Szent György-napi Kihajtási Ünnep, Hortobágy

Agrofórum Online

A pásztorok életének egyik kiemelkedő eseménye volt Szent György-napja. E napon történt az állatok első kihajtása is téli szálláshelyeikről. Találkozzon a Hortobágy pásztoraival, ünnepelje velük együtt a tavasz érkezését!

A néphagyomány a tavasz kezdetét mindig is Szent György napjától, április 24-től számította. Az állattenyésztéssel foglalkozók körében, az időjárástól és a legelők állapotától függően ekkor hajtották ki a jószágokat a téli szálláshelyekről, ez idő tájt történt a pásztorok, béresek megfogadása, vagy a juhbemérés.

Számos hiedelem és népszokás kapcsolódik ezen ünnephez: mágikus, rontáselhárító szerepet tulajdonítottak annak a vesszőnek, mellyel az állatokat a legelőkre hajtották, de gyakori volt, hogy a marhákat láncon, tojáson hajtották keresztül, s azt tartották, hogy a jószágok olyan erősek lesznek, mint a lánc és olyan gömbölyűek, mint a tojás.

Találkozzon a Hortobágy pásztoraival, ünnepelje velük együtt a tavasz érkezését!

Forrás: www.hortobagy.eu

Időpont
2019. április 27.
Szent György-napi Kihajtási Ünnep (4071 Hortobágy, Máta-major 48.)

Botanikai séta a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély  parkjában

A megújult parkban a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történeti kertet, amely egyben természetvédelmi terület is.

Időpont

2026. október 18.

Helyszín

8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi utca 2.
Károlyi Kastély

Dömötör-napi vásár Nagykőrösön

Nagykőrös városban nagy hagyományokra tekint vissza a vásározás, az idei Dömötör-napi Vásárra 2026. október 25-én kerül sor.

Időpont

2026. október 25.

Helyszín

2750 Nagykőrös, Alsójárás dűlő 1.
Dömötör-napi vásár

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál 2026

A Tatai Halfesztivál 2026. október 23-25. között kerül megrendezésre a tatai Kastély téren, ahol az országban egyedülálló látványhalászat várja a látogatókat Tata legnépszerűbb gasztronómiai rendezvényén!

Időpont

2026. október 23. – 25.

Helyszín

2890 Tata, Esterházy-kastély környéke
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál

29. Csabai Kolbászfesztivál

2026. október 22-25. között rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált. Békéscsabán a négynapos gasztrokaland az ország legfinomabb kolbászaival, kolbászgyúró versennyel, disznótorral, előadásokkal, koncertekkel várja az érdeklődőket.

Időpont

2026. október 22. – 25.

Helyszín

5600 Békéscsaba, Gyulai út 44.
Csabai Kolbászfesztivál