Miért jelenhettek meg szürkés-fehéres dudorok a kukoricán?

Agrofórum Online

Furcsa, szürkés-fehéres dudorok jelentek meg a kukoricán? Mi okozza? Mi a teendőm vele? Köszönöm a választ!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kérdésében szereplő tünetleírás gyakori problémaként jelenik meg, házikerti körülmények között termesztett csemegekukoricán, akárcsak üzemi körülmények mellett. A kinövések megjelenését a golyvásüszög jelenléte okozza, melyek tömörek, fehéres-szürkés színűek. Méretüket tekintve akár kisebbek, de akár 30 cm-es nagyságot elérők is lehetnek. Változatos megjelenési helyei lehetnek egy növényen belül, hiszen akár a csöveken, de a száron, hajtásokon, leveleken és a címeren is kialakulhatnak a golyvák, attól függően, mely rész fertőződése történt meg.

Az sem kizárt, hogy az egész termés érintett lesz a kórokozó által, ezzel terméskiesést is okozva számunkra. A tünetek, vagyis a golyvák egy idő után meg is érnek, tehát színük barnás árnyalatúvá változik, a bennük lévő spórák pedig feketék lesznek. A felszakadó golyvákból a spórák a szél segítségével szabadon tudnak távozni, ezzel továbbfertőzni. Fertőzésük sebzéseken keresztül lehetséges, illetve a nedves növényfelület segítségül van megtapadásukban, a meleg időjárás pedig fejlődésüknek kedvez.

A kórokozó akár több évig is képes megőrizni fertőzőképességét, mely a védekezést nehezíti, ezért kiemelt szerepe van annak, hogy a kukorica termesztését lehetőség szerint évről évre új helyre tervezzük, a vetésforgó szabályait betartsuk. A szaporításhoz használjunk egészséges, csávázott vetőmagot! A beteg növényrészeket mihamarabb távolítsuk el, ezzel is akadályozva a további fertőzést, a kórokozó beteg részeken való fennmaradását!

A fertőzés megakadályozásában nagy szerepe van továbbá annak, hogy a sebzések kialakulását megelőzzük, vagyis kapálás, ápolás során a növényen sebzést ne ejtsünk, illetve a kártevők elleni védelemre is nagy hangsúlyt kell fektetnünk! Abban a kertben, ahol évről évre megjelenik a golyvásüszög, érdemes olyan fajta termesztése mellett döntenünk, mely rezisztensnek tekinthető a kórokozóval szemben, így a fertőzéstől és a tünetek kialakulásától sem kell tartanunk a csemegekukorica termesztése során.

Kiemelt kép: Pixabay

Nem lehet Vita kérdése

2023. május 1. 06:34

A YaraVita lombtrágyák kedvező ár-érték arány mellett biztos hatással járulnak hozzá az eredményes növénytermesztéshez.

Lassulhat a vetés, emelkedtek az árak

2022. május 28. 08:31

A chicagói kukorica és szójabab határidős jegyzésárak emelkedtek pénteken, amit az előrejelzések szerint várható esős időjárás is alátámasztott.

15,27 tonnás hektáronkénti terméshozam a Natur Agro kukoricaversenyén

2022. december 16. 07:24

Közel 80 fő részvételével zajlott november 25-én, a budapesti Hotel Anna épületében a Natur Agro Hungária Kft. által immár másodszor meghirdetett "Ki lesz a Kukoricagóré?" című kukorica termésverseny díjátadó rendezvénye.

Emelkedtek a terményárak

2023. augusztus 24. 08:10

Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt.