5 éve költöztem a jelenlegi házamba. Az udvaron 2 fügebokor van, az egyik eddig is termett, a másik árnyékban senyvedt, de tavaly nyár óta kap napfényt, megerősödött, és az idén sok termés mutatkozik rajta. Úgy tűnik, mintha érni kezdene, de ha szétnyitom a gyümölcsöt, a belseje száraz, szabályosan porzik. Mi lehet az oka? Előre is köszönöm a választ!
Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos
Kedves Kérdező!
A füge egy nagyon elterjedt, szinte már minden kertben megtalálható, különleges gyümölcsfajnak számít hazánkban is. Termesztése mellett akár díszítő értéke, feltűnő formával rendelkező, karéjos levelei miatt is érdemes kertjeinkben nevelni. Nevelése és gondozása kapcsán azonban gyakran több kérdés is felmerülhet. A leggyakoribb kérdések a termések érési folyamatára, az érés idejére, azok nem megfelelő beérésére, valamint a tartásának optimális körülményeire, teleltetésére vonatkoznak.
A fügéről elsősorban érdemes azt tudni, hogy fejlődő apró „termései” még nem mások, mint serlegvirágzatok, bennük ugyanis számtalan apró virág található meg. A virágzás végeztével, mely szemmel ugyan nem látható, megkezdődik már a tényleges termés fejlődése, majd pedig annak érése is. A legtöbb típusú fügében csak nőivarú virágok, vagyis bibék találhatók, kivétel ez alól a kapri füge, melyben nő- és hímivarú virágok is képződnek, de lényegében egy beporzó fajnak tekinthető. Magyarországon az adriai típusú füge telepítése terjedt el, hiszen az ebben található nőivarú virágok nálunk is tudnak ehető termést érlelni, megtermékenyítés nélkül is beérni. E termésekben jellemzően magok a megtermékenyítés hiányában nem képződnek.
Vannak azonban olyan változatai a fügének, melyek beporzó rovarok és pollen segítsége nélkül nem képesek ehető termést érlelni. A beporzás a mediterrán vidékeken az ott honos fügedarázs segítségével, a növény és a rovar különleges, szimbiózison alapuló kapcsolata által megy végbe. A hazai körülmények között nem termő fügék gyakran nyaralás során kerülnek külföldről behozatalra és szaporításra. Az Ön esetében is akár ilyen füge állhat a kertben. A leírásából, miszerint a fügét szétnyitva száraz, annak porzását tapasztalja, arra lehet következtetni, hogy ez a típus a beporzóként alkalmazott kapri füge. E faj, porzós virágai miatt termést egyébként még honos körülmények között sem hoz, de termésre hasonlító kis füge virágai ugyanúgy megjelennek a növényeken.