14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor

Mi okozza a foltokat a szeder levelén?

Agrofórum Online

Kérem segítségüket abban, hogy mi okozza a képen látható levélfoltokat a szeder levelein?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A képen kétféle betegség is látható, egyrészt a szederrozsda, másrészt pedig a mikoszferellás levélfoltosság tünetei. A szeder mikoszferellás levélfoltossága nemcsak a szedernél, hanem a málnatermesztés során is okozhat problémát. Rendszeresen előforduló korokozó, mely a szeder egyéb részein, vagyis hajtásain és vesszőin nem okoz problémát. A levélfoltosság jellegzetes tünete a levélen megjelenő apró, kb. 2-3 mm nagyságú, szögletes vagy ovális folt, melyet lilás-piros szegély vesz körbe. A foltok közepe szürkésbarna színezetű, bennük sötétbarna foltok formájában a gomba képletei szabad szemmel is láthatók. A foltok később összeolvadnak, a levél pedig elszárad.

Mikoszferellás levélfoltosság

A fertőzés forrása a lehullott levelek, ezért a betegség elterjedésének mértéke a lehullott lomb megsemmisítésével, talajba forgatásával csökkenthető. A kémiai védekezést (pl. réz-oxiklorid) már 3-4 lombleveles korban el kell kezdeni és virágzásig legalább 2-3 alkalommal megismételni.

Rozsda a levélen

szeder levelein többféle rozsdafaj jelenléte is okozhat tüneteket. Az egyik a szeder szár- és levélrozsdája, melyet sárgarozsdának is neveznek. A levélfonákon megjelenő rozsdaképlet, ahogy a nevéből is következtetni lehet, színüket tekintve citromsárgák, melyek a nyár végén képződnek. A másik rozsdafaj a narancsrozsda, melyre jellemző, hogy a narancsszínű gombaképletek megjelenése mellett a hajtások elsöprűsödését, deformálódását is okozhatják, valamint azt, hogy a levelek apróbbak maradnak és halványzöld színűek lesznek.

A kórokozó fertőzési forrása a letermett vagy beteg vessző, valamint a lehullott fertőzött lomb, ezért is fontos a megfelelő metszés, mellyel a beteg vesszőket eltávolítjuk, valamint a lomb összegyűjtése egyaránt. Nemcsak a vegetációs időszakban, hanem a termések szürete után se hagyjuk bokrainkat fertőződni. A narancsrozsda kórokozója főként szaporítóanyaggal vihető át, ezért a betegség megelőzése elsősorban egészséges szaporítóanyag vásárlásával és ültetésével lehetséges.

Miért haltak el a beültetett muskátlipalánták?

2023. április 11. 04:36

Beültetett muskátlinövényeim levelei elhaltak. Évek óta futómuskátlit nevelünk, gyönyörűek szoktak lenni, idén pórul jártunk. Mi történhetett velük? Mindent úgy csináltunk, ahogy szoktuk, az ablakpárkányon vannak.

Mitől foltosodik a paradicsom?

2019. július 8. 15:43

K. Katalin kérdése: Paradicsom növényeim alsó levelein kicsi barna foltok jelentek meg. Mi okozza, és hogyan védekezzek ellenük?

Mitől feketednek a tűztövis bogyói?

2018. szeptember 4. 11:01

S. László kérdése: Tűztövis sövényemen megjelent egy furcsa betegség, a termései elfeketedtek, héjuk megkeményedet. Mi okozza ezt, tudok-e ellene védekezni?

Létezik környezetkímélő rovarölő szer talajlakó kártevők ellen?

2022. április 25. 04:36

Sokat vesződöm a kertben drótférgek károsításával. Létezik-e környezetkímélő rovarölő szer, ami azok ellen, és esetleg más talajban élő lárvák ellen is hatásos?