Az Aloe verát a feldarabolt levelek elültetésével lehet szaporítani?

Agrofórum Online

Az lenne a kérdésem, hogy az Aloe vera feldarabolt leveleit elültetve valóban tudok új növényt szaporítani?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az orvosi aloé egy széles körben elterjedt és ismert növényfaj, melyet mint gyógynövényt leginkább a bőrt ért sérülések gyógyítására használnak. Felhasználhatósága mellett, szobában nevelve, dekoratív jellege miatt is kedvelt növényfajunk. A növény jellegzetes, húsos levelei, lándzsa alakúak, kihegyesedő csúcsúak, akár egy méteres hosszúságúra is képesek megnőni.

A levelek tömött rózsában állnak, szárat a növény nem képez. Virágait csak ritkán láthatjuk, viszont a növény számára optimális feltételek mellett évente egyszer akár virágzása is bekövetkezhet. A virágok hosszú szárral törnek elő a levelek közül, színük pedig fajtától függően sárga, narancssárga vagy piros is lehet. A virágok megtermékenyítése hazánkban nem történik meg, így magok képződése sem várható a növényeken.

Az Aloe vera gyors fejlődésű növényfaj, mely fejlődést a rendszeres öntözéssel, optimális feltételek biztosításával is elő tudunk segíteni. A kellő körülmények elősegítik, hogy a növény mihamarabb sarjakat képezzen, mely sarjakkal a legegyszerűbben tudjuk a növény szaporítását elvégezni. A levelek feldarabolásával, vagy az egész levél levágásával, majd annak vízbe vagy földbe való ültetésével nem lehet a növényt sikeresen szaporítani. Érdemes tehát a sarjak megjelenését megvárni, majd a 10-15 cm-es nagyságú sarjat továbbszaporítani.

A folyamat során elsőként az egész növényt érdemes a cserépből kivenni, így az átültetni kívánt sarjat gyökereivel együtt óvatosan leválasztani. A növényt jó vízáteresztő képességű, kissé homokos közegbe ültessük, kerüljük a túlöntözést, mely akár gyökérrothadáshoz, a levelek lankadásához is vezethet! A növény fejlődéséhez sok tápanyagot nem igényel, viszont az fontos, hogy inkább savanyúbb közegbe ültessük! A növénynek napfényt, világos körülményt biztosítsunk egész évben, így nyáron akár a szabadban is nevelhetjük! A forróság, száraz levegő nem árt neki, de ősszel, 6 Celsius-fok alatti hőmérsékleten már sérülhet, így a szobába való behelyezéséről időben kell gondoskodnunk.

Kiemelt kép: Pixabay

Hogyan tudom a dugványok gyökérképződését serkenteni?

2022. október 1. 04:36

Hogyan tudom a dugványok gyökérképződését serkenteni? Hogyan kezeljem azokat, hogy minél több dugványból fejlett gyökerű növény fejlődjön?

Miként szaporítható magról a muskátli?

2025. február 12. 04:38

Eddig minden évben vásároltam a muskátlipalántákat. De idén szívesen megpróbálnám én magam előállítani a kis növényeket. Hogyan szaporítható magról a muskátli?

Kedvenc szobanövényünk szaporítása otthon

2025. február 24. 13:10

A Monstera trópusi eredetének köszönhetően ellenálló és viszonylag könnyen gondozható, így kezdő kertészek számára is ideális választás.

Mi a különbség az egynyári és kétnyári dísznövények ültetésében és gondozásában?

2019. január 22. 09:55

Az egynyári és kétnyári dísznövények esetében az optimális ültetési körülmények és gondozási munkálatok különböznek. A cikkben áttekintjük az alapokat: mi a különbség az egyes csoportokba tartozó dísznövények között, mire érdemes figyelni az ültetésükkor és gondozásuk során, valamint milyen növényfajok és -fajták tartoznak ide.