Milyen szobanövényeket választhatunk a fürdőszobába?

Agrofórum Online

Szeretnék a fürdőszobába is növényeket elhelyezni. Milyen szobanövények jöhetnek egyáltalán szóba? Válaszukat köszönöm.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szobanövények eltérő igényeinek köszönhetően nemcsak a napfényes, szárazabb levegőjű szobákba, nappalikba, hanem más, eltérő adottságokkal rendelkező helyiségbe is van lehetőségünk közülük választani. A fürdőszobákra általánosságban a nagyobb páratartalom, illetve pár fokkal melegebb hőmérséklet jellemző. A környezeti feltételek közül a napfény az, melyből általában csak kevés jut be fürdőszobánkba. Természetesen vannak olyan fürdőszobák, melyek nagyobb ablakmérettel, esetleg jobb fekvésük által, de több fényt képesek biztosítani.

A hőmérséklet és páratartalom vonatkozásában, a fürdőszobában tapasztalható feltételek miatt, gyakran trópusi-szubtrópusi klímát eredményeznek, mely feltétel sok, ismert szobanövényünk számára tekinthető optimálisnak. Sok faj nemcsak kedveli, hanem igényli is a meleget és a magas páratartalmat, viszont ezek közül fényigény vonatkozásában, a bejutó fény mennyiségéhez mérten tudunk választani.

Kisebb ablakkal, így kevésbé napfényes fürdőszobában való nevelésre ajánlható pl. a zámia. Sok helyen, nemcsak fürdőszobában, hanem irodákban, közintézményekben is egy gyakran, fényszegényebb feltételek mellett nevelt fajnak tekinthető. A zámiát, mint dekoratív levéldísznövényt, nemcsak megjelenése, hanem robusztus jellege, alacsony ápolási igénye, betegségekkel szembeni ellenállósága miatt is kedveljük.

Mérsékelt napfénymennyiséggel a vitorlavirág egyedei is beérik, a magas páratartalmat pedig kifejezetten kedvelik. Eredeti élőhelyén, nagyobb fák árnyékában a feltételek virágzásához is megfelelnek, így optimális helyen nevelve virágaival egyaránt megajándékozhat minket.

A fenti fajok igényeihez hasonló feltételek mellett a levéldíszként nevelhető madárfészekpáfrány, illetve a szobai futóka is jól érzi magát. A madárfészekpáfrány különleges leveleivel díszít, míg a szobai futóka gyors növekedésének köszönhetően állványról lelógva, de támasztékra futtatva is különleges ékessége lehet a fürdőszobánknak.

A napfénnyel jobban ellátott fürdőszobába jó választás a szobapáfrány, melyet érdemes lehet közvetlenül az ablakba elhelyezni, akár függőkosárban felakasztani, dúsan növekvő levelei így minden irányból cserepéből kilógva tudnak díszíteni. A közkedvelt, de idősebb korában nagyobb helyet igénylő könnyezőpálma is üde zöld színfoltja lehet fürdőszobánknak. Kisebb rendelkezésre álló helynél az anyósnyelv is jó választás, mely növény alacsony igénye mellett gyors terjedésre is képes. Túlöntözésének elkerülésére viszont nagyon fontos odafigyelni!

Kiemelt kép: Pixabay

Hogyan válasszunk tökéletes szobanövényt?

2023. január 14. 09:37

Hoztam ma egy összefoglalót arról, hogyan is válasszunk otthonunkhoz illeszkedő szobanövényt.

Óvatosan: mérgező szobanövények!

2020. február 28. 10:23

Nemcsak kertünk lakói tartalmazhatnak mérgező hatóanyagokat. Érdemes utánanézni a szobanövények megvásárlása előtt annak, hogy mely szobanövény fajoknak melyik részei és mennyire mérgezőek – főként kisgyermekes családok vagy a négy fal között élő, szabadon mozgó kiskedvencek gazdái legyenek körültekintőek!

A penész megelőzésére használhatjuk ezeket a speciális szobanövényeket

2024. október 31. 07:10

A penész az egészségre is káros, kiváltképp a fekete színű penész. A zöld „csak” allergiát okozhat, utóbbi azonban súlyos tüdőpanaszokat is.

Mely szobanövények érik be kevesebb gondozással is?

2022. december 24. 04:36

Vannak olyan szobanövények, amik kevesebb gondozással is beérik? Sajnos nem mindig jut időm öntözésükre és ápolásukra.