OMÉK 2023

Agrofórum Online

Valódi vidéki kavalkád várja a fővárosiakat és a fővárosba látogató vidékieket a HUNGEXPO Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központ területén 2023. október 20-22. között.

 Az eseményt kétévente rendezi meg az Agrármarketing Centrum az Agrárminisztérium égisze alatt, célja pedig nem más, mint egy színes, családi program keretében bemutatni a hazai agrárium és élelmiszergazdaság teljes spektrumát. Az OMÉK természetesen a szakmai látogatókat is éppúgy várja, mint a nagyközönséget, hiszen kitűnő alkalom arra, hogy az agrárgazdaság jeles képviselői kapcsolatot építsenek hazai és külföldi beszerzőkkel, illetve üzleti lehetőségeket találjanak.

A múlt, a jelen, és a jövő csodálatos összekapcsolásával, akarva-akaratlanul, az OMÉK napjaink egyik legizgalmasabb és legfontosabb kihívására, a generációváltásra hívja fel a figyelmet.

Az OMÉK elsősorban a szakma számára fontos találkozóhely, az utóbbi években azonban legalább annyira felértékelődött a közönségcsalogató oldala is.

Az OMÉK nem csak azért lehet vonzó célpont a családok számára, mert a belépőjegy ára rendkívül kedvező, hanem azért is, mert minden korosztály megtalálja az érdeklődésének megfelelő programokat.  A rendezvényre ezúttal mindössze 1000 forintért lehet majd belépni.

Az évek óta népszerű programok közül idén is megépül a Kárpát-medence legnagyobb termelői vására, ahol többek között biotermékek, húskészítmények, mézek, valamint további házi és kézműves termékek széles kínálatával várják a látogatókat. Elmaradhatatlan az őshonos magyar állatokat bemutató udvar, a Hungarikum sziget és a gyermekprogramok is. Színvonalas koncertekkel, bábelőadásokkal, játékos, ugyanakkor szemléletformáló foglalkozásokkal várják az óvodás és iskoláskorú gyermekeket egyaránt.

Az OMÉK hamisítatlan családi program, ahol mindenki megtalálhatja a neki megfelelő kínálatot: jelen lesznek a legmodernebb és legnagyobb mezőgazdasági gépek, neves élelmiszeripari gyártók hozzák el innovációikat, de az sem fog csalódni, aki a kézműves élelmiszerek iránt rajong. Sőt, a gasztronómia szerelmeseinek is érdemes lesz kilátogatni a Hungexpora, hiszen idén is neves éttermek települnek a gasztropasszázsra.  A borok szerelmesei pedig egy egész borszemináriumi téren ismerkedhetnek a legfinomabb nedűkkel.

A háromnapos rendezvény programjaihoz KATTINTSON IDE!

Időpont
2023. október 20.
► ▼
22.
Budapest/Agrármarketing Centrum (Budapest, Hungexpo Zrt.)

Botanikai séta a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély  parkjában

A megújult parkban a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történeti kertet, amely egyben természetvédelmi terület is.

Időpont

2026. október 18.

Helyszín

8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi utca 2.
Károlyi Kastély

Dömötör-napi vásár Nagykőrösön

Nagykőrös városban nagy hagyományokra tekint vissza a vásározás, az idei Dömötör-napi Vásárra 2026. október 25-én kerül sor.

Időpont

2026. október 25.

Helyszín

2750 Nagykőrös, Alsójárás dűlő 1.
Dömötör-napi vásár

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál 2026

A Tatai Halfesztivál 2026. október 23-25. között kerül megrendezésre a tatai Kastély téren, ahol az országban egyedülálló látványhalászat várja a látogatókat Tata legnépszerűbb gasztronómiai rendezvényén!

Időpont

2026. október 23. – 25.

Helyszín

2890 Tata, Esterházy-kastély környéke
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál

29. Csabai Kolbászfesztivál

2026. október 22-25. között rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált. Békéscsabán a négynapos gasztrokaland az ország legfinomabb kolbászaival, kolbászgyúró versennyel, disznótorral, előadásokkal, koncertekkel várja az érdeklődőket.

Időpont

2026. október 22. – 25.

Helyszín

5600 Békéscsaba, Gyulai út 44.
Csabai Kolbászfesztivál