20℃ 10℃
szeptember 26. Jusztina, Kozma, Damján

21. Európai Dísznövény és Kertművészeti Kiállítás és Vásár

Agrofórum Online

A Károlyi József Alapítvány 21. alkalommal rendezi meg az Európai Dísznövény és Kertművészeti Napokat 2025. május 30. és június 1. között Fehérvárcsurgón, a Károlyi Kastély 50 hektáros parkjában.

A korábbi évekhez hasonlóan ezeket a napokat a Rendez-vous aux Jardins rendezvénysorozathoz kapcsolódva rendezik meg Európa-szerte, idén a „Kőkertek, kerti kövek” témában. Az eseményen számos (mintegy száz) standon mutatják be növényeiket és kerti termékeiket a kiállítók, köztük kertészeti iskolák és kertépítő cégek, a szakmai, tudományos konferencián pedig számos külföldi előadó is részt vesz.

Az előadások témái között meg kell még említeni a kerti labirintusokat, az Ikebana bemutatót, a Tiszakürti Arborétumot, Budatétény rózsakertjét és Zólyomi Zsolt „Füstölő út” előadását is, amely a történelem és a különböző vallások szent illatait mutatja be.

Újdonság idén a közel 2 km-es dendrológiai tanösvény felfedezése az erdei szakaszon. Mindhárom nap, este az Alba Regia Szimfonikus Zenekar koncertje zárja a programot.

A konferencia részletes programjáért KATTINTSON!

Időpont
2025. május 30.
► ▼
2025 június 1.
Károlyi József Alapítvány, Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó

KÁN Egyetemi Napok - Kaposvári Állattenyésztési Napok

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) 2026. szeptember 25-27. között ismét megrendezi a KÁN Egyetemi Napokat.

Időpont

2026. szeptember 25. – 27.

Helyszín

7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Kaposvári Campus és Pannon Lovasakadémia

Jászapáti vásárok 2026-ban - Állat- és kirakodóvásár

Jászapátiban, a Jászapáti Országos Állat- és Kirakodóvásár minden hónap első vasárnapján színes választékkal várja az érdeklődőket.

Időpont

2026. október 4.

Helyszín

5130 Jászapáti, István Király út 52.
Jászapáti vásártér

Őszkert 2026 - Őszi Kertészeti Napok

Minden, ami ősz! Minden, ami kertészet! Őszi Kertészeti Napok Budapesten 2026. október 9-11. között.

Időpont

2026. október 9. – 11.

Helyszín

1118 Budapest, Villányi út 29-43.
MATE Budai Campus

Botanikai séta a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély  parkjában

A megújult parkban a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történeti kertet, amely egyben természetvédelmi terület is.

Időpont

2026. október 18.

Helyszín

8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi utca 2.
Károlyi Kastély