X. Debreceni Mangalica Fesztivál

Agrofórum Online

2019. március 1-3. között, immáron tizedik alkalommal rendezik meg Debrecenben a Mangalica Fesztivált, a város szívében, a Nagytemplom előtti Kossuth téren.

A továbbra is ingyenesen látogatható rendezvény igazi értéke egyfajta fair trade mozgalom beindítása. A kilátogató érdeklődő közvetlenül találkozhat az ország minden pontjáról érkező tenyésztővel és őstermelővel, sok esetben attól veszi meg a terméket, aki maga állította elő. A vásárló nem kap hamisítványt, csak a Mangalicatenyésztők Országos Egyesülete által ellenőrzött állományból kikerült végtermék lehet jelen a rendezvényen, mely szakmai felügyeletét az egyesület garantálja.

Bár a kilátogató vendégek főként a kiváló minőségi termékek miatt mennek a fesztiválra, de a megfelelő szórakozásért egész napos színpadi műsorral készülnek a szervezők. Napközben a fesztivál hangulatához illeszkedő zenei programok, vásári komédia, gasztro-bemutatók, látvány tepertősütés, kora délutántól könnyűzenei koncertek színesítik az eseményt.

A helyben sült egész malac és a frissen sütött tepertő mellett, különböző frissen készült mangalicaételek közül válogathatnak a vendégek: a klasszikus ételek mellett mangalica street food – azaz könnyen, gyorsan, akár kézből is fogyasztható mangalica menü – is készül.

2019-ben is lesz élőállat-kiállítás. Ideiglenes karámokba költözik a három fajtából (szőke-vörös- fecskehasú) 1-1 család és egy koca malacokkal. 2019-től köszönhetően a MOE sikeres génmegőrzési és szelekciós állattenyésztési munkájának újra élő példányokban is megtekinthetők a 20 éve kihaltnak nyilvánított fekete mangalicák.

A tenyésztők, kistermelők mellett minden alkalommal lehetőséget kapnak magyar kézműves termékek készítői, iparművészei a bemutatkozásra, a rendezvényen belüli kézműves utcában.

Forrás: https://www.debrecen.hu/hu/turista/esemenyek/ix-debreceni-mangalica-fesztival

Időpont
2019. március 1. 10:00
3. 22:00
Mangalica Fesztivál ( 4024 Debrecen, Kossuth tér)

KÁN Egyetemi Napok - Kaposvári Állattenyésztési Napok

A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) 2026. szeptember 25-27. között ismét megrendezi a KÁN Egyetemi Napokat.

Időpont

2026. szeptember 25. – 27.

Helyszín

7400 Kaposvár, Guba Sándor u. 40.
Kaposvári Campus és Pannon Lovasakadémia

Jászapáti vásárok 2026-ban - Állat- és kirakodóvásár

Jászapátiban, a Jászapáti Országos Állat- és Kirakodóvásár minden hónap első vasárnapján színes választékkal várja az érdeklődőket.

Időpont

2026. október 4.

Helyszín

5130 Jászapáti, István Király út 52.
Jászapáti vásártér

Őszkert 2026 - Őszi Kertészeti Napok

Minden, ami ősz! Minden, ami kertészet! Őszi Kertészeti Napok Budapesten 2026. október 9-11. között.

Időpont

2026. október 9. – 11.

Helyszín

1118 Budapest, Villányi út 29-43.
MATE Budai Campus

Botanikai séta a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély  parkjában

A megújult parkban a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történeti kertet, amely egyben természetvédelmi terület is.

Időpont

2026. október 18.

Helyszín

8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi utca 2.
Károlyi Kastély