OMÉK 2017

Agrofórum Online

2017-ben szeptember 20-24-ig várunk mindenkit a 78. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásárra. Újdonság, hogy az OMÉK kiegészül egy szakmai nappal szeptember 19-én.

2017-ben szeptember 20-24-ig várunk mindenkit a 78. Országos Mezőgazdasági Kiállítás és Vásárra. Újdonság, hogy az OMÉK kiegészül egy szakmai nappal szeptember 19-én. Ide kizárólag a szakma résztvevőit várjuk üzletember találkozókkal és szakmai fórumokkal.


Az OMÉK 2017 elsődleges célja, hogy szakmai szempontból bemutassa a fejlett, hatékony, környezettudatos vállalkozásokra, családi gazdaságokra, kis- és őstermelőkre épülő mezőgazdaságot, és annak értékeit, eredményeit megismertesse a szakmával és a nagyközönséggel.

A kiállítás kistermelői koncepciója ezúttal nem Magyarország régióira épül, mint a 2015-ös rendezvényen, hanem a kistájakat jeleníti meg (pl. Őrség, Nyírség, Szigetköz, stb.), azok jellemző termékeit, ízeit, gasztronómiai kínálatát mutatja be.

Hangsúlyosabban jelennek meg a határon túli termelők is az OMÉK-on, hiszen a határon túli magyarság mintegy 70 százaléka él vidéken, és ennek közel egyharmada részben vagy teljes egészében mezőgazdasági tevékenységet folytat. A 78. OMÉK-on alkalmat biztosítunk számukra, bemutatkozhassanak a nagyközönség előtt illetve kapcsolatot alakíthassanak ki a szektor anyaországi szereplőivel.

Az OMÉK a szakma és a nagyközönség minden rétegét meg kívánja szólítani, de 2017-ben még nagyobb hangsúllyal szeretnénk a főiskolás, egyetemista korosztály érdekelődését felkelteni. A programok során az egyes szakkollégiumok számára pályázati lehetőséget biztosítunk a kiállítói helyekre, valamint hallgatói konferenciáknak és kerekasztal beszélgetéseknek is teret adunk.

Koncepció az egyes területek elhelyezésére vonatkozóan:
A Pavilon: mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások kínálatának szakmai megjelenése
D pavilon: mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozások kínálatának szakmai megjelenése
G pavilon: kistájak és Kárpát-medence kincseinek bemutatása
B pavilon: állattenyésztés
Kincsem Park: állattenyésztés és állattenyésztési programok
Szabad terület: gépek, állatok (őshonos udvar)
C pavilon: kiemelt kertészeti bemutató
F pavilon: megnyitó és civil tér
Passzázs: interaktív kiállítás a Magyar Mezőgazdasági Múzeummal együttműködésben
Faházak: élelmiszer és vendéglátás

Időpont
2017. szeptember 19. 08:00
► ▼
24. 16:00
Agrármarketing Centrum (HUNGEXPO, Budapest, Albertirsai út, 1.)

Botanikai séta a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély  parkjában

A megújult parkban a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történeti kertet, amely egyben természetvédelmi terület is.

Időpont

2026. október 18.

Helyszín

8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi utca 2.
Károlyi Kastély

Dömötör-napi vásár Nagykőrösön

Nagykőrös városban nagy hagyományokra tekint vissza a vásározás, az idei Dömötör-napi Vásárra 2026. október 25-én kerül sor.

Időpont

2026. október 25.

Helyszín

2750 Nagykőrös, Alsójárás dűlő 1.
Dömötör-napi vásár

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál 2026

A Tatai Halfesztivál 2026. október 23-25. között kerül megrendezésre a tatai Kastély téren, ahol az országban egyedülálló látványhalászat várja a látogatókat Tata legnépszerűbb gasztronómiai rendezvényén!

Időpont

2026. október 23. – 25.

Helyszín

2890 Tata, Esterházy-kastély környéke
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál

29. Csabai Kolbászfesztivál

2026. október 22-25. között rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált. Békéscsabán a négynapos gasztrokaland az ország legfinomabb kolbászaival, kolbászgyúró versennyel, disznótorral, előadásokkal, koncertekkel várja az érdeklődőket.

Időpont

2026. október 22. – 25.

Helyszín

5600 Békéscsaba, Gyulai út 44.
Csabai Kolbászfesztivál