Hazánkban a korai tőkeelhalást kiváltó tényezőkkel Lehoczky János részletesen foglalkozott (Lehoczky, 1972; Lehoczky, 1974; Lehoczky és mtsai, 1974; Lehoczky J. – Moller, 1979; Lehoczky, 1982; Lehoczky – Makó, 1983; Lehoczky és mtsai, 1984) és halála előtt, 68 éves korában elkészített „A szőlőtőkék korai elhalásának etiológiája” című doktori téziseiben összefoglalta azokat (Lehoczky, 1992). Az ültetvények élettartamára, vagy más megfogalmazásban a korai tőkeelhalás bekövetkezésére, az abiotikus tényezőkön kívül – többek között – a szőlő megbetegedését okozó élő tényezők között a víruson és szőlő vesszőgolyván kívül több gomN Ö V É N Y V É D E L E M NÖ VÉNYVÉDELEM ROVA TVEZETŐ: Dr. Békési Pál ny. egyetemi tanár A sorozat megtervezésében és szerkesztésében közreműködik Dr. Békési Pál és Dr. Fischl Géza ? A burgonya Y vírusa ? A burgonya levélsodró vírusa ¦ Uborka mozaik vírus ? A burgonya bakteriózisai ? A szőlő tőkepusztulása ? A búza rozsdabetegségei ? A napraforgó hamuszürke szárkorhadása ? A repce fómás betegségei ? Moniliás gyümölcsbetegségek ? A meggy antraknózisa ? A paradicsom és a paprika alternariája ? Paprika lisztharmat Veszélyes növénybetegségek (II./11.) A szőlőtőkék korai tőkeelhalása Dr. Mikulás József c. főiskolai tanár Kecskemétbának is komoly szerepe van. A fás részeket károsító gombák közül eddigi tapasztalataink és ismereteink szerint az Eutypa lata-nak (Mikulás és Lázár, 2005b; Mikulás és mtsai, 1996a, Mikulás és mtsai, 1997) és az Escának van a legnagyobb jelentősége. Az ültevények öregedésével jelentőségük egyre nő, de szerepet játszik még a szőlőtőkék korai elhalásában a szőlő botrioszfériás betegsége (Botryosphaeria obtusa (Schw.) Shoem) és a szőlő fomopsziszos betegsége (Phomopsis viticola Sacc.) is, ezért ezekkel a kórokozókkal is foglalkozom. Esca Az Esca nem új betegség, már régóta ismert hazánkban is. Ennek a betegségnek akut formájáról, a szőlő gutaütéséről a hazai szakirodalomban már Ubrizsy (1965) említést tesz, de a magyarországi elterjedés mértékéről nem közöl adatokat. Az Esca nemzetközi jelentőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy 1999-ben október 1-3. között rendezték meg Olaszországban, Sienában az első nemzetközi „Esca” konferenciát (1st International Workshop on Grapevine Trunk Diseases Esca Disease and Grapevine Declines), ahol minden kontinens képviseltette magát, és több mint 20 országból kerültek ki az előadók. Sokan számoltak be arról, hogy már fiatal ültetvényeikben is megjelent az Esca (Serra és mtsai, 2000). Talán az Esca az egyetlen szőlőbetegség, melyet az összes szőlőtermesztő országban azonos néven neveznek, ezért sincs magyar neve. Honnan származik a neve, és mi köze a betegséghez? Erre talán az „Idegen szavak kézi szótára” (Bakos, 1963) ad magyarázatot. Ott az escatológia görög szó alatt: a tudománynak azt az ágát értik, amely a világ sorsával és végső dolgaival foglalkozik, ez ráillik e betegségre is. Esca betegség alatt ma a szőlő fás részeit károsító gombák egész sorának utolsó együtt ható fázisát értik, amely a szőlő pusztulásához vezet. Már a görögök is megemlítik az Escát (Sölva, 1998), mint nagyon veszélyes betegséget. Később a római feljegyzésekben találkozunk e betegség tüneteivel. A XIX. század közepén Franciaországban kezdődött el e betegség kutatása. Alaposabban azonban csak az utolsó 20-25 évben foglalkoztak vele, miután az Esca egyre erőteljesebben lépett fel. Jelenleg az egész világon sok neves szakember kutatja az Esca nagymértékű felszaporodásának okát. Hazánkban már a korábban említett Ubrizsyn (1965) kívül Lehoczky (1982, 1982a; Lehoczky – Makó, 1983) írt róla. Lehoczky (1992) határozta meg a korai tőkeelhalás fogalmát is, mely szerint „gyakorlati szempontból minden olyan tőke, ami korábban hal el, mint ahogy az ültetvényben a termesztést befejeznék (pl. 29 éves korban, egy 30 évre tervezett ültetvényben) azokat a korán elhalt tőkék közé soroljuk”. Az Esca legnagyobb mértékben Görögországban, Máltán, Franciaországban, Spanyolországban, Olaszországban és Portugáliában terjedt el. Az utolsó évtizedben, Ausztriában és Svájcban is növekedett a beteg szőlők területe és Németországban is megtalálták már. Hazai elterjedéséről Rábai és mtsai (1999), Aponyi és mtsai (1999) számolnak be. Vizsgálataikból kitűnik, hogy a korai tőkeelhalás több tényező komplex hatásának eredménye. A legutóbbi időkig, külföldön és hazánkban is, különösen az idősebb ültetvényekben növekedett az Esca okozta tőkepusztulás. A betegség több fajtánál ismert (Furmint, Leányka, Olaszrizling, Piros tramini, Ezerfürtű, Cabernet sauvignon). Egyes fajták fertőzöttsége között lényeges különbség van. Dél-Tirolban Tramini és a Vernatsch fajták fertőződtek erőteljesebben. Mikulás – Lázár (1998) Berl. x Rip. T. 5C. alanyon is megfigyelte az Escát. Az alanyhatást azonban eddig nem sikerült bizonyítani. Tünetek A betegség lefolyásának egy lassúbb, vagy krónikus és egy gyorsabb, vagy akut megjelenési formája van. A tünetek mind a két esetben közel azonosak, csak az akut forma esetén nagyon gyorsan alakulnak ki, úgyhogy a szőlő pár nap alatt olyan mértékben károsodik, hogy többnyire el is pusztul. Általában július, augusztus folyamán a levélzet és a fürtök hirtelen elhervadnak. Ebben az esetben a farész olyan mértékben károsodik, hogy a szőlő vízellátása összeomlik. A betegség e megnyilvánulási formája ritkább jelenség. Ilyenkor apoplexiáról vagy gutaütésről beszélünk. Az első látható tünetet a leveleken általában július – augusztusban lehet észrevenni, de már virágzáskor is felléphet e betegség, mely eredményeképpen a fürtkezdemények elpusztulnak. A levélerek között klorotikus pontok jelennek meg, melyek később fehér fajtáknál sárga foltokká (12. kép), vörös fajtáknál vöröses-barna foltokká növekednek (3. kép). A levél érközötti része színeződik, majd ösz3. kép Esca tünet Cabernet franc szőlőfajtánszesodródik, és teljesen elszárad. A kezdeti tünet a magnézium hiányra vagy erős kabóca kártételre emlékeztet. A levelek száradása a hajtáscsúcson kezdődik és néhány napon belül a hajtás alapjáig halad (4. kép). A levélerek gyakran még erős fertőzés esetén is zöldek maradnak. Nem mindig az egész tőke fertőződik, gyakran csak egy hajtás, vagy pedig csak a hajtás egy része. Bogyón a kórkép a betegség fellépésének időpontjától függ: a még fiatal bogyók lassan összetöppednek, ami a kései peronoszpóra tünetéhez hasonlóan a bogyók további zsugorodásához vezet. Ha a bogyó héját óvatosan lehúzzuk, a bogyó húsa egészséges, ezzel szemben a peronoszpóra esetében barna. A fiatal bogyókon gyakran fekete pontokat figyelhetünk meg, ezeket fekete himlős bogyónak nevezzük (5. kép). Az idősebb bogyók felrepednek, ez a kórkép a lisztharmatos sérves bogyóra emlékeztet (6. kép). A fürt hervadni kezd és elszárad. A fürtnyél többnyire hosszú ideig még zöld színű marad. Az ismertetett különböző betegségtünetek minden esetben a tőke farésze egy szegmentjének pusztulásával vannak összefüggésben. A fertőzött tőkék többnyire rendszertelenül az egész ültetvényben elszórtan találhatók, úgy, hogy külsőleg közvetlenül nem ismerhetők fel. Metszés okozta sebeken, a bélszöveten át fertőződnek a tőkék. A