A télálló pálmák tényleg kibírják a fagyot a kertben?

Agrofórum Online

Tényleg vannak olyan pálmák, amelyek kibírják a fagyokat is a kertben? Ezeket akkor kint lehet hagyni télen?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kereskedelemben számos pálmafaj található meg, melyek egy része szobai körülmények között való nevelésre, míg más részük kertbe ültetve is megállja a helyét, akár a téli hideg időjárás mellett is. A fajok közül pl. a kínai kenderpálma, de a japán kenderpálma és a törpe lószőrpálma is kifejezetten jó fagytűrő képességgel rendelkezik (-10, -15 Celsius-fok).

Annak ellenére, hogy a téli fagyot a télálló pálmák képesek minden gond nélkül átvészelni, érdemes kisebb takarásukról, téli védelmükről ennek ellenére is gondoskodni. Főként a fiatalabb, pár éves növényeknél van nagy jelentősége a tövi részük takarásának, gyökérterületük védelmének. A takaráshoz mulcsot, szalmát, lehullott leveleket is alkalmazhatunk, a lényeg az, hogy körülötte legalább 10 cm-es vastagságú takarást hozzunk létre.

Emellett a növények leveleinek összekötése is lényeges feladat, mely során a szívrügyet, vagyis a tenyészőcsúcsot óvjuk meg a szétfagyástól. Nem a hideg, hanem a növény belsejébe folyó csapadék, majd annak megfagyása okozza a növény érzékeny részének sérülését, felrepedését, gombás betegségek kialakulását. A leveleket tehát óvatosan össze kell kötözni, majd a törzzsel együtt a leveleket is jól szellőző szigetelőanyaggal pl. téli szövettel kell bevonni.

A kerti talajba ültetett növények mellett kiemelt szerepet kap a cserepes növények téli védelme is, hiszen az ilyen növények gyökerei fokozottabban vannak kitéve a fagyos időjárásnak. Ebben az esetben tehát a növények cserepét is külön takarásban kell részesíteni, pl. jutazsákkal vagy hullámpapírral kell betekerni. Érdemes a mozgatható példányokat szélvédett, napsütötte, házfalhoz közeli védett részre helyezni.

A cserepes növényeknél nem szabad megfelejtkezni téli öntözésükről sem, hiszen csapadék hiányában akár kiszáradásuk is bekövetkezhet. A fagyos időjárás végeztével gondoskodjunk a takarás mihamarabb történő eltávolításáról, hiszen a levelek párologtatása miatt akár befülledésük, kórokozók általi fertőzésük is rövid úton bekövetkezhet!

Kiemelt kép: Pixabay

A csodálatos selyemakác

2023. szeptember 3. 14:40

Azokba a kertekbe is ajánlott a selyemakác, ahol látványosat kell alkotni, de kicsi a tér, mert pont kis termetével szép árnyékot adó fafaj.

Mire figyeljünk, ha mocsári hibiszkuszt ültetünk a kertünkbe?

2024. szeptember 15. 04:38

Évek óta szeretnék mocsári hibiszkuszt ültetni a kertbe. Mire ügyeljek? Kell majd metszenem?

Miért fontos a szamóca talaját szalmával takarni?

2024. május 7. 04:40

Néhány helyen láttam már, hogy szalmával takarják a talajt a szamócatövek alatt. Miért fontos a szamócát szalmával takarni?

Miért nem fejesedik a karfiol?

2024. július 27. 04:37

Furcsa és sajnálatos jelenségre lettem figyelmes ezen a nyáron: nem fejesedik a karfiol. Mi okozhatja a termés elmaradását?