XXXV. Farmer-Expo

Agrofórum Online

A Farmer-Expo Magyarország egyik vezető nemzetközi mezőgazdasági és élelmiszeripari szakkiállítása, 2026. augusztus 27-29. között várja a látogatókat Debrecenben.

A kiállítás fórumot biztosít a közvetlenül mezőgazdasági termeléssel foglalkozó, illetve az ehhez a szférához kapcsolódó hazai és külföldi cégeknek, vállalkozásoknak és szervezeteknek a termékeik, szolgáltatásaik bemutatására.

Emellett a program évről évre bővülő palettáján olyan szakmai rendezvények is szerepelnek, amelyek az egyes, szűkebb területein tevékenykedő szakemberek számára adnak módot az új, fontos ismeretek elsajátítására. Továbbá a legújabb kutatási, termelési eredmények vagy egyéb, a gyakorlatban közvetlenül hasznosítható tapasztalatok megismerésére.

Forrás: https://www.farmerexpo.hu/

A Farmer-Expo helyszínéül 1993-tól minden évben a Debreceni Egyetem Agrártudományi Központ szolgál. Az intézmény megalapítása óta eltelt több mint 140 év alatt létrejött egy olyan korszerű intézmény, amely mára az ország egyik legnagyobb tudományos mezőgazdasági és vidékfejlesztési központjává vált, és emellett egy csodálatos természeti környezetben fekszik.

2006-tól a kiállítók és a szakma igénye alapján az augusztus végi – szeptember eleji új időpontot kívántuk meghonosítani. Ebben az évben indult útjára az I. HORTICO Zöldség-Gyümölcs Kertészeti Szakkiállítás is, amely hiánypótló jelleggel a kertészeti ágazat számára biztosít átfogó szakmai fórumot.

Farmer-Expo
Forrás: https://www.farmerexpo.hu/

A növekvő kiállítás kapcsolódó rendezvényei között a nemzetközi üzletember-találkozóktól a növénynemesítő szimpóziumokon keresztül az agrárpolitikai fórumokig a legkülönbözőbb események is megtalálhatók.

A Magyar Állattenyésztők Szövetsége a Farmer-Expo-t a hivatalos tenyészállat bemutató rendezvényeként ismeri el.

1994 óta, amikor a sertés első állatfajként jelent meg a kiállításon, évről évre tudatosan egy-egy állatfajjal bővült az állattenyésztési kiállítás. A 2001-ben bemutatásra került állatfajokkal (sertés, ló, szarvasmarha, baromfi, juh, kecske, nyúl és hal) a Farmer-Expo nyújtotta a legszínesebb állattenyésztési kiállítást az országban.

Farmer-Expo
Forrás: https://www.farmerexpo.hu/

A kiállítás szakmai program tematikájára jellemző, hogy minden évben kiemelésre kerül egy-egy, az agráriumot érintő kérdés, melyet konferencia keretében, külföldi szaktekintélyek bevonásával vitatnak meg a hazai szakemberek. A szakmai rendezvényeket minden évben gyakorlati bemutatók, üzletember-találkozók és termékbemutatók színesítik. Az állattenyésztési kiállítást európai színvonalú szarvasmarha, ló, sertés, és juh showbírálat teszi még értékesebbé.

Nem múlhat el egy Farmer-Expo sem kézműves élelmiszeripari kiállítók nélkül. A vásárlók megbízható minőséget, egészséges termékeket akarnak a kosarukban látni. Ezt szem előtt tartva az élelmiszer-feldolgozás és termék-előállítás területét lefedő családi gazdaságok, kézművesek, őstermelők valódi unikumokkal érkeznek a kiállításra.

Részletes program: https://www.farmerexpo.hu/programok.php

A SZERVEZŐK AZ IDŐPONT ÉS A PROGRAMVÁLTOZTATÁS JOGÁT FENNTARTJÁK!

Forrás: https://www.farmerexpo.hu/

Időpont
2026. augusztus 27.
► ▼
29.
Debreceni Egyetem Böszörményi úti Campusa (4032 Debrecen, Böszörményi út 138.)

Botanikai séta a fehérvárcsurgói Károlyi Kastély  parkjában

A megújult parkban a látogatók felfedezhetik a 22,5 hektáros történeti kertet, amely egyben természetvédelmi terület is.

Időpont

2026. október 18.

Helyszín

8052 Fehérvárcsurgó, Petőfi utca 2.
Károlyi Kastély

Dömötör-napi vásár Nagykőrösön

Nagykőrös városban nagy hagyományokra tekint vissza a vásározás, az idei Dömötör-napi Vásárra 2026. október 25-én kerül sor.

Időpont

2026. október 25.

Helyszín

2750 Nagykőrös, Alsójárás dűlő 1.
Dömötör-napi vásár

Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál 2026

A Tatai Halfesztivál 2026. október 23-25. között kerül megrendezésre a tatai Kastély téren, ahol az országban egyedülálló látványhalászat várja a látogatókat Tata legnépszerűbb gasztronómiai rendezvényén!

Időpont

2026. október 23. – 25.

Helyszín

2890 Tata, Esterházy-kastély környéke
Öreg-tavi Halász és Halgasztro Fesztivál

29. Csabai Kolbászfesztivál

2026. október 22-25. között rendezik meg a 29. Csabai Kolbászfesztivált. Békéscsabán a négynapos gasztrokaland az ország legfinomabb kolbászaival, kolbászgyúró versennyel, disznótorral, előadásokkal, koncertekkel várja az érdeklődőket.

Időpont

2026. október 22. – 25.

Helyszín

5600 Békéscsaba, Gyulai út 44.
Csabai Kolbászfesztivál