23℃ 12℃
május 30. Janka, Zsanett, Johanna, Nándor

Megmenthető még a barnuló levelű kamélia?

Agrofórum Online

Fiatal, cserépben tartott kaméliám levelei (elsőként az idősebb levelek, de most már - kb. 4-5 hét után - az új levelek is) barnulni kezdtek, a levelek széleitől befelé. Először enyhén kifakul az érintett levél széle, majd bebarnul, végül olyan lesz, mintha elszáradt volna. Lassan, de szisztematikusan terjed, már csak néhány egészségesnek tűnő levele van, illetve rengeteg új rügy/hajtáskezdemény. Vajon mi lehet ez, és tehetek-e még valamit, hogy megmentsem? Úgy gondolom, megfelelő földben van, és megfelelő fényviszonyok között. A képeken a különböző stádiumok láthatók. Köszönöm, ha tudnak tanácsot adni.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kamélia egy rendkívül érzékeny növényfaj, gondozása és tartása során egyaránt sok figyelmet igényel, így nevelésekor tehát néhány igényét feltétlenül szem előtt kell tartanunk. Legjobban világos és árnyékos helyeken fejlődnek, még nagyobb fák alatt is. A növények jól érzik magukat továbbá cserépben, akár napos teraszokon és erkélyeken, nyáron viszont jó vízellátás mellett kicsit több napot is elviselnek. A jó megvilágítottság feltétele annak, hogy a kaméliák sok új virágbimbót hozzanak, de a tűző naptól azért óvjuk, hiszen levelein barnulás, perzselés, súlyosabb esetben a teljes levéllemez pusztulása, valamint annak megégése is bekövetkezhet.

Talaj szempontjából a kereskedelemben kapható, rododendronok számára alkalmas talaj megfelelő a kaméliának is, hiszen az kisebb mennyiségű meszet tartalmaz és ennek megfelelően a pH-értéke is alacsonyabb. Ez azt is jelenti továbbá, hogy a kamélia öntözésére a legmegfelelőbb az esővíz. Az öntözéskor arra ügyeljünk, hogy gyökérlabdája mindig legyen enyhén nedves, de a pangó vizet kerüljük tartása során, annak elvezetéséről gondoskodjunk, hiszen ennek hiányában gyökerei gyorsan pusztulásnak indulhatnak. A páratartalmat is érdemes lehet növelni, akár még a teraszon is némi permetezéssel, hiszen egyedei jobban kedvelik a párásabb körülményeket.

Barnul a kamélia levele (fotó: a kérdező felvétele)

A probléma leírása alapján, mely a képeken nem teljes mértékben látható, tápanyaghiányra lehet következtetni. A levélszáradás, amennyiben a hajtás középső és alsó leveleinek szélén indul sárgulás formájában a főér vonaláig, káliumhiányra utal. A káliumhiány a levelek sárgulása után ugyanis a levélszél megbarnulását, bepödrődését okozza, valamint az elhalt foltokon a levéllemez kitöredezhet.

A kaméliák megfelelő trágyázása fontos feladat, melynek a kereskedelemben kapható műtrágyák meg is felelnek. Érdemes inkább tavasszal hosszú hatástartamú és lassabban oldódó műtrágyát alkalmazni, mely idővel feloldódik és több hónapig ellátja a kaméliát minden szükséges tápanyaggal. Alternatív megoldásként tavasztól kb. október-novemberig két-háromhetente az öntözővizébe kevert tápoldat is adható.

Kiemelt fotó: a kérdező felvétele

Búza nitrogén reakciója 10-12 elemet tartalmazó starterek adagolása mellett

2022. március 3. 09:53

Az Agrofórum gabonatermesztéssel foglalkozó, 2021 márciusában megjelent különszámában már írtam - a kollégáinkkal közösen folytatott tesztekre alapozva - a gabonafajták mezo- és mikroelem reakcióiról. Abban az volt a fő tanulság, hogy 7,9 t/ha alatti termőhelyeken a gyökéren keresztül történő mezo- és mikroelem ellátás statisztikailag bizonyíthatóan jelentős terméstöbblettel jár. Most, két kisparcellás kísérlet eredményeit elemezve azt vizsgáljuk, hogy a nitrogén ellátás milyen hatással van a búza termésére.

Beszéljünk az ureázinhibitorokról úgy, hogy mindenki értse!

2024. november 20. 13:40

Bár sokat hallunk róluk, mégsem teljesen világos, hogyan „tartósítják” az ureázinhibitorok a nitrogént. Ebből a videóból Ön is meg fogja érteni.

Ősszel kell megalapozni a következő évi magas repcetermést

2020. augusztus 20. 08:04

Mint minden szántóföldi kultúránál, a repcénél is a műtrágyázás megtervezésének alapja a talajvizsgálati eredmények és a repce fajlagos tápanyagigényének ismerete.

Magyar starter műtrágya hódítja meg Európát?

2018. december 29. 06:41

Az UMG mikrogranulált starter műtrágya nemzetközi piacokon, Európában, Ázsiában és Amerikában folytatja útját az EuroChem kínálatában!