A manapság egyre jobban terjedő műfű ellen és mellette is nagyon sok látszólag jó érvet lehet felhozni. De elfogultsággal kezeljük a burkolatokat, hiszen egy műfű nem növény, hanem burkolat, nem természetes felület, hanem mű, és megvan a helye, hova érdemes egyáltalán tenni, és hol veri ki jogosan a biztosítékot a kerttervezők fejében is.
A kerttervezők egy része imádja, másik fel, mint nem tagadom én is, elég komoly fenntartásokkal kezelem a műfű kérdését. Félreértés ne essék, vannak helyek, ahol indokolt és esztétikus, de teljes kertek leburkolása azért, hogy fenntartható legyen, már túlzás.
A műfű egy burkolat
A műfű ugyanúgy alépítménnyel rendelkezik, bárki bármit állít róla. Vagy tömörített zúzottkő réteg kell alá, vagy betonburkolat, mert különben sima talajra lefektetve nem lesz sem esztétikus, sem praktikus. Így tehát nem tekinthető a növények helyettesítőjeként, hanem mint burkolat van létjogosultsága.
A műfű nyáron rendkívül felforrósodik. Tudom és ismerem a reklámszövegeket, hogy „Ez nyáron hűt, télen fűt” és hasonlók, de valljuk be: egy műanyag felületről beszélünk, ami nem tér el bármely más műburkolattól ebben a tekintetben.
Sportpályák esetében is nemcsak felforrósodik, de igen komolyan perzseli a bőrt, ha sportolás közben megcsúszik valaki. Ugyanez a besöpört burkolatokra is igaz: volt szerencsém pár évig látni mind az építéseket, mind a sportoláskor kifejtett hatását is. Mezítláb esélytelen nyáron közlekedni rajta, hacsak nem vagyunk fakírok.
A burkolat és a növények közötti különbség
Bizonyára sokan ismerik azt a képet, amikor hőkamerával végignéztek egy aszfaltos, térköves teret és egy fákkal tarkított árnyas sétálóutcát. Már ez a kép választ ad arra, hogy mennyire fontosak a növények városi környezetben is.
A műfű és a természetes gyep között is mértünk már különbségeket: még tűző napon is több, mint 10 Celsius-fok eltérés van a fű javára, annyival hűvösebb egy gyep a műfűburkolathoz képest.
Bár a műfüvön is megáll a reggeli vízpára, de míg a fű és más növények ettől erőre kapnak és hűtik később a párolgással a levegőt is, addig a műfű és egyéb burkolatok nem hűtik a helyi levegőt, hanem fűtik. A környezetünk megfelelő mikroklímája meg nagyon értékes lenne, és minél hűvösebben, páradúsabban tudjuk tartani a környezetünket, a kertet, annál élhetőbb lesz a növényeknek és nekünk, embereknek is.