11℃ 0℃
március 4. Kázmér, Lúciusz, Zorán

Miért hullik le már nyár végén a diófa levele?

Agrofórum Online

Kérem válaszukat! Miért hullik le már most a diófa levele?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A diófa levelein több kórokozó és kártevő is megtelepedhet, melyek a megfelelő védelem hiányában jelentősen el is szaporodhatnak, ezzel korai lombhullást okozva. Emellett természetesen számtalan más oka, pl. környezeti tényezők, mint a szárazság, elégtelen vízellátás, illetve a tápanyagok hiánya is kiválthatják a levelek elsárgulását. Az ezen a nyáron is tapasztalt erős napsugárzás, forró hőmérséklet a fák napnak kitett leveleit is megviselték, a diófa levelein is kialakulhattak napégés tünetei. Ezek a tünetek minden esetben nagyobb kiterjedésűek, egyneműek, barnán elhaló foltosodás formájában mutatkoznak meg. Az így létrejövő kopaszodás, idő előtti lehullás leginkább a fák felső részén figyelhető meg.

A dió nemezes gubacsatka és a szemölcsös gubacsatka is gyakori kártevőknek számítanak, károsításukban pedig számos levél is érintett lehet. A levélhullás az atkakártétel nyomán is bekövetkezhet, de csak ritka esetben kell jelentős kártételre számítanunk szívogatásuk következtében.

A legtöbb esetben a dió gnomóniás betegségével állunk szemben, ha idő előtti lombhullást tapasztalunk. A kórokozó okozta felkopaszodás főként csapadékos évjáratokban jelentős mértékű, de száraz évjáratban is – kisebb mértékben -, de számítanunk kell megjelenésére. A betegség kezdeti tünetei pár mm nagyságú, kör alakú foltok formájában mutatkoznak meg, melyek szegélye barna, közepe viszont idővel kiszürkül, benne pedig fekete pontok figyelhetők meg. A levélnyélen és a hajtáson besüppedt, hosszúkás foltok képződnek, valamint a termések zöld burkán pedig kör alakú, idővel elfeketedő foltok alakulnak ki.

A védekezést ajánlatos megelőzésre alapozni, vagyis a beteg, lehullott leveleket összegyűjteni, megsemmisíteni. Emellett a réztartalmú készítménnyel végzett őszi és tavaszi lemosó kezelésnek is kiemelt szerepe van. Több levelet érintő fertőzés, illetve a hajlamosító, csapadékos időjárás megléte esetén a kémiai kezelés elvégzése is indokolt. Kiskerti körülmények között akár a Signum WG-vel is permetezhetünk, de a rézzel végzett kezelések is hatékonyak a gnomónia, illetve a bakteriális xantomonász ellen egyaránt.  

Kiemelt kép: Pixabay

Furcsa dolgok jelentek meg a hársfák levelein!

2018. június 23. 09:12

K. Istvánné kérdése: Hegyes, kiemelkedő képletek nőttek a hársfám levelein. Mi okozza ezeket? Lehet védekezni ellenük?

Lisztharmat, tűzelhalás, varasodás - Ezek ellen is védekezni kell a napokban

2018. július 5. 20:01

Szőlőben a fürtök záródása miatt fontos a mostani védekezés, főként a lisztharmat ellen, de a fiatal hajtásokon újabb peronoszpórás olajfoltok jelentek meg.

Tehetek valamit a hársfa levelein megjelent aggasztó tünetek ellen?

2024. április 21. 11:10

Hársfának a levelén jelentkeztek aggasztó nyomok. Érdeklődnék, hogy pontosan mivel állok szemben, lehet-e/szükséges-e tenni valamit ellene? Küldök néhány képet is.

Lehet védekezni a dión károsító atkák ellen?

2022. június 6. 04:39

Kérem segítségüket abban, hogy lehet-e valahogy védekezni a diófáimon károsító atkák ellen?