Megmetszhetem tél elején a bodzabokromat?

Agrofórum Online

Kérem a segítségüket bodza metszésével kapcsolatos kérdésem megválaszolásában. Megmetszhetem már akár most is a bodzabokromat?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A bodza egy olyan gyümölcsfajunk, melynek metszésére viszonylag hosszú időszak áll rendelkezésünkre. A legalkalmasabb periódus erre ősszel, a szüret után lenne, viszont egészen tavaszig, a kihajtásig szinte bármikor elvégezhetjük ezt a feladatot. A nagyon hideg, fagyos téli napokat inkább ne válasszuk a metszéshez, de egyébként a növény enyhébb téli napokon is megmetszhető, lomb hiányában a korona ekkor egyébként jobban át is tekinthető. A bodza metszésére érdemes minden évben időt fordítani, hiszen a növény erős növekedési erélye miatt hamar túl sűrű lesz, így termőképessége metszés hiányában évről évre nagymértékű csökkenést mutathat.

Nem kell félni a bodza metszése során, hiszen akár az erős metszést is jól tűri, annak hatására kiválóan képes megújulni, így szükség esetében egyedei kiválóan ifjíthatók is. Fiatal és jó erőben lévő bodzafáknál azonban lehetőség szerint kerüljük a túl erős metszést, hiszen az a termés mennyiségének csökkenéséhez, erős hajtásnövekedéshez vezet. A munka elkezdése előtt annyit érdemes tudni, hogy a bodza a legtöbb és legjobb minőségű terméseit mindig az éves vesszőkön hozza, így főként e részekből való válogatásra, az idősebb fás részek lemetszésére kell törekednünk.

A bodza metszése szálvesszős metszéssel történik, vagyis a nem kívánatos részeket tőből kell eltávolítani, a meghagyott részek csúcsát pedig nem metsszük vissza. Elsőként a beteg, sérült és rossz irányba növekvő sűrítő hajtások és vesszők kerüljenek lemetszésre. A nagyon alacsonyan, laposan növekvő, valamint erősen felfelé törekvő és letermett részek eltávolítása is indokolt, amennyiben fánk elegendő új hajtást hozott az évben. Ezután következhet a megmaradt részekből történő válogatás, melyek közül a legalább 2 cm-es (ceruza) vastagságú, kb. két méteres hosszúságú és egészséges vesszőket hagyjuk meg, melyek legalább 45 fokos szögben állnak. A meghagyott vesszők közötti távolság legyen szellős, közöttünk legalább 30-40 cm-es térköz legyen. Nagyobb méretű ágak levágása esetében a munka végeztével gondoskodjunk a sebek kezeléséről, valamint a törzs megtisztításáról, sarjak eltávolításáról egyaránt.

Érdemes megmenteni a földön elfekvő törzsű birsalmafát?

2025. március 1. 04:38

Tavaly vásárolt kertünkben egy idős birsalmafát is „találtam”, nagyon furcsa alakja van, sok egymás melletti törzzsel rendelkezik, amik többsége elfekszik a földön. Termése finom, bár kevés érett be, többsége barnán elrohadt. Hogyan hozhatom helyre a fát? Egyáltalán érdemes?

Mi okozza a körtefák hajtásvégeinek elhalását és barnulását?

2023. május 11. 04:36

Kérem válaszukat: Mi okozza a körtefák hajtásvégeinek elhalását és barnulását?

Hogyan lehetne megmenteni a beteg szivarfát?

2023. július 14. 04:39

A májusban ültetett egyik szivarfám gallyai a csatolt fotón látható állapotban vannak. Levelei teljesen leszáradtak, elhaltak. A másik, ugyanakkor ültetett fa, azonos körülmények közt szépen fejlődik. Kérem tanácsukat, hogyan lehetne megmenteni a beteg fát?

Nyári gondozás az őszibaracknál – a metszés szerepe

2025. augusztus 24. 13:10

A nyári metszés javítja a termés minőségét, erősíti a fát, és elősegíti a következő évi bő termést az őszibarackültetvényekben.