Öko7 Hajdúnánáson – I. Hajdúnánási Öko Expo

Agrofórum Online

Szeretettel várják az érdeklődőket Hajdúnánás ökológiai gazdaságába, a Kenderestkertbe május 11-19. között!

Az Öko7 keretében megrendezésre kerülő programok:

– Kihajtási Ünnepség és Pásztorételek Főzőversenye – május 11.

A néphagyomány az igazi tavasz kezdetét mindig is Szent György napjától számította. Ez idő tájt hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről, ekkor történt a pásztorok, béresek megfogadása. A Kendereskertben is méltóképpen ünnepelik meg ezt a neves napot a néphagyományok felelevenítésével, kihajtási ceremóniával, néptánccal, nótaszóval, pásztorételek főzőversenyével és népi játszóházzal.

– Öko Expo – május 17-18. Öko Expo meghívó

Szekcióbeszélgetések, fókuszban az „Élő talaj” témájával. Gépkiállítások, tájékoztató programok, az ökológiai gazdálkodásban érintett beszállítók, termelők, integrátorok bemutatkozása, sok-sok építő jellegű beszélgetés és lehetőség új, hasznos kapcsolatok kialakulására!

– Biobúcsú – május 19.

Vasárnap Országos Biobúcsú kerül megrendezésre szintén a Kendereskertben! Finom és egészséges termékeket vásárolhatnak a látogatók az ország egész területéről érkező termelőktől. Igazi hajdúsági, bio alapanyagokból készült húsos és húsmentes ételek kóstolása mellett, színpadi produkciók és népi játékok teszik izgalmassá a napot.

Időpont
2019. május 11.
► ▼
19.
Kendereskert (4080 Hajdúnánás, Külterület helyrajzi szám: 0870)

KÁN Egyetemi Napok - Kaposvári Állattenyésztési Napok

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) 2026. szeptember 25-27. között ismét megrendezi a KÁN Egyetemi Napokat.

Időpont

2026. szeptember 25. – 27.

Helyszín

7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Kaposvári Campus és Pannon Lovasakadémia

Jászapáti vásárok 2026-ban - Állat- és kirakodóvásár

Jászapátiban, a Jászapáti Országos Állat- és Kirakodóvásár minden hónap első vasárnapján színes választékkal várja az érdeklődőket.

Időpont

2026. október 4.

Helyszín

5130 Jászapáti, István Király út 52.
Jászapáti vásártér

Őszkert 2026 - Őszi Kertészeti Napok

Minden, ami ősz! Minden, ami kertészet! Őszi Kertészeti Napok Budapesten 2026. október 9-11. között.

Időpont

2026. október 9. – 11.

Helyszín

1118 Budapest, Villányi út 29-43.
MATE Budai Campus

Botanikai séta a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély  parkjában

A megújult parkban a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történeti kertet, amely egyben természetvédelmi terület is.

Időpont

2026. október 18.

Helyszín

8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi utca 2.
Károlyi Kastély