gombák a megtelepedés után a szőlő fás részeinek (karokon, törzsön) korhadását okozzák (7. kép). Fertőzés helyétől függően (fej, törzs, kordonkar) az egyes hajtás, vagy az egész tőke károsodhat. A hajtások egyenlőtlenül érnek be. A betegség következtében a rosszul tápláltak nem érnek be és fagyérzékennyé válnak. A fertőzés évről évre súlyosbodik, a hajtások növekedése egyre gyengébb lesz, végül eljön az év, amikor a tőke fertőzött része vagy az egész növény nem hajt ki. Látható tünetek a tőke zöld részein csak azt követően fejlődnek ki – mind súlyosabb mértékben –, amikor a faszövet évgyűrűi károsodnak. Az elhalás aránya évről évre növekszik. A gombafonalak a hajtások szövetébe sohasem hatolnak be, és terjedésük csupán az idős fás részek szövetére korlátozott. Kórokozók A betegséget több gomba együtthatása idézi elő. A Firenzei Egyetem Kórtani Intézetében Escával fertőzött szőlőből 87 különböző gombafajt azonosítottak. A sienai konferencián mintegy 37 kórokozóról hangzott el előadás (a gombák között a nevezéktan miatt néhány átfedés található), melyek szerepet játszhatnak a szőlő korai tőkeelhalásában (Mikulás mtsai, 1999). A főbb kórokozók ismert gombák, Phellinus igniarius (áltűztapló) és a Stereum hirsutum (borostás réteggomba), elsősorban az elpusztult fát fertőzik. A farész ligninjének elbontása miatt fehéredik ki a tőke. Ma arra gondolnak, hogy először az egészséges farész a gombák egész sorától fertőződik, majd (másodlagosan) a két ismert gomba a farészt teljesen elbontja, és így okozzák a szőlő pusztulását. Sokáig a Stereum hirsutum, Phellinus igniarius, Botryosphaeria obtusa és az Eutypa lata gombákat tekintettük a korai tőkeelhalás Esca kórokozójának. Chiarappa 1959-ben izolálta a Cephalosporium sp.-t, mint a korai 5. kép Fekete himlős escás szőlőbogyók 6. kép Esca miatt kirepedt bogyók 7. kép Fás részek korhadás Esca tőkeelhalás egyik okozóját. Az 1980as évek végén javasolták, hogy a különböző gombák együttes hatásának tekintsék ezt a betegséget (Larignon – Dubos, 1987). Az Eutypa lata-t, és a Cephalosporium sp.-t gondolták elsődlegesnek, míg a Phellinus sp. fajt csak másodlagosnak. Később (Larignon, 1991) a Phialophora parasitica-t besorolta az elsődleges kórokozók közé. Újabban a szőlőről izolálható Cephalosporium, Phialophora, és Acremonium kórokozókat besorolták egy új nemzetségbe, a Phaeoacremonium-ba (Crous és mtsai, 1996). A Phellinus termőtestének további pontos vizsgálati eredménye rámutatott arra, hogy ez a gomba valójában a Fomitiporia (Phellinus) punctata (Larignon – Dubos, 1997; Mugnai és mtsai, 1999). Ez ellentétes azzal a feltevéssel, hogy a F. punctata másodlagos kórokozó (Mugnai és mtsai, 1996; Chiarappa, 1997). Ez a gomba elsődleges kórokozó lehet, ha elegendő seb és idő van a behatolásához. A kutatási eredmény értelmében feltételezhetően az Esca két különböző kórokozó együttes hatása hasonló levéltünetekkel: 1. fás rész barna elszíneződése vagy „fiatal Esca”, melynek okozója egy vagy több Phaeoacremonium faj és 2. fehér korhadás, mely kiváltója: Fomitiporia punctata (Mugnai és mtsai, 1999). A megállapítás különböző szerzőktől származik, akik nem támasztották alá feltételezéseiket a Koch-féle posztulátummal: a növény mesterséges visszafertőzésével. A visszafertőzés a gombával nem mutatta az Esca levéltüneteit (Graniti és mtsai, 1999). Azokban az években, amelyekben a szőlő stresszhatás (vízháztartás, terhelés stb.) alatt van, a betegség erőteljesebben láthatóvá válik. A gombát mindenekelőtt az idősebb fa részben lehet megtalálni. A betegség továbbvitelét nemes szaporítóanyaggal (gyökeres vesszővel vagy nemes csappal) – a betegség ezek általi terjedését – nem lehetett bizonyítani. A művelési módnak hatása van az Esca fertőzésre: olyan szélessoros művelésnél, ahol az idős fás részen kevés a metszési seb, kevésbé lép fel (pl. ernyő). Legérzékenyebbek a kordon művelésű tőkék, ahol az idősebb részeken (kordon) nagyobb sebek keletkeznek. A szőlő nyugalmi állapotában a legnagyobb a fertőzés veszélye, tehát ősszel a lombhullástól a tavaszi kihajtásig. Az eutipás rák ( Eutypa lata Pers. FR.) Franciaországban szőlő AIDS-nek nevezett eutipás rákot Hansford és Carter írta le 1949-ben, mint a kajszibarackfák mézgásodásának okozóját. A kajszibarackon kívül 1957-ben Carter Ausztráliában megtalálta a gomba termőtestét a szőlő elhalt fás tőkerészein is (Carter, 1957). Hazai előfordulásának története pontosan nem ismert. Linhart – Mezey (1895) a „Szőlőbetegségek” című könyvében a „Mézgás betegség” címszó alatt leírtak (bokorszerű hajtásnövekedés, csalánosodás, rövid ízközűség, a virágok az első levelekkel egy időben történő megjelenése stb.) az eutipás rák jellegzetes tüneteire utalnak. Feltételezhetjük ezért, hogy a szőlőültetvényekben ez a betegség hazánkban már korábban is jelen volt. Már ekkor (1895) megállapították, hogy nem a hajtásokon leírt változások a lényegesek, hanem amelyek az idősebb fatestben mutatkoznak. Az eutipás rákot Franciaországban először a 70-es években identifikálták. A dió, a mandula és az alma fás részein szaprofita módon él. 27 családba tartozó, 80 fás szárú, többnyire mérsékelt égövi gazdanövénye ismert. Közülük hazánkban a szőlő a legjelentősebb. Az 1970-es évek végén Lehoczky – Moller (1979) a Dunántúlon 4-85 %-os, a Dél-Alföldön pedig 100 %-osan fertőzött szőlőültetvényekről számol be. Egy dunántúli gazdaságban 14 éves Leányka ültetvényben pedig 15 %-os, míg a 15 éves Rizlingszilváni ültetvényben 20 %-os tőkehiányt észleltek, amit az Eutypa lata okozott (Moller – Lehoczky, 1980). A hetvenes évek végére 14 termőhelyen vált ismertté a betegség különböző szőlőfajták magas művelésű tőkéin. A gomba termőteste olyan vidékeken fejlődik ki, ahol az évi csapadék meghaladja a 330 mm-t, de kedvezőbb az évi 500 mm feletti mennyiség. Magyarország átlagos évi csapadékmennyisége és eloszlása a kórokozó számára megfelelő. Ennek a lappangó betegségnek a következő tünetei vannak: tavasszal a fiatal hajtások a szőlőlevélatka kártételhez hasonló képet mutatnak (8. kép), később a deformált levelek gyomirtó szertől károsodott levelekre emlékeztetnek, június – júliusban a megbarnult levelek lehullnak, a virágzat levél nélkül marad, és csökkent mértékben fejlődik, a gyenge, károsodott hajtások rosszul érnek be és elfagynak, a törzs hosszában felreped, ezek a beteg törzsek könnyen eltörnek. A kórokozó biológiája A kórokozó biológiáját Lehoczky szóban és írásban közölt információi alapján ismerhettük meg (Lehoczky, 1992). A többéves beteg és elhalt fás tőkerészek felületén 2-3 mm vastag, szaporító képletek hordozására szolgáló párnaszerű képlet (sztróma) képződik. Alatta egy rétegben, faszövetbe süllyesztve fejlődnek a gömb alakú, 300-450 µm átmérőjű termőtestek, amelyek hengeres nyakkal törik át a sztrómát. A termőtestekben hengeres tömlők képződnek, ezekben 8-8 db egysejtű, kissé hajlott, 7-11 x 1, 5-2 µm nagyságú, enyhén sárgásbarna szaporító képlet van. Ezek fagymentes időszakban a tőke föld feletti fás részein, a kordonkaron és a törzsön a metszés sebeit fertőzik, és ezeken keresztül hatolnak be a fás részek szövetébe. A szaporító képletek 1-45 °C közötti hőmérsékleti tartományban