XVI. Tiszator – Böllérfesztivál

Agrofórum Online

2024. március 9-én tizenhatodik alkalommal rendezik meg Abádszalókon a Tiszator – Böllérfesztivált.

A fesztivál, mint minden évben, így 2024-ben is a böllérfalu megépítésével kezdődik. Az itt felállított portákon lévő finomságok mindegyike megkóstolható.

A reggel a malacszúrással és a reggeli kóstolókkal indul. A nagy színpadon zenei programokkal várják a látogatókat, kicsiket és nagyokat egyaránt. Fellépnek néptáncosok és az élő koncertek is látogathatók lesznek. A böllérfaluban egész napon át versenyeznek a csapatok és a nap végén kihirdetik a verseny győztesét.

A böllérfinomságok mellett ízletes házi pálinkával és pogácsával is versenyezhetnek a csapatok. A műsorok ideje alatt számtalan hagyományt őrző csoport szórakoztatja majd a jóllakott vendégeket.

A családoknak állatudvarral, gólyalábas bemutatóval, bábjátékkal, népi játékokkal készülnek. A színpadon hagyományőrző csoportok, néptánc csoportok és zenekarok lépnek fel, napközben lesz malacsütés, folyamatosan lehet kóstolni a portákon elkészített finomságokat, a népi kirakodó vásáron pedig kézműves termékeket lehet vásárolni.

Részletes programok hamarosan!

Időpont
2024. március 9.
Abádszalók (Abádszalók, Füzes Camping, 5241)

Botanikai séta a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély  parkjában

A megújult parkban a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történeti kertet, amely egyben természetvédelmi terület is.

Időpont

2026. október 18.

Helyszín

8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi utca 2.
Károlyi Kastély

Dömötör-napi vásár Nagykőrösön

Nagykőrös városban nagy hagyományokra tekint vissza a vásározás, az idei Dömötör-napi Vásárra 2026. október 25-én kerül sor.

Időpont

2026. október 25.

Helyszín

2750 Nagykőrös, Alsójárás dűlő 1.
Dömötör-napi vásár

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál 2026

A Tatai Halfesztivál 2026. október 23-25. között kerül megrendezésre a tatai Kastély téren, ahol az országban egyedülálló látványhalászat várja a látogatókat Tata legnépszerűbb gasztronómiai rendezvényén!

Időpont

2026. október 23. – 25.

Helyszín

2890 Tata, Esterházy-kastély környéke
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál

29. Csabai Kolbászfesztivál

2026. október 22-25. között rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált. Békéscsabán a négynapos gasztrokaland az ország legfinomabb kolbászaival, kolbászgyúró versennyel, disznótorral, előadásokkal, koncertekkel várja az érdeklődőket.

Időpont

2026. október 22. – 25.

Helyszín

5600 Békéscsaba, Gyulai út 44.
Csabai Kolbászfesztivál