27℃ 19℃
július 7. Apollónia, Vilibald, Bene
Gépészet
Fizetett tartalom

Fliegl eszközök támogatják a Rábaköz egyik legnagyobb telephelyét

Fliegl

A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. jogelődje 1949 novemberében jött létre, amely két község területén (Dör és Rábapordány) gazdálkodott kb. 2800 ha területen. A jelenlegi Zrt. 2001 januárjában alakult újjá, viszont a cég fő profilja mindig is az állattartás volt. Két állatfaj tenyésztésével foglalkoznak: tejelő szarvasmarha és sertés. A Zrt. az elmúlt évtizedekben folyamatosan fejlesztett, modern technológia és korszerű gondolkodás jellemzi gazdálkodását.

Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt.

A növénytermesztési tevékenységük fő feladata az állattenyésztés kiszolgálása. A cég 1000 ha szántó és 160 ha rét-legelő művelésével teremti elő a gazdaság állatállományának alomanyag- és takarmányszükségletét. Ez nagy mennyiségű szilázs, szenázs, széna és szalma mozgatását jelenti.

A FLIEGL termékeit elsősorban ezen anyagok mozgatására használják. 3 db ASW 381 letolófalas kocsit üzemeltetnek, mindhárom kocsi 3 tengelyes, és trágyaszóró adapterrel is rendelkeznek. Ezeket a kocsikat 2007-ben és 2008-ban vásárolták, így már több, mint 15 éve hű szolgálatot teljesítenek.

Betakarítási munkálatokban is nagy hasznukat veszik, hiszen kiszolgáló funkciója nagyban gyorsítja és hatékonnyá teszi a takarmány betakarítását a kisebb fajsúlyú anyagok szállításához előnyös nagy szekrényméret révén. A szállítható megengedett hasznos tömeg elérése érdekében fű és lucerna silózásakor menet közbeni préseléssel a legjobb kihasználást biztosítja számukra.

ASW letolókocsik működés közben

Az alábbi rövid videó Rábapordányban készült, ahol letolókocsi segítségével repcét takarítottak be:

Mint minden mezőgazdasági terményt, a különböző bálákat is szállítani kell, a termőhelyről a felhasználás helyszínére. Ehhez pedig pótkocsikra van szükség, mégpedig minél nagyobb rakfelülettel.

A bálaszállításban 2 db Fliegl DPW 180 B kocsira támaszkodnak, hiszen a fixplatós pótkocsi elöl és hátul rögzíti a bálákat. A kör- és kockabálák szállítását a lekötő spaniferek nélkül oldják meg, mivel a kocsi mindkét oldali nagy kerete biztonságosan rögzíti a rakományt. Ezeknek köszönhetően a bálarakodás és a bálarögzítés gyorsan és könnyen elvégezhető folyamat, amivel időt és energiát spórolnak a mindennapokban.

A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. saját takarmánykeverő üzemmel rendelkezik, ahol a telephelyen belül történő terménymozgatásokhoz EDK 60 típusú három oldalra billentős pótkocsit használnak. Nagyon kedvelik a mindennapokban ezt a praktikus pótkocsit, hiszen ez az egytengelyes, három oldalra billenő eszköz minden vontatómagasságra passzol. Ez egy jól kihasználható, többfunkciós pótkocsi, amely optimálisan terhelhető és gyors.

EDK 60 három oldalra billenthető pótkocsi

A Fliegl tárházában szinte minden mezőgazdaságban előforduló munkafolyamatra van megoldás. Egy ekkora gazdaságban a telepi rend fenntartása sem kis feladat, ehhez pedig egy raklapvillára felvehető Fliegl seprőgép nagy segítség tud lenni.

A seprőgép összes funkciója az erőteljességre és az ellenálló képességre irányul. Nagy előnye, hogy a seprők optimális magassága beállítható a forgatókar segítségével. Így lesz képes az erősen igénybe vett és piszkos területeken, kényelmesen és gyorsan takarítani.

Fliegl seprőgép

A Rábapordányi Mezőgazdasági Zrt. számos innovatív megoldást igyekszik alkalmazni, mind az állattartás, mind a takarmánygyártás területén. A logisztikai szállítóeszközök tekintetében pedig a megbízhatóság és a hatékonyság a fő szempontjuk, ami biztosítani tudja a sikeresen működő gazdaság alapjait.

F8 és F9: silózás felsőfokon a John Deere-től

2025. július 5. 14:10

Még jobb vezetési élmény, intuitív kezelés, még jobb minőségű silótakarmány. A John Deere bemutatja az új F8 és F9 önjáró szecskázógépet.

30 éves a John Deere 8000-es sorozat

2025. július 4. 16:10

A legendás 8000-es sorozat mind megjelenésében, mind műszaki megoldásaiban egy teljesen új technológiai világot nyitott meg.

Kubota Országos Tavaszi Demó 2025 – Ültetvényekben a Két-KATA gépei!

2025. június 30. 14:10

Májusban országjáró turné keretében öt helyszínen, élőben lehetett megtekinteni a Kubota ültetvénytechnológia legjobbjait.

Lemken munkagépekkel a tarló megmunkálásáért

2025. június 28. 14:10

A tarlóművelés hatékony eszköze lehet a talajkímélő, mulcsos technológia. A LEMKEN intelligens gépláncai segítik ebben a gazdákat.

Precízió, hatalmas húzóerő, óriási munkaszélesség: Fliegl SKATEMASTER 300

2023. november 23. 13:40

A Fliegl háza táján nincs pihenő termékfejlesztés terén, hiszen a 30 méteres munkaszélességű SKATEMASTER 300-zal bővíti termékpalettáját a csúszócsoroszlyás kijuttató területén. Ez a termék a csigás elosztó bevált elvén alapul, és néhány figyelemre méltó tulajdonsággal is büszkélkedhet.

A FLIEGL felvásárolta a BROCHARD CONSTRUCTEUR mezőgazdasági pótkocsigyártót

2019. július 15. 10:03

2019. július 8-i hatállyal a Fliegl megvásárolta a Brochard Constructeur francia céget.

2021-ben is Fliegl győzött a mezőgazdasági pótkocsipiacon

2022. január 25. 08:53

Decemberben 156 új mezőgazdasági pótkocsit helyeztek forgalomba Magyarországon, ez 6 százalékos plusz 2020 utolsó hónapjához képest – derült ki a Datahouse adatiból. A két évvel ezelőttihez képest jobb a helyzet, 27 százalékos a bővülés. Az egész éves alapú értékesítéseket nézve 2021-ben 1588 mezőgazdasági pótkocsit adtak el, ami a koronavírus jelentette nehézségek ellenére 5,9 százalékos plusz 2020-hoz képest, a 2019-es évvel összevetve szintén 5,9 százalékos csökkenést mutatnak a számok.

Mínuszba fordult a mezőgazdasági pótkocsik piaca

2020. június 5. 06:38

A májusi listán a Fliegl csaknem háromszor annyi pótkocsit adott el, mint a második Pronar.