képesek csírázni, de a 22-25 °C közötti hőmérséklet a legkedvezőbb. A szaporító képletek 2 hónapon át megőrzik élet- és fertőzőképességüket. Ezek részben már ősszel kialakulhatnak, míg másik részük tavasszal kilövődik, és légmozgással 50-100 km-re is elsodródhatnak. A fertőzésveszély minden időszakban fennáll, de legnagyobb az ősz folyamán. A szaporító képlet csírázása után a farész szállítószöveteiben gombafonalai mind mélyebbre hatolnak, és minden irányban kiterjednek. A fertőzés helyén a szállítószövet megbarnul, elhal, és működésképtelenné válik. Ez a folyamat 3-5 éven keresztül lappang egy jellegzetesen öves felületű, mindjobban kiterjedő „rákos” seb (9. kép). A seb körül jól láthatóan besüppedt, mélyen benyúló elhalt szállítószövet van. E folyamat az élő rész mind jelentősebb beszűkülésével egyre inkább gátolja a víz- és a tápanyagszállítást, főként, ha a törzsön, vagy a karon több rákos seb is kialakulóban van. Ennek eredménye, hogy a hajtások gyengén és rendellenesen fejlődnek, a levelek, a hónaljhajtások leveleivel együtt még a nyár folyamán lehullanak (10. kép). Ezt a jellegzetes tünetet a hajtáson a gomba által termelt anyag, az eutypin hatása váltja ki, amit a tápanyagáramlás a szállítóedényekből csúcsirányban szállít. Ennek tulajdonítható, hogy a kifejlődött rügy virágkezdeményei is elpusztulnak, s ha mégis kifejlődnek, a fürtök minősége értéktelen (11. kép). A beteg tőke végül is kondíciójának függvényében, 10-15 éves korban elhal. Legjobban veszélyeztetettek az ültetvények 10-25 év között, 25 évnél idősebb tőkéken csak ritkán lehet Eutypa lata-t találni. A betegség kialakulása részben stressztényezőkre vezethető vissza: hőmérséklet nagy ingadozására, túlzott terhelésre, nem harmonikus trágyázásra (többnyire túlzott nitrogénadagolás), valamint minden olyan hatásra, amely a tőkéken sebeket ejt, mert a gomba sebeken keresztül fertőz. Ezért az olyan művelésmód, mely átlagon felül sok sebet okoz a fás részen, növelheti a megbetegedés mértékét. Az egyesfüggöny művelés kialakításakor a karokat gyakran a tartóhuzalra csavarják. A karok a huzalra ránőnek (12. kép), a huzal a karokon – szél hatására – meg-megújuló sebeket okoz. A szőlő botrioszfériás betegsége ( Botryosphaeria obtusa /Schw./ Shoem) A más néven Black Dead Arm betegséget parazita gomba okozza. A betegséget először Lehoczky írta le tokaji ültetvényekben (Lehoczky, 1974), majd Olaszországban Rovesti – Montermini, 1987). Franciaországban nemrég azonosították, először a Bordói Borvidéken, majd valamenynyi francia borvidéken is. A szőlőtőkék leromlását hosszú időn keresztül csak az Esca-nak tulajdonították, mivel hasonló levéltüneteket okoz, mint ez a kórokozó. A gomba rendkívül veszélyes, mivel a tőkék idősebb fás részét támadja meg, ami a tőke hoszszabb-rövidebb idő alatti elhalásához vezet. A tőkék leromlása, majd az idő előtti elhalása jelentős hatással van a termésre. A fürtök tönkremennek, a levélzet csökken, és a fotoszintézis leáll. Sok ültetvényben tapasztaltak ilyen gondot. A termés egyenletessége megszűnik. A felújított tőkék miatt az ültetvény megfiatalodik, a termés10. kép Rendellenesen fejlődő levelek még a nyár folyamán lehullanak 8. kép Szőlőlevélatka kártétel fiatal hajtáson 9. kép Eutypa lata okozta rákos seb összetétel elveszti homogenitását. A tőkehiány miatt a terméskiesés elkerülése érdekében az egészséges tőkéket túlzottan terhelik. Egy medoc-i fertőzött ültetvény vizsgálatakor e betegség tünetét a tőkék 3-11 %-a mutatta. 