14℃ 7℃
szeptember 30. Jeromos, Honória, Hunor

Hogyan bírhatnám virágzásra a törpekaktuszt?

Agrofórum Online

Évek óta nevelek szobában egy törpekaktuszt, de még soha nem virágzott. Hogyan bírhatnám virágzásra?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kaktuszok általában kedvelt szobanövények, viszont ilyen módon való nevelésük nem minden faj számára mondható optimálisnak. Nagyon sok változata létezik a kaktuszoknak, ezért nevelésük és ápolásuk során is tisztában kell lennünk kaktuszunk fajával, hiszen ahányféle kaktusz, annyiféle ökológiai igénnyel rendelkeznek. A törpekaktuszok viszont jól viselik a szobában uralkodó körülményeket, így a megfelelő feltételek rendelkezésre állása mellett minden tavasszal képesek virágba borulni. A virágaik általában sárga vagy piros színűek, melyek az egész növényt képesek belepni. A törpekaktuszok egyébként 5-10 cm-es nagyságúak, gömb alakúak, esetenként kissé megnyúlt kaktuszok. Jellemző rájuk, hogy sarjadzással képesek szaporodni, a legyökeresedett sarjaik pedig párnát képeznek, így házi körülmények között átültetésükkel is könnyedén szaporíthatók.

A legtöbb kaktuszra jellemző, hogy fényigényes növényfaj, de a szórt fényt is jól tudják hasznosítani. Hőoptimumuk általában 20-30 Celsius-fok között van, viszont a virágot képező fajok egy részének a virágzásához hideghatásra, pihenő időszakra van szüksége. Nincsen ez másképp a törpekaktusszal sem, ezért a téli, fényszegény időszakban, hidegebb körülményeket (5-10 fok), vagyis jarovizációt, és mérsékeltebb öntözést is kíván. E feltétetek teljesülése nélkül virágképzése ugyanis elmarad. A tavaszi virágzás utáni időszakban pedig megkezdődik a növény növekedési időszaka, mely alatt csakugyan ápolni kell a törpekaktusz, hiszen a hiedelmekkel ellentétben, nem mondhatók igénytelen növénynek a kaktuszok.

Megfelelő növekedéséhez víz-, tápanyag- és fényigényét is ki kell elégíteni. Minél melegebb körülmények között tartjuk, annál több vizet igényel, hiszen párologtatása is fokozódik ilyen feltételek mellett. Tápoldattal is érdemes rendszeresen ellátni a növényt, a tavasztól egészen őszig tartó időszakban. Nyáron akár a szabadban is nevelhető, viszont a tűző naptól óvjuk a kaktuszokat, hiszen a közvetlen napfény hatására meg is éghetnek.

Kiemelt kép: Pixabay

Szobanövények kezdőknek: zöld otthon minimális locsolással

2025. február 28. 16:10

Szobanövények, amik akkor is virulnak, ha ritkán vagyunk otthon és hajlamosak vagyunk megfeledkezni a locsolásról.

Lehetséges, hogy a bent teleltetett leanderen takácsatkák vannak?

2022. december 26. 04:38

Lehetséges, hogy a hűvösben bent teleltetett leanderemen takácsatkák vannak? Kérem segítségüket ezzel kapcsolatban!

Fokföldi ibolya rejtélye: Egész évben virágzik

2023. február 3. 05:37

Mi a titka, hogy egész évben virágozzon a fokföldi ibolyánk? Összeszedtem pár fontos tippet, hogy sikerre vigyük a virágoztatását.

Egy szobanövény is lehet jó befektetés

2024. december 11. 08:10

A világ legdrágább szobanövénye a "Luxury Trees" weboldal szerint egy 900 éves bonsai, amelynek ára 950 000 euró.