Hogyan műveljem meg zöldségeskertem talaját?

Agrofórum Online

Ahhoz, hogy a következő évben is jó termésünk legyen, még az adott évben a betakarítást követően ősszel, a talajt megfelelően elő kell készíteni.

Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Először a növénymaradványok összegyűjtésével, majd elhordásával kezdjük meg a munkálatokat. Ezután láthatunk hozzá atarlóhántáshoz, vagyis a talaj sekély, pár centiméteres mélységében történő műveléséhez. E művelethez tolókapát vagy csillagkapát érdemes leginkább használni, mely egy menetben a gyomok irtását is szolgálja. A tarlóhántás vízháztartás javító hatását úgy érhetjük el, hogy a nagyobb rögöket gereblyével vagy hengerrel munkáljuk el.

Az őszi időszak egyik legmunkaigényesebb feladata a talaj mélyművelése, melynek optimális ideje október-novemberben van. A talaj felső rétegét szántással, vagy ásással is átforgathatjuk. Mélysége általában 20 és 30 cm között van. A művelet előtt közvetlenül szórjuk ki, ha van a szerves trágyát, valamint a műtrágyából a foszfort és káliumot tartalmazót, hiszen a talajban ezek csak lassan mozognak, így lehetséges eljutásuk a növények gyökérzónájába.

A forgatás előtt a talaj nedvességtartalmát mindenképp szükséges ellenőriznünk, hiszen sem a túlzottan nedves, sem a száraz talaj nem alkalmas arra, hogy felássuk. Nedves talajon a súlyunk alatti tömörödés, valamint a munkaeszközre való rátapadás okoz nehézséget. A száraz talajon végzett ásáskor pedig nehézséget okoz a talajszeletek kihasítása.

A mélyműveléssel további célunk az is, hogy a talajt felkészítsük a télen lehulló csapadék befogadására és megőrzésére. Az ásás során nagyobb talajrögök képződnek, melyek között rések találhatók, így lehetséges a csapadék fagyott talajba történő bejutása is. A képződött rögök a tél folyamán szétfagynak, ezáltal tavasszal könnyen elmunkálhatók lesznek.

A talaj átforgatásával egyes kárvetők, főként azok talajban élő lárvái is előkerülnek a talajból, mint pl. a cserebogárpajorok, melyek talajfelszínre kerülve a fagyokat már nem vészelik át, vagy a madarak táplálékául szolgálnak.

Magágy-előkészítés sokoldalúan

2023. február 3. 10:36

A hazai gazdálkodók számára a KITE Zrt. által kínált tavaszi magágy-előkészítők közül a KONGSKILDE VIBROMASTER kombinátorcsalád az, amely a leginkább közkedvelt, közismert.

Talajművelés intenzitásának fokozása - Väderstad újdonságok + Videó

2025. november 26. 04:59

A svéd Väderstad a 2025-ös Agritechnicán is több újdonságot mutatott be. Mind talajművelés, mind a vetéstechnológia területén folyamatosan dolgoznak a munkagépek fejlesztésén. 

Gépészet Videó

Mezőfalvai anzix - III. NAK Szántóföldi Napok és AgrárgépShow 

2019. május 28. 09:03

A NAK szántóföldi bemutatója visszakerült indulási helyére, Mezőfalvára. Az előző bemutatóhoz képest a terület nagyobb lett (62 hektár), a kiállítók száma nőtt (több mint 150), az álló- és mozgógépes részek egyaránt nagyobbak lettek, a szakmai programok is kiegészültek az erdőgazdálkodás témájával.

A nyári talajművelés eljárásai és eszközei (2/2.)

2019. május 26. 06:28

A nyári talajművelés fő feladata a nyár elején, közepén betakarított növények tarlójának művelése, ápolása és a lazításos alapművelés műveleteinek elvégzése. Az összeállításban olvashatnak a tarlóhántás eszközeiről, a hántott tarló ápolásáról és a forgatásnélküli alapművelést megalapozó nyárvégi középmélylazításról.