2000-ben az Entre Deux Mers területen egy ültetvényben a tőkék 20 %-án volt e betegség tünete (Larignon és mtsai (2002). Tünetek A zöld növényi részeken az első tünetek a vegetáció kezdetén jelennek meg, melyek május végétől a vegetációs idő alatt rendszeresen megfigyelhetők. Vagy az egész tőke, vagy csak egy kar károsodik. A betegség tünetei először az alsóbb leveleken jelennek meg; vagy nagyon gyorsan fejlődnek (akut), vagy lassabban alakulnak ki (krónikus), végül a levelek korán lehullnak. Kékszőlők levelein a betegség tünete a levélszé leken és a levéllemezen kis vörös foltok formájában jelenik meg. A foltok növekednek, összeolvadnak, és egyre nagyobbakká válnak. Fehérszőlőfajták esetén a levéllemezek először is turgorukat vesztik el, később sárgás, narancsos szint vesznek fel. A beteg részek növekednek, összeolvadnak, majd teljesen nekrotikussá válnak. Csak egy keskeny zöld csík marad a fő erek mentén (13. kép). Ugyanúgy, mint a kékszőlők esetén, a tünetek később kétféle módon alakulnak. Csak foltok vannak rajtuk, vagy előrehaladott állapotban a korábban még zöld részek és az erezet is sárgulni kezd. A legsúlyosabb esetben a levelek teljesen elszáradnak és lehullanak, csak néhány levél marad a hajtásvégeken, melyek teljesen vagy részben elszáradhatnak. A megtámadott hajtások internódiumai a Black Dead Arm tüneteit mutatják, ezek szintén elszáradhatnak. A betegség súlyosságától és fellépésének időszakától függően támadhatja a virágzatokat, illetve a fürtöket, majd azok elszáradásához vezet. A fás részeken a háncsrész lefejtése után néhány cm széles barna sáv figyelhető meg (14. kép), amely a kartól egészen a forradásig, illetve az alanyig terjedhet. A keresztirányú metszeten a barna sáv szélén, néhány mm-es mélységig hatoló sárgás narancsos rész látható, amelyben az edénynyalábok el vannak tömődve. Ezek a szövetek azután elhalnak. Az ilyen részek keresztirányú metszésein barnásszürke, barnás-fekete szektoriális nekrózis figyelhető meg. Megkülönböztetés az Escától A betegség első fázisában nem nehéz ezt a betegséget az Escától megkülönböztetni. Az első tünetek koráb11. kép Eutypin miatti madárkásodás 12. kép Eutipás seb a karon 13. kép Keskeny zöld csík a fő erek ban jelennek meg (június eleje) mint az Escáé, amely tünetei csak június végén. Ami a „Black Dead Arm”-ot illeti, a megtámadott leveleken soha nem jelennek meg sárga foltok (1. kép). Kékszőlők esetében a nekrotikus foltok vörös színe sötétebb. Ezen kívül a farészen a barna sáv (14. kép) csak e betegség esetén figyelhető meg. Meg kell jegyezni, hogy mindkét betegség előfordulhat egy és ugyanazon növényen azonos időpontban. A betegséget előidéző gombák A Black Dead Arm betegséget legelőszőr a Botryosphaeria stevensii Shoemaker gombának tulajdonította Lehoczky (1974) Magyarországon, Olaszországban Cristinzio (1978). Rovesti – Montermini (1987) szerint ezt a betegséget Botryosphaeria obtusa (Schweinitz) Shoemaker nevű gomba okozza. Franciaországban az első mikrobiológiai vizsgálatok azt mutatták, hogy két fő gombafaj okozza a betegséget: a Botryosphaeria obtusa és a Botryosphaeria dothidea (Moug.) Cesati et De Notaris. A gombákat a barna sávokból, illetve a barna szektoriális nekrózisokból izolálták. Ezen kórokozók biológiai ciklusa kevéssé ismert. A szaporító képletek, a piknidiumok a szőlő fás részein vannak, különösen a törzsön, karon, sebzési felületeken. Megfigyelhetők talajon hagyott lemetszett részeken is. Kísérletek folynak annak felderítésére, hogy ezek a gombák hogyan terjednek az ültetvényben hol és hogyan és mely időszakokban hatolnak be a növényekbe (Larignon és mtsai 2002) Következtetések: a betegségterjedés