II. Európai Állatjóléti Konferencia

II. Európai Állatjóléti Konferencia

Agrofórum Online

A spanyol INTEROVIC (juh és kecske szakmaközi szervezet), a spanyol PROVACUNO (hús marha szövetség), és a Juh Terméktanács közös konzorcium keretében olyan EU támogatású multi promóciós pályázatot nyert el 2021-ben, amelynek keretében alapvetően a kérődzők tartása állatjóléti követelményeinek való megfelelését, valamint az e megfelelés ellenőrzési rendszerben való igazolását, és az előállított termékek megkülönböztető jelzése rendszerének kidolgozását tűzték ki célul, a rendszer promóciója mellett.

A pályázati program keretében az I. Európai Állatjóléti Konferenciát Madridban, 2022. november 14-én rendezték meg. 

A II. Európai Állatjóléti Konferencia megrendezésére Brüsszelben, 2023. szeptember 20-án kerül sor.

E konferencia keretében európai, és azon túlmutató nemzetközi, állatjóléti kérdésekkel foglalkozó szervezetek, valamint az EU vonatkozó igazgatóságai és biztosi hivatalainak (agrár- és vidékfejlesztési, környezetvédelmi stb.) képviselői tartanak előadásokat az eddig elért eredmények összefoglalása, rendszerezése és elemzése céljából.

A konferencia programjában személyesen és online formában is részt lehet venni. A konferenciára IDE KATTINTVA lehet regisztrálni.

A konferencia nyelve angol, de a program angol, spanyol, magyar szinkron-tolmácsolással is követhető. 

Időpont
2023. szeptember 20. 08:30
15:55
Sparks/Europaiakkatjolet.eu (Brüsszel SPARKS)

AGRARIA 2024

Az AGRARIA az első olyan szakmai vásár, amelyet a DLG InterMarketing szervezett Romániában, és 1995 óta komoly hírnévre tett szert, Erdély emblematikus mezőgazdasági eseményévé vált.

Időpont

2024. április 18. – 21.

Helyszín

Tetarom III Industrial Park Jucu, Kolozs megye
DLG Románia

TÚZOKÜNNEP 2024

A Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság 2024. április 27-én ismét megrendezi a népszerű „Túzokünnep” programot Bösztörpuszta-Nagyálláson, a Sztyeppék Háza területén.

Időpont

2024. április 27.

Helyszín

Bösztörpuszta, Kunszentmiklós, 6090
Bösztörpuszta-Nagyállás / Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság

Ónodi vásár 2024 – Országos állat- és kirakodóvásár 

Minden hónap első csütörtökén országos állat- és kirakodóvásár kerül megrendezésre a településen, sok ezres vásározó részvételével 6 és 13 óra között.

Időpont

2024. május 2.

Helyszín

3551 Ónod , Vásártér (47.996475 x 20.919897)
Ónod/ Ónod Község

31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásár

A 31. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok Szakkiállítás és Vásárt 2024. május 2-4., csütörtök-péntek-szombati napokon rendezik meg Hódmezővásárhelyen, a Hód-Mezőgazda Zrt. Aranyág kert 71. szám alatti Kiállítási Centrumában.

Időpont

2024. május 2. – 4.

Helyszín

6800, Hódmezővásárhely Aranyág Kert 71. (Hód-Mezőgazda Zrt. Kiállítási Centrum)
Hódmezővásárhely/ Hód-Mezőgazda Zrt.