Színesedik a cseresznye – kell már permetezni a cseresznyelégy ellen?

Agrofórum Online

Kezd színesedni a cseresznye termése. Kell már permetezni a cseresznyelégy ellen?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A cseresznyelégy elleni védekezés időpontját nem egyszerű meghatározni a termések érettsége és fejlettsége alapján, de általában a színesedő, zsendülő, zöldborsó nagyságú gyümölcsöket már felkeresik a legyek tojásrakás céljából. A jelenlétük, így a permetezés szükségességének meghatározására szolgálnak a sárga ragacslapok. A ragacslapokból akár többet is elhelyezhetünk egy fára, viszont fontos, hogy kerüljön a fa naposabb oldalára, a korona felsőbb részébe is. Meleg és napos időjárás esetében már április közepétől jelen lehetnek a legyek, így a csapdák kihelyezését is ajánlatos mihamarabb elvégezni. Abban az esetben, amennyiben a csapdákban már nagyobb számban találhatók meg a cseresznyelégy imágói, érdemes kémiai védekezést végezni, hiszen házikerti körülmények között sem kedvelt túlzottan a ”kukacos cseresznye”.

Permetezéssel csak a rajzó imágók, vagyis legyek ellen lehetünk hatásosak, a termésekben táplálkozó nyüvek ellen már védekezni nem tudunk, így a kémiai védekezéssel a repülő legyek ellen lépünk fel. A kémiai kezelést a legtöbb esetben nem elegendő egy alkalommal elvégezni, hiszen a rajzás akár elhúzódó is lehet. A rajzást és a termések érésének menetét nagymértékben befolyásolja a hőmérséklet, melyek főként hűvös időjárásnál lehetnek elhúzódók. Ilyen esetben nem ritka az sem, hogy akár három alkalommal is el kell végezni a permetezést.

Az érés korai szakaszában még a felszívódó hatóanyagot tartalmazó Mospilan is felhasználható, hiszen élelmezés-egészségügyi várakozási ideje (é.v.i.) 14 napra tehető. A későbbi időszakban viszont válasszunk már a rövidebb é.v.i.-vel rendelkező, pl. Karate, Lamdex Extra, K1, Full 5 CS, Decis, Decis Mega szerek közül. Az egy nemzedékes kártevő lárváinak talajba húzódása a fák alatti talajrészek takarásával, pl. fólia vagy ponyva használatával egyaránt megakadályozható. A lárvák a talajban bábozódnak, majd pedig ott is telelnek, ennek gátlásával a következő évi mennyiségük is lecsökkenthető.

Kiemelt kép: Pixabay

Töretlenül terjeszkedik az almafa vértetű

2020. június 25. 04:36

Az almafa vértetű a dús lombozat védelmében folyamatosan terjeszkedik a vesszőkön és a hajtásokon. A szívogatás nyomán, a fiatal vesszőkön sejtburjánzás indul el, amit a viaszbevonat most még eltakar.

Folyamatos a vértetű megtelepedése az almafákon

2020. május 20. 15:59

A levéltetű fertőzés üteme most lelassult, de a rejtettebb életmódot folytató vértetű telepek folyamatosan alakulnak ki a friss hajtások környezetében.

Nem kímélik a károsítók a szőlőt, zöldséget, gyümölcsöt sem

2018. május 11. 04:53

A kihajtott burgonyán megjelentek az első burgonyabogár imágók. Szinte minden növényen jelentkeznek a levéltetvek első kolóniái.

Milyen kártevő okozhatja apró lyukak kialakulását a cseresznyén?

2022. június 18. 04:37

Cseresznyefákon az érett cseresznyéken sok, egy szemen több apró lyukat látni. Sok termésre jellemző. Ez lehet cseresznyelégy kártétele? Ha nem, akkor mi okozhatja? Korábban nem találkoztam ilyen elváltozásokkal.