megakadályozásának az alapja a gomba azonosítása, mivel a kórokozó pontos meghatározása még vitatott, ezért először ezt kell tisztázni. Mint minden fás részt károsító gomba (Eutypa, Esca) esetén itt is elengedhetetlen, hogy a fertőzött részeket, amelyek a betegség forrását jelenthetik, eltávolítsuk az ültetvényből. Rendkívül fontos, hogy a lemetszett részeket ne hagyjuk a talaj felületén. A betegséget okozó gombák biológiájának jobb megismerésével javíthatjuk a védekezés hatékonyságát. A szőlő fomopsziszos betegsége ( Phomopsis viticola Sacc.) A korai tőkeelhalásban szerepet játszó betegségek kórokozóira általánosságban jellemző, hogy többnyire csak a fás tőkerészeket fertőzik. Ez alól bizonyos mértékig a Phomopsis viticola kivétel (Lehoczky, 1992). E betegséget hazánkban először (1969) Villányban Lehoczky ismerte fel, mély fekvésű, zárt lombozatú, rosszul légjárható szőlőültetvények tőkéin. Későbbiek során csak fiatal dugványokon, szőlőiskolákban, illetve elhalt csercsapon diagnosztizálta. Tartósan csapadékos időben, nyomokban, új telepítésekben az ország csaknem minden szőlővidékén megtalálta. Nyugat-Európában ismereteink és tapasztalataink szerint ez a kórokozó komoly gondot jelent, gyakran már fakadáskor kell ellene védekezni (pl. nedvesíthető kénnel), ha a metszett vesszők 10 %-a már kifehéredett. Néhány fajta érzékeny e betegséggel szemben pl.: Rizlingszilváni, Zöld veltelini, Chasselas, Kerner, Kékoportó, Szőlőskertek királynője (Bauer, 1996). 2002-ben Moser-féle kordonművelésű (3 m x 0,8 m) 1960-as telepítésű Kocsis Irma csemegeszőlő (Ezeréves Magyarország emléke x Thallóczy Lajos muskotály) táblán (15. kép), Katonatelepen végeztünk felvételezést. Megvizsgáltuk 15 tőke 200 vesszejét, szemrevételezéssel megállapítottuk a fertőzöttség mértékét és mikroszkóp segítségével identifikáltuk a kórokozót. Megállapítottuk, hogy rendszeres permetezés ellenére a fertőzés nagymértékű volt, lényegesen meghaladta (több mint 60 %) a Nyugat-Európában megállapított veszélyességi küszöbértéket. Hazánkban eddig ilyen mértékű fomopsziszos fertőzéssel nem találkoztunk sem szakirodalomban, sem a gyakorlatban, szükségesnek tartottuk erre felhívni a figyelmet, mert más idős ültetvény is megfertőzheti a fiatalabb ültetvényeket (Mikulás és mtsai, 2003). Korai tőkeelhalás elleni védekezési javaslat nemzetközi és hazai tapasztalatok alapján Esca, Eutypa elleni védekezés A korszerű szőlőtermesztés legfontosabb célja kiváló minőségű szőlő előállítása, nemcsak magas cukorfokkal, hanem extraktban gazdag anyagokkal. Az utóbbi évek tapasztalata azt mutatja, hogy különösen az idősebb tőkék terméséből lehet ilyen minőséget nyerni. Ezért ismerni kell a szőlő élettartamára ható tényezőket, többek között, hogy milyen hatással vannak rá a betegségek. Az ültetvények élettartamának azonban a jövőben nemcsak a minőség miatt, hanem gazdaságossági okok miatt is növekedni kell, mert új ültetvények létrehozása egyre többe kerül. Mindent meg kell tennünk, hogy jó minőségű borral az EU-ban, igényesebb nyugati piacon is megálljuk a helyünket. Ennek első lépése, az ültetvények időbeni növény-egészségügyi vizsgálata, illetve megvédése. Abban az esetben, ha több kórokozóról van szó, melyek a növény idősebb fás részeinek belsejében fejlődnek, a közvetlen védekezés nehéz. Laboratóriumban e kórokozó gombák ellen néhány készítmény mutatott ugyan csekély hatást, szabadföldi körülmények között azonban nem tudtak megfelelő eredményt elérni. A betegség elleni biológiai védekezési kísérletek (Trichoderma spp., Fusarium lateritium) antagonista gombákkal gyakorlatilag