Mire ügyeljünk a termő gyümölcsfák metszése során?

Agrofórum Online

A metszés egy fontos, minden évben elvégezendő feladat kertünkben. Ezzel a művelettel érhetjük el ugyanis, hogy a fák mérete, koronájuk formája, termőrészeik kialakulása, terméseik mennyisége és minősége egyaránt megfelelően alakuljon.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

Helyes metszéssel akár évente 20-30% is növelhető a fák termésmennyisége és fenntartható akár több tíz évig is termőképességük.  A téli időszakban az almatermésűek és a bodza, még a fagyok elmúltával a rügypattanás előtti időszakában a csonthéjasok metszésére kell sort keríteni azok növényvédelmi problémái miatt. A fiatalon elültetett fák esetében még koronaalakító, a termő fák esetében pedig már fenntartó metszést kell végeznünk. A házikerti gyümölcsfákat, a rendelkezésre álló nagyobb hely miatt nem szükséges annyira erősen metszeni, mint az ültetvényben, ahol kisebb hely jut minden fának, azonban minden esetben ügyeljünk kertünkben is arra, hogy a szomszédot, épületet stb. a fa terebélyes koronája ne zavarja. Ekkor érdemes lehet erősebb metszést alkalmazni, így tartva meg a fákat az adott térállásban.

A fenntartó metszés gyakorlatilag ritkító metszés, mellyel célunk a korona szellősségének kialakítása, vagyis az, hogy a napsütés kellően minden részét át tudja járni. Az így létrejött korona könnyebben átlátható, növényvédelmi permetezése is sikeresen elvégezhető. Általánosságban elmondható, hogy minden gyümölcsfaj esetében a metszést a beteg, sérült, elhalt részek eltávolításával kezdjünk meg. Ezután következhet a befelé növő, egymást keresztező, rossz irányba álló részek, valamint az erőteljesen feltörő vízhajtások tőből való eltávolítása. Az ágak csúcsán több vessző közül csak a legerősebbet hagyjuk meg, a többit tőből kimetsszük, a megmaradt vezérvesszőt pedig kb. a fele hosszúságúra metsszük vissza. E tanácsok megfogadása fontos feladat, de mindenekelőtt az adott fa és faj egyedi tulajdonságaihoz szükséges igazítani a metszés kivitelezésének módját. A munkálatok közben ne felejtkezzünk el az eszközök fertőtlenítéséről sem, majd a metszés végeztével pedig a lemetszett részek összegyűjtéséről, a sebek kezeléséről is gondoskodjunk.

Miért és hogyan fertőtlenítsük a metszőollót és a többi szerszámot?

2023. január 28. 06:38

Növényvédelem és mégse: miért és hogyan fertőtlenítjük a szerszámainkat? Lássuk, hogy mi a jelentősége, és hogyan végezhető!

Sövénymetszés ősszel – egyszerű trükkök kerttulajdonosoknak

2025. október 7. 14:10

Az őszi metszés nem csak formai kérdés – ha rosszul időzíti, könnyen kárt tehet a növényben.

Megmetszhetem tél elején a bodzabokromat?

2023. december 8. 04:36

Kérem a segítségüket bodza metszésével kapcsolatos kérdésem megválaszolásában. Megmetszhetem már akár most is a bodzabokromat?

A kerti tó felkészítése a téli hónapokra

2024. október 9. 07:40

A kerti tó téliesítése kulcsfontosságú lépés ahhoz, hogy a vízi ökoszisztéma biztonságosan átvészelje a hideg hónapokat.