Lehet, hogy már most megfertőzte a lisztharmat az almafát?

Agrofórum Online

Elképzelhető, hogy már most lisztharmatosak az almafáim? Én erre utaló jeleket vélek felfedezni rajtuk.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Az almafákat fertőző lisztharmat nagyon korán, már az újonnan kibújó leveleken is jelen lehet. Ezeket, már a fakadáskor látható tüneteket elsődleges, vagy más néven primer tüneteknek is nevezzük, melyeknek jelentős szerepe van a betegség vegetációs időszakban való továbbterjesztésében is. A lisztharmat kórokozója ugyanis a rügyekben, rügypikkelyek alatt képes áttelelni, így a vesszők csúcsrügyei, illetve a hajtásvégi rügyek a leggyakrabban érintettek a fertőzésben.

A beteg rügyekből kifejlődött hajtások valamennyi levele fertőzött lesz, ezt jelzi a rajtuk megjelenő összefüggő fehéres bevonat, valamint merevség és kanalasodás egyaránt kialakul rajtuk. A beteg levelek idővel be is sodródnak, görbülnek, majd elszáradnak. A fertőzés nemcsak a leveleket, hanem a virágokat is érintheti már ebben a korai időszakban, mely végezetül a virágok esetében ugyancsak elszáradáshoz vezet. A későbbiekben már általában a jól ismert fehéres, lisztszerű bevonat jelenik meg a betegség tüneteként, melyet szekunder, vagyis másodlagos tünetnek hívunk.

A lisztharmat elleni védekezést már a metszés során érdemes megkezdeni, vagyis arra tekintettel kell lenni, hogy a vesszők végén található 4-6 rügy általában fertőzött. A virágzás előtti időszakban, fakadás után is érdemes metszést végezni, a betegség tüneteit mutató hajtásokat eltávolítani, így a továbbfertőzést megelőzni. A kémiai védekezés is elkerülhetetlen, főleg azokon a fákon, ahol minden évben visszatérő problémát jelent a betegség. A megelőző kémiai kezelést már a fák egérfüles, vagyis pár cm-es levélnagyságánál ajánlatos megkezdeni, majd pedig bimbós állapotban és virágzás előtt szintén szükséges megismételni.

A párás és meleg körülmények kedveznek a kórokozó szaporodásának és terjedésének, így a hajlamosító tényezők megléte esetében a további időszakban is indokolt lehet a kémiai védekezés. A készítmények közül kiskerti körülmények között a kéntartalmú hatóanyag mellett felszívódó szereket is alkalmazhatunk, mint pl. a Switch, Difference, Difcor 250 EC, Difeno 25 EC, Alfa Solo, Mavita 250 EC, Score 250 EC.

Kiemelt kép: Pixabay

Mit tehetünk, ha az őszibarackfa törzse elfeketedett és fehér gombák is megjelentek rajta?

2023. március 7. 04:38

Az őszibarackfáim törzsének és vázágainak egy része tavaszra elfeketedett és fehér gombák sűrűn rátelepedtek, ráadásul az ágak meg is vannak repedve. Kérdésem, hogy mit lehet tenni a drótkefézésen túl? A választ előre is köszönöm.

Februári tennivalók a kertben

2023. február 1. 10:01

A február fordulópontnak tűnik a kert szempontjából. Odakint még mindig hideg van, de már mindenütt a tavasz közeledtének jelei mutatkoznak. A hagymák lassan előbújnak a földből, és végre hosszabbodni kezdenek a nappalok.

Magnólia metszése: mikor és hogyan végezzük el

2024. március 30. 04:39

Hogyan ápoljuk a magnóliát? Mikor és hogyan metsszük meg? Válaszukat nagyon várom!

Milyen készítmények a legjobbak a fák sebeinek kezelésére?

2025. február 9. 04:40

Fontos a faseb kezelése? Milyen készítmények a legalkalmasabbak erre? Köszönöm a válaszukat előre is!