is hasznosítható eredményeket nem hoztak. A korai tőkeelhalás mérséklésére a következő preventív kémiai eljárás (Lehoczky, 1992) javasolt: A vegetációban szokásos permetezéseken kívül, amennyiben indokolt (korai tőkeelhalásra kedvező körülmények esetén, pl. erdő közelsége, rossz elővetemény stb.), a kiegészítő gombaölő szeres permetezést a korai tőkeelhalás veszélyének elhárítására a telepítés évétől kell megkezdeni, és a termesztés fele idejéig (üzemekben kb. 15 évig) folyamatosan kell végezni. A 7-8 éves, vagy annál idősebb korban megkezdett kiegészítő permetezések kevésbé hatásosak. Ősszel a szüret befejezése után, de legkésőbb október második felében, a tőkék permetezése réztartalmú készítménnyel ajánlatos. Tavasszal – március elején – a megmetszett tőkék permetezése réztartalmú készítménnyel indokolt, ha a szálvesszőket később kötözik le. Mindkét permetezés bőséges lémennyiséggel, lemosásszerű legyen. Elsősorban a törzsek és a kordonkarok nódusztáji részeit, a metszések után képződő régi és új sebeket, valamint az elhalt csonkok felületét kell gondosan bepermetezni. Közvetett védekezési módszerek: Szaporítóanyagot csak egészséges szaporítóanyagból, higiénikus módon szabad előállítani (Dula B.-né, 2003). A törzset lehetőség szerint kevés sebejtéssel kell felnevelni. Annak eldöntésére, hogy milyen hatása van az ilyen sebeknek a betegség terjedésére, megvizsgáltunk egy Eutypa-tól 42, 6 %-ban fertőzött ültetvény 100 tőkéjének karjait. A 100 eutipás karból 60 kar körülnőtte a tartóhuzalt, a huzal gyakorlatilag egész évben biztosította a kórokozónak a behatoláshoz a sebet (Mikulás és mtsai 1996a). Szakszerű metszéssel el kell kerülni a nagyobb vágási sebeket. Nagyobb sebeket csak akkor ejtsünk, ha a tőke felújításához szükséges. A nagyobb vágási sebeket, elsősorban a kordonkaron kialakuló sebeket kezelni, fertőtleníteni kell. A sebkezelő anyaggal történő kezelésre olyan készítmény szükséges, amely a seben tavasszal „a könnyezéskor” ismét oldatba kerül, és nem úgy, mint a sebkezelő balzsamok, melyeket a vágási felületről a könnyezés „lelök”. Célszerű lenne olyan metszőollót használni, amely a metszés után közvetlenül a vágási felületre juttatná a védekező szert. Kerülni kell a tőkék késő őszi metszését. Erős fertőzés esetén, télen először az egészséges, utána a fertőzött (a megjelölt) tőkéket kell metszeni. Ezáltal elkerülhetjük a fertőzés közvetlen átvitelét. A kórfolyamat meglehetősen lassú lefolyású, ezért lehetőség nyílik a levéltünetek megjelenése után arra, hogy a beteg tőkerészeket az egészséges részig a földtől kb. 20-30 cm magasan eltávolítsuk (metszőollóval, vagy fűrésszel), a metszlapot sebkezelő anyaggal kezeljük, és a termőfelületet újraneveljük (16. kép). Sajátgyökerű tőkék esetében a visszametszést addig kell folytatni, amíg egészséges bélszövetű metszlapot kapunk. Ha időben eltávolítjuk a beteg tőkerészt, egészséges hajtások fejlődhetnek, és ebben az esetben az új hajtások még a tél beálltáig beérnek. Azokat a tőkéket, amelyek a betegség tüneteit nyáron később mutatják, vagy később vesszük észre, meg kell szabadítani a fürtöktől, vagy csak kevés fürtöt hagyjunk, megjelöljük, következő évben pedig vissza kell vágni. Ápolási munkáknál kerüljük a tőkéken a sebek ejtését. Mivel már fiatal ültetvényekben is megjelent az Esca, továbbra is szigorúan be kell tartani és tartatni a külföldi szaporítóanyagok behozatalánál a növény-egészségügyi előírásokat. Megjegyzés: A dolgozatban hivatkozott irodalmi források jegyzéke a szerzőnél elérhető. ¦ 15. kép Fomopsziszos tőke 16. kép Szakszerűen felújított