VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége

VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvége

Agrofórum Online

Immár 6. alkalommal várják az agrárium minden területéről a sportolni, igényesen kikapcsolódni, szórakozni vágyó szakembereket, családjaikat 2019. szeptember 21-én Tatán.

A sportnap az utóbbi években komoly rangot vívott ki magának, hiszen több korosztály képviselteti magát Tatán, és rendszerint több százan neveznek az eseményre. A szervezők célja az volt a hagyományteremtő rendezvény megálmodásakor, hogy legyen egy nap, amikor az állatorvosok, az agrármérnökök, a szőlészek, borászok, a kertészmérnökök, az erdőmérnökök és vadászok, akik nap, mint nap együtt dolgoznak az agráriumban egy minisztérium irányítása alatt, együtt sportolhassanak.

„Ebben az évben is igyekszünk minden korosztálynak aktív programokat kínálni szeptember 21-én. A helyszín ezúttal is Tata lesz, a gyönyörű Olimpiai Edzőtáborral, Öreg-tóval, Angolparkkal.” – mondta Dr. Bándy Pál, az esemény főszervezője.

Az VI. Országos Állatorvos-Agrár Sportnap és Családi Hétvégén asztaliteniszben, fogathajtásban, futásban, kispályás labdarúgásban, parkröplabdában, sárkányhajóban streetballban és teniszben mérhetik össze a tudásukat az indulók.

Bővebb információk: www.oaas.hu

Fővédnök:

Dr. Sótonyi Péter, rektor, Állatorvostudományi Egyetem

Védnökök:

Dr. Bognár Lajos, országos főállatorvos
Dr. Gönczi Gábor, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke
Dr. Magyar Zoltán, a Nemzet Sportolója, kétszeres olimpiai bajnok tornász, állatorvos
Győrffy Balázs, országos elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
Czene Attila olimpiai bajnok úszó, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke
Michl József, Tata város polgármestere

Program:

A 20 órakor kezdődő esti programban, a vacsora után közkívánatra fellép Badár Sándor!

Forrás: http://www.oaas.hu/

Időpont
2019. szeptember 21. 07:30
22:00
Olimpiai Edzőtábor, Öreg-tó (2890 Tata, Baji út 21.)

Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár

A Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár 2019. november 8. és 2020. január 1. között várja a látogatókat a főváros egyik legszebb főterén, a Vörösmarty téren.

Időpont

2019. november 8. – 2020 január 1.

Helyszín

1051 Budapest, Vörösmarty tér
Budapesti Adventi- és Karácsonyi Vásár

Agritechnica 2019

A világ egyik legnagyobb mezőgazdasági gép kiállítását és vásárát, az Agritechnicát 2019. november 10-16. között rendezik meg Hannoverben.

Időpont

2019. november 10. (09:00) – 16. (18:00)

Helyszín

30521 Hannover, Németország
Vásártér

XIV. Növényorvos Nap

A Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara és a Szent István Egyetem Gödöllői Campusa meghívja Önt a XIV. Növényorvos Napra, amely 2019. november 14-én 10 órától kerül megrendezésre a Szent István Egyetem Gödöllői Campusának Aulájában.

Időpont

2019. november 14. (10:00) – (14:00)

Helyszín

2100 Gödöllő, Páter Károly u. 1.
Szent István Egyetem Gödöllői Campusának Aulája

XVIII. Tihanyi Gardafesztivál

Idén is színes programokkal várják Önöket a XVIII. Garda Fesztiválon 2019. november 15-16-17-én Tihanyban!

Időpont

2019. november 15. – 17.

Helyszín

8237 Tihany
XVIII. Tihanyi Gardafesztivál (több helyszínen)