39. Orbán napi Borünnep – Hajós

39. Orbán napi Borünnep – Hajós

Agrofórum Online

2019. május 17-19. között kerül megrendezésre a 39. Orbán-napi Borünnep a Hajósi Pincefaluban. A több évtizedes múltra visszatekintő rendezvény elsődleges célja a térség szőlő és bor kultúrájának népszerűsítése, de az esemény három napján számos könnyűzenei és népművészeti programot is kínál vendégeinek.

Kalocsai-Sárköz vidékének legnagyobb tradícióval rendelkező hagyományőrző ünnepsége lassan négy évtizede tölti meg jókedvvel, hangos muzsikával és borszerető közönséggel a máskor csöndes és varázslatos Pincefalu utcáit, pincéit.

Van, ami sosem változik, az Orbán napi ceremónia szoborlocsolással, bormustrával, borlovag választással, a helyi hagyományok felvonultatásával. Ez az ünnep a bor ünnepe, Hajós ünnepe, a Pincefalu ünnepe és legfőképpen annak a közösségnek az ünnepe, amely meghonosította és generációkon át megőrizte számunkra azt a szőlész-borász kultúrát, mely a Pincefalut létrehozta és életben tartotta. És ünnepe minden idelátogatónak is, visszatérőknek és először jövőknek.

39 év már több, mint egy emberöltő, a Borünnep közönsége is már több generációs, s ennek megfelelően programjában is sokszínű. 40 felé közeledvén idén kicsit nagyobb teret engedünk a nosztalgiának, fiatalkorunk nagy sztárjait hozzuk el örök ifjaknak és maiaknak, a frissebb trendek kedvelőinek is tartogatunk igazi csemegét, s most már hagyományszerűen a legkisebbek szórakoztatására is gondolunk.

Az idei Borünnep a szokott módon három napos lesz, péntek délután szakmai programmal kezdődik, esti koncerttel és DJ bulival folytatódik. Szombaton egész napos programmal várjuk a látogatókat, éjszakába nyúló mulatozással, vasárnap pedig a szokásostól eltérően – a hétfőn korán kelőkre való tekintettel – korábban zárunk egy friss, fergeteges záróbulival. Lesznek tréfás vetélkedők, motoros felvonulás és kiállítás, gyerekprogramok, de legfőképpen jó hajósi borok és a varázslatos Pincefalu, jó vendégfogadó gazdákkal és nyitott pincékkel.

 

PROGRAMISMERTETŐ:

 

ELSŐ NAP – Május 17., Péntek:

16:00 –  17:00

Szakmai program: Borturisztikai marketing előadás

Helyszín: Judit Panzió, Rendezvényterem

20:00 – 23:00

Péntek esti koncert és fergeteges buli a Tirke Honolulu zenekar közreműködésével

23:00 – 02:00

After Party DJ Krizzsel

 

MÁSODIK  NAP – Május 18., Szombat:

13:00 – 20:00

Bortúra nyitott pincékben (jegyek az infopontnál válthatók)

10:00 – 20:00

Kézműves vásár a Borbíró utcában

10:00 – 12:00

Motorkiállítás a Galga Moped Klub Hagyományőrző Egyesület és a Hajósi Simsonos baráti társaság közreműködésével

Helyszín: Parkoló

11:00 – 12:00

Bábszínházi előadás: a Bábakalács Bábszínház bemutatja a Jambóza Bábcirkuszt

12:00 – 13:00

Motoros felvonulás

13:00 – 16:00

Motorkiállítás a Galga Moped Klub Hagyományőrző Egyesület és a Hajósi Simsonos baráti társaság közreműködésével

Helyszín: parkoló

14:00 – 16:00

A 39. ORBÁN-NAPI BORÜNNEP – ÜNNEPI CEREMÓNIA 

– a Szent Orbán Borlovagrend és vendég borlovagrendek ünnepélyes felvonulása a Szent Orbán szoborhoz a Pavanne zászlóforgatókkal – Himnusz – Ünnepi megnyitó beszéd – Hegyközségi borverseny eredményhirdetése – Szoborlocsolás – Felvonulás a nagyszínpadhoz és megnyitóünnepély – A Szent Orbán Borlovagrend új lovagjainak avatása – a hajósi fúvószenekar koncertje

Helyszín: Szent Orbán szobor és Nagyszínpad

16:00 – 18:30

Folklórműsor

Fellépnek: a hajósi óvodás tánccsoport, a Hajósi Általános Iskola (alsó tagozat) tánccsoportja, a Hajósi Ifjúsági Tánccsoport, a Hajósi Felnőtt Tánccsoport és a Hajósi Hagyományőrző Sváb Énekkar, valamint vendégeik, a Véméndi Német Nemzetiségi Énekkar, az Edelweiss Móri Német Nemzetiségi Táncegyesület és a Pesterzsébeti Német Nemzetiségi Gimnázium és Kollégium énekkara.

 

19:00 – 20:30

Tűzkerék XT koncert

21:00 – 22:30

Piramis koncert

23:00 – 02:00

After Party DJ Krizzsel

 

HARMADIK NAP – Május 19., Vasárnap:

10:00 – 18:00

Bortúra nyitott pincékben (jegyek az infopontnál válthatók)

10:00 – 18:00

Kézműves vásár a Borbíró utcában

11:00 – 12:00

Gyerekkoncert: fellép a Csiga Duó zenekar

13:00 – 16:00

Óriásbuborék Show

13:00 – 15:30

Tréfás vetélkedők

16:00 – 18:00

Zárókoncert az Aurevoir zenekarral.

 

Forrás: Szervezők

Időpont
2019. május 17. 16:00
19. 18:00
Hajósi Pincefalu (6344 Hajós)

AGRARIA 2024

Az AGRARIA az első olyan szakmai vásár, amelyet a DLG InterMarketing szervezett Romániában, és 1995 óta komoly hírnévre tett szert, Erdély emblematikus mezőgazdasági eseményévé vált.

Időpont

2024. április 18. – 21.

Helyszín

Tetarom III Industrial Park Jucu, Kolozs megye
DLG Románia

TÚZOKÜNNEP 2024

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2024. április 27-én ismét megrendezi a népszerű „Túzokünnep” programot Bösztörpuszta-Nagyálláson, a Sztyeppék Háza területén.

Időpont

2024. április 27.

Helyszín

Bösztörpuszta, Kunszentmiklós, 6090
Bösztörpuszta-Nagyállás / Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

Ónodi vásár 2024 – Országos állat- és kirakodóvásár 

Minden hónap első csütörtökén országos állat- és kirakodóvásár kerül megrendezésre a településen, sok ezres vásározó részvételével 6 és 13 óra között.

Időpont

2024. május 2.

Helyszín

3551 Ónod , Vásártér (47.996475 x 20.919897)
Ónod/ Ónod Község

31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár

A 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásárt 2024. május 2-4., csütörtök-péntek-szombati napokon rendezik meg Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Aranyág kert 71. szám alatti Kiállítási Centrumában.

Időpont

2024. május 2. – 4.

Helyszín

6800, Hódmezővásárhely Aranyág Kert 71. (Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrum)
Hódmezővásárhely/ Hód-Mezőgazda Zrt.