25 évesek a mocsárciprus fáim, 1-2 éve elkezdett megváltozni a levél színe, a hat fából háromnál. Egynél teljesen, kettőnél részlegesen a sötétzöldről fakósárgára váltott. Termése van, levele nem hullik. Közvetlen kapcsolata van a Soroksári-Duna vízével, a víztől 1-2 m távolságra állnak. Mit tehetek értük? Válaszukat előre is köszönöm.
Aki válaszol:
Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos
Kedves Kérdező!
A mocsárciprus (Taxodium distichum) 30-40 méter magasságig is megnövő, gyors növekedésű, lombhullató, hosszú életű növényfaj. Megfelelő nedves körülmények között gyökérzete szétterül és kiemelkedve a talajból akár az egy méter magasságot is eléri. Kérge foszló, vörösesbarna árnyalatú. A csúcshajtásokon és hajtásvégeken tűlevelei egyesével, elszórtan állnak, egy- másfél cm hosszúságúak, laposak, sárgászöld színűek. A vékony, 6-10 cm hosszú oldalhajtásokon a tűk fésűsen állnak, és ősszel a hajtásokkal együtt hullnak le. Fiatal egyedei fagyra érzékenyek, ezért célszerű más növények alá telepíteni. Talaj szempontjából a tápanyagban gazdag, jó vízelvezető talajokat kedveli. Öntözött homoktalajon is megél, azonban kimondottan mocsári körülmények között érzi magát a legjobban. Mérsékelttől a szubtrópusi éghajlatig sikeresen nevelhető, viszont ott, ahol a nyár nem olyan meleg, növekedése nagyon lassú és termést sem érlel.
A dísznövények leveleinek sárgulását több tényező is okozhatja. Küldött kép hiányában összegyűjtöttem azon lehetséges tényezőket, melyek a levélzet színének megváltozását okozhatják, vagyis első körben a kialakító tényező okát kellene feltárnunk. A mocsárciprus betegségekre és kártevőkre nem kimondottan érzékeny faj, ha ezek nyomait fáinkon nem észleljük, akkor abiotikus, külső környezeti tényezők okozta problémával állunk szemben. A sárgulás, vagyis klorózis a klorofilképződés zavara esetén lép fel, ilyenek például egyes tápanyagok hiánya, nem megfelelő vagy káros környezeti behatások stb. A szűkös területen élő növények esetében gyakran okoz károkat a fényhiány, amely felnyurgulásban, sárgulásban és lassú növekedésben is megnyilvánul. A mocsárciprus idősebb példányai napos, világos helyet kívánnak, a házak vagy egymás takarásában is sárgulhatnak, a kár általában annál nagyobb, minél fényigényesebb fajról van szó. A sárguló levelek mindezek mellett a levegő szárazságának tüneteiként is megjelenhetnek.
A mocsárciprus tápanyagigényes növényfajunk, ezt közvetlenül a vízben élve onnan is pótolhatja, de a hiánytünetek megjelenésekor pótlásuk szükséges. A klorózist a talaj vashiánya is okozhatja, de egyes esetekben megfelelő mennyiségű vas áll rendelkezésre a talajban, de felvétele valamely okból gátolt. A nitrogén hiányakor a növény növekedése is lelassul a levél sárgulása mellett. Magnéziumhiány esetén pedig a tűk csúcsi részétől az alapi rész felé sárgulnak.