Feketedik az orchidea levele – mit tegyünk, hogy életben maradjon?

Agrofórum Online

Segítséget kérek. Orchideám virágzik, de nagy fekete foltok jelentek meg néhány levelén. Mit kell tennem, hogy életben maradjon? Mást, például rovarokat nem láttam a növényen.

Aki válaszol:
Dr. Némethy Zsuzsanna, ny. egyetemi adjunktus

Kedves Segítséget kérő!

Nagyon furcsa a képeken látható orchidea levélfoltosodás, ugyanis látszólag a növény jól érzi magát, erőteljesen növő, bimbókkal teli virágzata fejlődik. Ugyanakkor két erősen sérült levele is van, mindkettő szövete már sárgul, azok klorofilltartalma lebomlóban van. Az érintett levelek már nem táplálják a növényt, sem annak gyökérzetét, sem virágait. A növény csúcsán nem látszik új, kibújó levélke, úgy tűnik, hogy a növekedése megállt, mivel eltűnt a hajtáscsúcsa.

Ha jobban megnézi a teljes növényt, az élő, zöld színű, normál fejlettségű gyökerei mellett több, korábban elszáradt, elhalt gyökér is elhelyezkedik. Ebből arra lehet következtetni, hogy néhány héttel korábban nem volt megfelelő körülmények között a virág, gondozásában kimaradás léphetett fel.

Foltos levelű orchideatő
Foltos levelű orchideatő (fotó: a kérdező felvétele)

A fekete foltos levelek gombás fertőzésre utalnak. Feltételezésem szerint a virág hajtásán ápolás során sebzés keletkezhetett, amin keresztül megfertőződött a növény. Így utólag nehezen állapítható meg az esemény.

Kezelésére a következőket ajánlom:

  • A növény hajtását, csúcsát permetezze vagy ecsetelje felszívódó gombaölő szerrel (Signum), 5-6 naponta ismételve. A szer gombaölő hatóanyaga az élő szövetben szisztémikusan mozog, a még látszólag egészséges szövetekben már benne élő gomba kórokozó növekedését, szaporodását megállítja.

  • Későbbiekben bármilyen növényi részt (pl. elnyílt virágszárat, elszáradt gyökeret), ha levág a növényről, előtte és utána is az ollót, kést fertőtlenítse le alkoholos vagy hypós oldatban. Ez a munkafolyamat soha nem maradjon el!
Orchidea levelén fekete foltok
Orchidea levelén fekete foltok (fotó: a kérdező felvétele)
  • Bár virágzáskor nem szoktuk a növényeket átültetni, mégis ennek elvégzését ajánlom most: új termesztőközegbe és új cserépbe. Ha mindezt gondosan végzi, nem sérül a virágzata. Átültetésnél az elhalt, fonnyadt gyökérágakat is vágja le róla, csak élő, zöld, megduzzadt gyökérágak maradjanak rajta! Ellenőrizze, hogy esetleg rovarok nem húzódnak meg rajtuk! A leveleire javasolt gombaölő szeres oldatot a gyökereire is érdemes alkalmazni: vagy beáztatásos módszerrel vagy a gyökérzetének bő lével végzett permetezésével.
  • Megelőző (preventív) kezelésként minden virágnál hasznosan felhasználhatók a réz hatóanyagú gomba és baktérium elleni szerek, melyek a növények felületén megakadályozzák a fertőzést, a kórokozók bejutását. Mivel ezek úgynevezett kontakt hatásúak, csak a növény bőrszövetén képesek védelmet biztosítani, a növény szöveteibe nem hatolnak be, gyógyító hatással nem rendelkeznek. Bármely réz hatóanyagot tartalmazó készítmény alkalmas erre és felhasználható, nem mérgező és lakásban is veszély nélkül alkalmazható.

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Miért nem virágzik az orchidea? – Hibák és megoldások

2025. február 21. 14:40

Az orchidea virágzásának elmaradása sokszor apró, de könnyen orvosolható gondozási hibákra vezethető vissza.

Milyen szobanövényt vegyünk nőnapra?

2025. március 3. 05:40

Választhatunk igazán elegáns és klasszikus szobanövényeket is ajándékba, de érdemes megnézni a megajándékozott otthonát, hogy a növény biztosan jól érezze magát új helyén. Íme néhány szép és könnyen gondozható lehetőség!

9 alábecsült szobanövény

2025. január 7. 08:10

Olyan szobanövényeket mutatunk be, amelyeket talán nem ismernek, de ha megismerik őket, a következő vásárlás során bizton a kosárba kerülnek.

Miért nem virágzik az orchidea?

2024. december 31. 04:37

Sajnos már hosszú idő óta nem virágzik az orchideám. Mi lehet ennek az oka?