Mire figyeljünk, ha mocsári hibiszkuszt ültetünk a kertünkbe?

Agrofórum Online

Évek óta szeretnék mocsári hibiszkuszt ültetni a kertbe. Mire ügyeljek? Kell majd metszenem?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Érdeklődő!

A mocsári hibiszkusz egy évelő, nagyon dekoratív, hatalmas, különböző színekben pompázó virágokkal rendelkező dísznövényünk. A virágok mérete elérheti akár a 25 cm-es nagyságot is, míg sziromlevelének színei általában a fehér, vagy a piros, és e kettő árnyalatában változnak. A színes sziromlevelek között hatalmas porzó is látható, mely ugyancsak hozzájárul a növény díszes megjelenéséhez. Egy-egy virágban általában csak pár napig gyönyörködhetünk, viszont virágai a nyár közepétől egészen szeptemberig folyamatosan nyílnak, nagyobb példányaikon akár számos virág egyszerre is díszíthet. Szépsége miatt akár szoliterként is ültethető, de szegélynövényként, illetve más évelő növényekkel társítva is ékesíthet kertünkben. Kertünk talajába is ültethetjük, de akár edényben, dézsában is nevelhetjük egyedeit.

Optimális hely számára a napos fekvés, mely dús virágzását is elősegíti. Tűző napra azonban nem ajánlott ültetni, hiszen levelei meg is éghetnek, az edényben nevelt növények gyökere pedig a nagy forróságban könnyen ki is száradhat. Árnyékos területeken is virágzik, viszont általában kevesebbet. Nevével ellentétben, a tartós vízállást, pangó vizet sem tűri, de rendszeres öntözéséről főként fiatal, illetve edényben nevelt növények esetében fontos gondoskodnunk. Szép növekedése és virágzása csak jó tápanyagellátás mellett képzelhető el, így rendszeres tápoldatozásáról is gondoskodjunk!

A hideg beállta előtt a konténerben nevelt mocsári hibiszkuszt védett helyen teleltessük gyökereinek fagyérzékenysége miatt! A kerti példányok tövi részét is ajánlatos takarásban részesíteni a hideg hónapokban. A növények ébredése meglehetősen későinek mondható, hiszen csak a tavasz vége felé indul meg hajtásaik és leveleik képződése. Nem kell megijedni, a növény fás részei még ősszel elfagynak – mely részeket ajánlatos tavasszal lemetszeni –, de ennek ellenére a növény nem száradt ki, hanem a többi növénytől eltérő, későbbi kihajtása várható. Növényvédelem szempontjából a mocsári hibiszkusz könnyen kezelhető növényünk, hiszen a levéltetveken kívül más problémára általában nem kell számítanunk.

Kiemelt kép: Pixabay

Ezért igazi kincs az őszi málna

2024. október 22. 13:10

Az őszi málnák a napos, meleg helyeket kedvelik. A talaj legyen humuszban gazdag, pH-értéke 5,5 és 6 között.

Érdemes megmenteni a földön elfekvő törzsű birsalmafát?

2025. március 1. 04:38

Tavaly vásárolt kertünkben egy idős birsalmafát is „találtam”, nagyon furcsa alakja van, sok egymás melletti törzzsel rendelkezik, amik többsége elfekszik a földön. Termése finom, bár kevés érett be, többsége barnán elrohadt. Hogyan hozhatom helyre a fát? Egyáltalán érdemes?

Mikor és hogyan metszem meg az egyszer termő málnát?

2020. augusztus 13. 11:21

Hogyan, milyen metszéssel érhetem el, hogy minél több málnám teremjen és maga a növény is jó kondícióban legyen?

Így kell a rózsát metszeni, nevelni

2022. március 17. 11:43

A kertek egyik legszebb ékessége a rózsa virága. Ahhoz, hogy a több ezer fajtát számláló dísznövény teljes pompájában tudja a szemünket gyönyörködtetni, értő, szerető, gondos kezekre van szükség. Megkérdeztük Dr. Boronkay Gábort, a MATE Tájépítészeti, Településtervezési és Díszkertészeti Intézet Dísznövénytermesztési és Zöldfelületgazdálkodási Kutatócsoport tudományos főmunkatársát, milyen munkálatoknak van itt az ideje, mire kell figyelnünk, ha azt akarjuk, szép és egészséges rózsák növekedjenek kertünkben. Az Egyetem kutatója a következők szerint, részletekben gazdag útmutatóval válaszolt.