10℃ 6℃
december 6. Miklós, Csinszka, Gyopár, Gyopárka

Mikor ültethetők át a tavasszal virágzó hagymás növények?

Agrofórum Online

Mikor szedhetők fel a tavasszal virágzó hagymás növények hagymái átültetés céljából? Köszönöm segítségüket!

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Sokak kertjében található meg számos kedvelt tavaszi hagymás dísznövény, mint pl. a tulipán, nárcisz, jácint, krókusz stb. Ezek a virágok pompás díszei lehetnek már kora tavasszal kertünknek, emellett pedig gondozásuk és ápolásuk sem tekinthető nehéz feladatnak. Gondozásuk során talán a legfontosabb, hogy virágaik elvirágzás után eltávolításra kerüljenek, megelőzve ezzel a magképződést. A magképződés elmaradásával a növény energiáit hagymáinak tápanyagokkal való feltöltésére, így a következő évi virágzásra való felkészülésére tudja felhasználni. Arra azonban ügyeljünk, hogy a leveleket semmiképp se távolítsuk el, hiszen ezekre nagy szüksége van a növénynek ahhoz, hogy hagymáit tápanyagokkal tudja ellátni!

Lényeges feladatnak tekinthető az időnkénti átültetés, mely nemcsak a mi igényünk miatt lehet fontos, hanem egyes fajoknál a növény számára is szükséges. A tulipán nem szeret több évig azonos helyen élni, így 3-4 évente ajánlatos hagymáit más helyre telepíteni. A jácintnál ugyancsak érdemes több évnyi azonos helyen való nevelés után átültetését elvégeznünk. Ennek elmaradásakor virágai évről évre kisebbek lesznek, illetve állományuk is ritkulásnak indulhat. A nárciszok és a krókuszok esetében viszont nem kell időnkénti átültetésükről gondoskodnunk, csak abban az esetben, ha állományuk már túl sűrűn nő.

A hagymákat akkor szedjük csak ki a talajból, amikor a levelek, lombozatuk már teljes mértékben leszáradt! A kiásását időzítsük száraz időszakra, ekkor kevesebb talajmaradvánnyal szedhetők ki a hagymák! A kiásás után szikkasztásuk következik, ezután ugyanis a felesleges talajmaradványok és levelek is könnyebben távolíthatók el. A beteg, sérült hagymákat válogassuk ki, csak az egészségesek kerüljenek bele a papírzacskóba, papírral bélelt ládákba! Tárolásuk száraz és hűvös helyen történik, ez lehet akár garázs vagy pince is.

Az újraültetésre szeptemberben vagy októberben kerítsünk sort, még a talajmenti fagyok beállta előtt! Az ültetés helyét érdemes előkészíteni, annak gyomtalanításáról gondoskodni, majd pedig talaját porhanyóssá tenni, tápanyaggal feltölteni. Az ültetés mélységét a hagyma méretétől függően végezzük el, ez kb. nagyságának kétszerese legyen. Érdemes továbbá a hagymák között helyet is hagyni, mellyel a növények kellő térigényét biztosíthatjuk.

Kiemelt kép: Pixabay

Megmetszhetem a lakásban tartott babért? Mikor lehet kiültetni?

2023. október 29. 05:40

Már több éve nevelek egy babérnövényt a konyhámban, nagyon magasra nőtt. Vissza metszhetem? Kiültethető-e, ha igen, mikor érdemes, hogy életben maradjon? Úgy nézem, nem érzi jól magát jelenlegi helyén.

Hogy lehetne megmenteni az elhaló levelű legyezőpálmát?

2024. július 28. 04:39

Négy éve kaptam egy kínai legyezőpálmát, amelynek 2 töve volt. Az évek során csodaszépen fejlődött, 1-2 alkalommal át is ültettem nagyobb cserépbe . Szép terebélyes lett és elhatároztam, hogy a 2 tövet szétültetem. A gond, hogy a növények elkezdtek lekonyulni, a leveleik összeestek. Hogyan lehetne megmenteni a pálmákat?

Miért nem érzi jól magát a szobában tartott agglegénypálma?

2022. december 9. 04:36

Miért nem érzi jól magát a szobában tartott agglegénypálma? A növény levelei kissé lankadtak, rajtuk egy ideje már barna foltok is láthatók.

Hogyan gondozzam a muskátlit a csodás virágzása érdekében?

2024. április 15. 04:36

Hogyan gondozzam a muskátlit? Sajnos soha nem sikerült még a muskátlikat megfelelően gondoznom, szép virágzását elősegítenem. Mit tehetnék ennek érdekében?