17℃ 9℃
március 27. Hajnalka, Lídia, Auguszta

Hogyan kezeljük a fák fás részein kialakuló rákos sebeket?

Agrofórum Online

Kérem szépen a segítségüket! Hogyan kezeljük a fák fás részein kialakuló rákos sebeket?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A gyümölcsfák fás részein látható rákos sebek kialakulásáért minden esetben kórokozók, gombák vagy baktériumok tehetők felelőssé. A kórokozó/kórokozók pontos beazonosítása azonban csak laboratóriumi körülmények között lehetséges. A csonthéjasoknál gyakori a monília fertőzésének ilyen jellegű tünete, míg az alma, körte és dió esetében pl. a sebzéseken keresztül fertőző gomba, a nektriás rák is jelentős károsodást tud okozni. A körtén fertőző varasodás, az alma fomopsziszos rákja, de a cseresznye citospórás ágrákja is lehetnek a rákos sebek megjelenésének okai.

A fák fás részein rovarok rágása nyomán, de fagy általi repedések, egyéb mechanikai behatások, metszési beavatkozások is okozhatnak sebeket, így nyitva szabad utat a fertőzéseknek. A rákos sebek létrejövetelét fokozza továbbá a gyümölcsfa nem megfelelő termőhelyre való ültetése, a talaj túlzott kötöttsége, levegőtlensége, illetve a nem megfelelő tápanyagellátás is, melyből főként a nitrogén túlzott adagolása emelhető ki. Az utóbbi években egyre nagyobb mértékben tapasztalható vízhiány mellett pedig a fák kora is meghatározó lehet a gyengülés kialakulását illetően.

A kezelés lehetőségei

A rákos sebekre jellemző, hogy általában nyíltak, de a fa megpróbálja azokat begyógyítani, kéreg, illetve háncsrészével benőni. A fa a kialakult kárt a legtöbb esetben azonban már nem képes kiheverni, így a kórokozók terjedésére, idővel pedig jelentős fertőzés kialakulására, súlyos esetben pedig a fa pusztulására kell számítanunk. Amennyiben a rákos seb kialakulása ágakat, gallyakat érint, úgy a legjobb védekezést jelenti, ha az egész fás részt a rákos sebbel együtt levágjuk, majd megsemmisítjük. Nehezebb dolgunk van a törzset érintő sebzések kialakulása esetében, hiszen ezeket csak tisztítással tudjuk kezelni.  

Ajánlatos a rákos sebet kitisztítani, az elhaló, feketedő részeket óvatosan kivágni, lekaparni, majd gombaölő szerrel, pl. Bordói lével a sebet bekenni, mely megszáradása után a sebet sebkezelő anyaggal is be kell vonni. Nagyon fontos a betegségek kialakulása ellen megelőző jelleggel is védekezni, így a fák egészségét fenntartani, megfelelő környezeti feltételeket, tápanyagokat is biztosítani számukra. Emellett a metszések során keletkező sebzéseket is kezelni kell, valamint a fák növényvédelmére is nagy hangsúlyt kell fektetni!

Kiemelt kép: Pixabay

Járvány lehet a szőlőkben, az almát a varasodás veszélyezteti

2018. május 16. 13:49

A szőlő, a szeder, a mogyoró, az alma, a körte, a cseresznye, a meggy és a barack növényvédelméről.

Mi okozhatta a Clapp kedveltje körte termésinek kövecsességét?

2023. február 20. 04:37

Sajnos már a második évben ehetetlenné vált a Clapp kedveltje körténk, pedig az előző években gyönyörű szép, hibátlan termése volt. Olyan mértékben kövecsessé vált, hogy csak kidobálni lehet őket. Gondolom, ha vírus lenne, akkor eddig sem lett volna szép a termése. Nem tudom az okát kideríteni. Mi lehet a probléma hátterében?

Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: itt a védekezés ideje a szilvadarazsak és a körtebolhák ellen

2023. április 12. 09:18

Az elmúlt hetekben több alkalommal visszatérő fagyos időjárás nagy károkat okozott a virágzó és virágzás előtt álló gyümölcsfákban.

Támadásba lendült a zöld vándorpoloska és az ázsiai márványos poloska

2019. június 12. 10:37

A moníliás fertőzés mellett intenzíven rajzik a cseresznyelégy, ami még képes a zsendülésben levő gyümölcsöket megfertőzni, valamint megjelentek az első levéltetű kolóniák a cseresznye és meggyfák hajtásvégein.