Növénytermesztés
Fizetett tartalom

AÖP – már 4995 Ft/ha költséggel!

VulcanAgro Kft.

A VulcanAgro Kft. által forgalmazott aminosav-koncentrátum (Proveo Star) és különböző tápanyagokból készült „virtuális” csomagok!

Hogyan használjuk fel „értelmesen” a növénykondicionáló készítményt, és kapjunk 1 pontot, ha már költünk rá?

Ahogy szakmailag indokolt lenne 😊

A legtöbb biostimulátort a növények kezdeti növekedési fázisában javasolt használni. Ennek az az oka, hogy a készítmények a növények tápanyagfelvételét segítik, vagy felgyorsítják a bennük zajló biokémiai folyamatokat.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy sikeresebbek azok a beavatkozások, amelyeknél az első „növénykondicionálás” már a vetést követően megkezdődik (még alacsonyabb dózisban is), amit később további egy-két kezelés követ.

Ha már biostimulátort használunk, akkor azt napraforgóra, szójára esetleg kukoricára tegyük ki.

Ha csak a pont kell ☹️

Ebben az esetben teljesen mindegy, hogy milyen növényre és mikor juttatjuk ki. Egy a fontos, hogy betartsuk a kellő dózist, és ahol szükséges, az ismétlések számát. Mint fejlesztő cég ellenben azt javasoljuk, hogy „találjunk” olyan növényt a gazdálkodásunkban, ahol haszna is van ezeknek a drága készítményeknek.

Mi van a „virtuális” csomagban? 😊

A csomag része a Proveo Star, ami újgenerációs, folyékony, biostimulátor hatású lombtrágya, amely esszenciális aminosavakat és biopolimereket tartalmaz. Fokozza a növényi anyagcserét, serkenti a növény foszfor- és nitrogénfelvételét, még kevésbé ideális éghajlati viszonyok között is. Használatával jelentősen tudjuk növelni a növény tápanyagfelvételét, és fokozni a gyökérrendszer növekedését. A Proveo Star mikroelemeket is tartalmaz, kelatizált formában. A Proveo Star mellé térítésmentesen adunk többféle hatóanyag-összetételű lombtrágyát, ami a hirdetésben található.

Mit válasszunk mellé „grátisz”? 😊

A biostimulátor hatású készítményeket tápanyagban jól vagy jobban ellátott növényeknél indokolt használni. Ahol kiürül a talaj számos tápanyagból, ott a „teljesítményfokozásnak” sem sok eredménye lesz. Ezért javasoljuk, hogy a Proveo Star-kezelést, összetett – azaz sokféle – hatóanyag-tartalmú lombtrágyával végezzük. Jó választás lehet egy NPK + Magnézium alapú lombtrágya, de akár egy Keserűsó alapú termék, nitrogénnel, foszforral és mikroelemekkel.

Csináljuk szakszerűen, csináljuk profibban!

www.vulcanagro.hu

5,3 tonnás HO napraforgó Szentesen

2025. október 1. 15:10

Nehézsúlyú név, nehézsúlyú eredménnyel!

Van megoldás, bármilyen területi adottsággal rendelkezel

2025. szeptember 26. 04:53

A KWS-nek jó és rossz adottságú területekre is van ajánlata. Ahol a kukorica termesztése már nem gazdaságos, megoldás lehet a cirok.

Az őszi árpát fenyegető hálózatos levélfoltosság

2025. szeptember 24. 04:42

Szeptember elején Tárkány határában jártunk, ahol az árpa árvakelés komoly fertőzési forrása lesz a környéken az őszi árpa fővetéseknek.

..és a Mátrix működik?

2025. szeptember 23. 10:10

A jövedelmező kukoricatermesztés kulcsa a KWS TOP4 mátrix – modern hibridek, valós termelői tapasztalatokkal alátámasztva.

Ne a tápanyagellátás legyen limitáló!

2023. március 7. 07:36

A kalászosok és a repce első (és talán legfontosabb) fejtrágyázása a legtöbb helyen már megtörtént, ami azonban csak az első lépés a siker felé vezető úton.

Időzített minőség és 120 évnyi tapasztalat

2025. április 2. 16:10

Az egyre csökkenő repce- és kukoricaterületünk egy meghatározó része napraforgótáblák formájában fog realizálódni 2025-ben is.

YARA: a gazdák és a növények igényeit is ki tudjuk szolgálni

2023. február 24. 08:34

A Yara széles termékskálával és technológiai megoldással áll a gazdák rendelkezésére. A portfólióban megtalálja a számítását az is, aki költséghatékonyabb technológiát választ, az is, aki félintenzíven kíván termelni, és az is, aki nem mond le az intenzitásról.

A hasonló a hasonlót szereti

2025. május 26. 16:10

Az AGRO.bio termékei között olyan biostimulátorokat és lombtrágyákat találunk, amelyek hatékony segítséget nyújtanak a kihívások kezelésére.