Milyen állatok húzódhatnak meg télen a kertünkben?

Agrofórum Online

Újdonsült kerttulajdonosként szeretnék érdeklődni arról, hogy milyen állatok megjelenésére számíthatok télen a kertemben? Kertvárosi részen lakunk, szép nagy telken.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

Nem is gondolnánk, hogy a téli időszakban is hányféle állatfajnak nyújthatunk menedéket kertünkben, hiszen előfordul, hogy nem minden nap, vagy egyáltalán nem is találkozunk jelenlétükkel. Telkünk fekvése és növényi összetétele is nagymértékben befolyásolja a behúzódó fajok sokféleségét és számát, de ennek ellenére telelés vagy éppen eleség keresése céljából is lehet egy-egy faj lakója vagy látogatója kertünknek.

Az őszi metszési munkálatokból és a lehullott lombból, egyéb növényi maradványokból, pl. halomba rakott ágakból, kisebb farönkökből készült rakások ideális búvóhelynek számítanak a sündisznó, sőt számos béka- és gyíkfaj számára. Egyes madárfajoknak ezek a búvóhelyek élelemmel is szolgálhatnak, hiszen a talajon keresgélve többféle rovart is találhatnak maguknak a levélkupacban. Nagyon fontos, hogy a halomban régóta álló növényi maradványokat ne gyújtsuk be, azokat finoman mozgassuk át, mielőtt áthelyeznénk is, hiszen csak így győződhetünk meg arról, hogy bennük állatok nem bújtak el!

A különböző bokrok és sövények, mint pl. a fagyal, borbolya, de akár a mogyoró bokrai is a madarak számára nyújtanak otthont vagy menedéket a hideg időszakban. A meglévő búvóhelyek mellett szárnyas barátaink kerti vendégeskedését az etetők és itatók kihelyezése szintén elősegítheti. A denevérek a fagyok elől pedig nemcsak a barlangokba, hanem az öreg fákban található üregekbe is menekülhetnek.

Talán mindenki számára a mókus az egyik legkülönösebb és legkedveltebb vendég a kertben. A mókusok főként magas fák ágain építenek maguknak fészket, kedvelik a tűlevelű fák tobozait, a bükk- és tölgyfa makkjait, de a diót és mogyorót egyaránt. A sziklakertek, kőfalak nemcsak különböző rovaroknak, hanem pl. a békáknak és gőtéknek is védett tartózkodási helyet adhatnak. A kétéltűek bizonyos fajai viszont akár a kerti tó jégtakarója alatt is pihenhetnek. A gyíkok számára is fontos a magas páratartalom téli pihenő időszakuk alatt, így főként nedvesebb helyekre, akár talajszinten lévő faodúkba, üregekbe is behúzódhatnak.

Kiemelt kép: Pixabay

Ismerjük meg a kertünkbe látogató madarakat! – A vörösbegy és a szürkebegy-fajok

2021. december 22. 04:36

A téli hónapokban gyakori vendégünk a vörösbegy, de rajta kívül még találkozhatunk két közelebbi rokonával, akik hazánkban egyelőre kis számban, de rendszeres vendégeink. Ismerjük meg a vörösbegyet, az erdei szürkebegyet és a havasi szürkebegyet!

Ismerjük meg a kertünkbe látogató madarakat! – A csuszka és a fakusz

2022. január 25. 04:36

Milyen madarakat láthatunk fakopáncs módjára iszkolni a fatörzseken, és rendkívüli ügyességgel keresni a fákon a táplálékot? Ismerkedjünk meg az etetők ritkán látott, de örömmel fogadott vendégeivel, a csuszkával és a fakusz-fajokkal!

Hogyan tudjuk a madarakat télen is kertünkbe csalogatni?

2024. január 2. 04:39

Kérem válaszukat a következő kérdésre: hogyan tudjuk a madarakat télen is kertünkbe csalogatni? Köszönöm.

Helyezzünk ki fészekalapanyagot a madaraknak!

2025. április 8. 05:40

A megfelelő fészekanyag összegyűjtése energia- és időigényes feladat a kertünkben fészkelő madarak számára is, éppen ezért már ezekben a hetekben is kevesebb idejük van a leendő madárszülőknek eleség után nézniük.