okozta (és az utáni) világméretű élelmiszerhiányra, vagy látott/tapasztalt „fejlődő” országokbéli állapotokat, ahol az alultápláltság és a minőségtelen dolgokkal kielégített…
Lapszám:
2019. október
Év:
2019
Hónap:
október
Átveszik helyüket a dámbikák, akik halkabb barcogásukkal keresik a párjukat. Ez már nem az az erőteljes hang, amibe beleremeg az erdő. Egyre álmosabbak a hajnalok és egyre korábban köszönt ránk az este. Az idő is hol így, hol úgy alakul. Egyik nap még fürdőzhetünk a nap egyre bágyadtabb sugaraiban, másnap meg komor felhők jönnek, feltámad a szél és elsodorja…
Lapszám:
2019. október
Év:
2019
Hónap:
október