Gépészet
Fizetett tartalom

Fliegl eszközök támogatják a Rábaköz egyik legnagyobb telephelyét

Fliegl

A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. jogelődje 1949 novemberében jött létre, amely két község területén (Dör és Rábapordány) gazdálkodott kb. 2800 ha területen. A jelenlegi Zrt. 2001 januárjában alakult újjá, viszont a cég fő profilja mindig is az állattartás volt. Két állatfaj tenyésztésével foglalkoznak: tejelő szarvasmarha és sertés. A Zrt. az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlesztett, modern technológia és korszerű gondolkodás jellemzi gazdálkodását.

Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt.

A növénytermesztési tevékenységük fő feladata az állattenyésztés kiszolgálása. A cég 1000 ha szántó és 160 ha rét-legelő művelésével teremti elő a gazdaság állatállományának alomanyag- és takarmányszükségletét. Ez nagy mennyiségű szilázs, szenázs, széna és szalma mozgatását jelenti.

A FLIEGL termékeit elsősorban ezen anyagok mozgatására használják. 3 db ASW 381 letolófalas kocsit üzemeltetnek, mindhárom kocsi 3 tengelyes, és trágyaszóró adapterrel is rendelkeznek. Ezeket a kocsikat 2007-ben és 2008-ban vásárolták, így már több, mint 15 éve hű szolgálatot teljesítenek.

Betakarítási munkálatokban is nagy hasznukat veszik, hiszen kiszolgáló funkciója nagyban gyorsítja és hatékonnyá teszi a takarmány betakarítását a kisebb fajsúlyú anyagok szállításához előnyös nagy szekrényméret révén. A szállítható megengedett hasznos tömeg elérése érdekében fű és lucerna silózásakor menet közbeni préseléssel a legjobb kihasználást biztosítja számukra.

ASW letolókocsik működés közben

Az alábbi rövid videó Rábapordányban készült, ahol letolókocsi segítségével repcét takarítottak be:

Mint minden mezőgazdasági terményt, a különböző bálákat is szállítani kell, a termőhelyről a felhasználás helyszínére. Ehhez pedig pótkocsikra van szükség, mégpedig minél nagyobb rakfelülettel.

A bálaszállításban 2 db Fliegl DPW 180 B kocsira támaszkodnak, hiszen a fixplatós pótkocsi elöl és hátul rögzíti a bálákat. A kör- és kockabálák szállítását a lekötő spaniferek nélkül oldják meg, mivel a kocsi mindkét oldali nagy kerete biztonságosan rögzíti a rakományt. Ezeknek köszönhetően a bálarakodás és a bálarögzítés gyorsan és könnyen elvégezhető folyamat, amivel időt és energiát spórolnak a mindennapokban.

A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. saját takarmánykeverő üzemmel rendelkezik, ahol a telephelyen belül történő terménymozgatásokhoz EDK 60 típusú három oldalra billentős pótkocsit használnak. Nagyon kedvelik a mindennapokban ezt a praktikus pótkocsit, hiszen ez az egytengelyes, három oldalra billenő eszköz minden vontatómagasságra passzol. Ez egy jól kihasználható, többfunkciós pótkocsi, amely optimálisan terhelhető és gyors.

EDK 60 három oldalra billenthető pótkocsi

A Fliegl tárházában szinte minden mezőgazdaságban előforduló munkafolyamatra van megoldás. Egy ekkora gazdaságban a telepi rend fenntartása sem kis feladat, ehhez pedig egy raklapvillára felvehető Fliegl seprőgép nagy segítség tud lenni.

A seprőgép összes funkciója az erőteljességre és az ellenálló képességre irányul. Nagy előnye, hogy a seprők optimális magassága beállítható a forgatókar segítségével. Így lesz képes az erősen igénybe vett és piszkos területeken, kényelmesen és gyorsan takarítani.

Fliegl seprőgép

A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. számos innovatív megoldást igyekszik alkalmazni, mind az állattartás, mind a takarmánygyártás területén. A logisztikai szállítóeszközök tekintetében pedig a megbízhatóság és a hatékonyság a fő szempontjuk, ami biztosítani tudja a sikeresen működő gazdaság alapjait.

Aranyozott elemeket is beépítettek az elnyűhetetlen Trioliet takarmánykeverő-kiosztó kocsikba

2026. január 14. 13:10

Hosszas keresgélés után 15 éve a Trioliet márkánál találta meg egy többgenerációs gazdálkodó család a számukra legmegfelelőbb takarmánykeverő-kiosztó kocsit. Nem véletlen a ragaszkodásuk.

Új módszerek, új gépek, régi profizmus – Köckerling 2026

2026. január 13. 11:10

Az Allrounder profiline 2.0 új generációja a sokoldalúság és a precizitás új mércéjét állítja fel a redukált talajművelésben.

AGROmashEXPO: pályázatos gépek teljes kínálata, a valaha gyártott legerősebb MF traktorral kiegészülve!

2026. január 12. 09:10

Az Austro Diesel GmbH. évtizedek óta elkötelezett Partnere az AGROmashEXPO-nak, és 2026-ban is rendkívül komoly és teljes értékű Massey Ferguson gépkínálatot mutat be a kiállításon.

A Farmtech új tartálykocsival száll harcba a bővülő magyar piacon

2026. január 7. 16:10

Hetedével nőtt 2024-hez képest tavaly a magyar pótkocsipiac, végre óvatosan örülhetnek a gyártók és forgalmazók. A szlovén Farmtech új tartálykocsival próbál a gazdák kegyeibe férkőzni.

Őrzi vezető helyét a Pronar a pótkocsipiacon

2018. március 7. 07:40

Az év második hónapjában 119 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon.

„Földöntúli élmény” a lébényi réten - Fliegl nyílt nap

2019. szeptember 30. 14:48

A nagyszámú külföldi és hazai meghívottak számára a teljes gyártmány portfóliót bemutató monstre programot szervezetek.

Fliegl CARGOS rakodókocsik, akár 100 köbméteres kapacitással

2023. november 15. 15:10

A Fliegl silószállító és kombinált rakodókocsik az Agritechnica kiállításon is nagy érdeklődésre tarthatnak számot, hiszen kiváló használhatóság és kiemelkedő minőség jellemzi őket.

Februári szinten a mezőgazdasági pótkocsi-piac

2019. november 7. 11:17

Októberben is a március óta piacvezető Fliegl nyerte az eladási versenyt, 23 darabbal és 24 százalékos piaci részesedéssel végeztek az élen.