Milyen növényeket érdemes a kiskertbe ültetni, melyek segítenek a kártevők elűzésében?
Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos
Kedves Kérdező!
A kertbe kiültethető dísz- és gyógynövényeink közül több olyan faj is létezik, melyek jótékony hatással lehetnek társaikra, azok kártevőinek, betegségeinek távoltartásával, valamint a hasznos rovarok vonzásában is szerepet játszhatnak. A növénytársítás, vagyis a növények szomszédságának tervezése során érdemes a növények egymásra való hatását is szem előtt tartani, így próbálva meg elősegíteni az egészséges növények fejlődését, a növényvédelmi kezelések számának csökkentését.
Talán a legközismertebb ilyen növényfaj a bársonyvirág, vagyis a büdöske, mely szépsége mellett a gyökérzöldségeinken károsító fonálférgeket, de a molytetveket is képes távoltartani erős illatával, de a krumplibogarak elleni védelemben is bevethető. Emellett a csigák egyik kedvelt táplálékaként is hasznosítható annak érdekében, hogy haszonnövényeinket megóvjuk rágásuktól, pl. a védendő növény köré a bársonyvirágot egy védősávba ültetjük.
A körömvirág sem csak szépségéről és gyógynövényként való felhasználhatóságáról ismert, hanem a levéltetvek és fonálférgek ellen is hasznosíthatjuk kertjeinkben. A bazsalikom amellett, hogy értékes fűszernövénye lehet kiskertünknek, a hasznos rovarok, vagyis méhek vonzásában is segítségünkre lehet, valamint jól társítható a paradicsommal és a paprikával is, melyek kártevőinek távoltartásában is szerepet játszhat.
Az egyik legsokoldalúbb növényfaj a fokhagyma, melynek ültetése akár több rovarfaj távoltartására is felhasználható, ilyenek például a földibolhák, a káposztalegyek, de a csigák, atkák és szúnyogok ellen is hatásosnak bizonyul jelenlétük. A kapor a megporzók vonzásával lehet társai segítségére, emellett erős illatával riasztó hatással is van a kártevőkre.
Számos zöldségfaj pl. a paradicsom, káposzta, tökfélék jó szomszédja lehet a borágó is, mivel a kártevő hernyók elűzésére is felhasználható. A díszítőértékkel rendelkező sarkantyúka nemcsak egy ehető növényfajunk, hanem a levéltetvek elleni védelemben is segítségünkre lehet a káposztafélék esetében, hiszen kultúrnövényeinket óvva, magához vonzza a rajtuk szívogató levéltetveket.
Kiemelt kép: kapor (Pixabay)