Elő lehet valahogy segíteni a bromélia virágzását?

Agrofórum Online

A képen látható szobanövény évek óta nem virágzik. Elő lehet valahogy segíteni virágzását? Minden évben új sarjakat fejleszt, melyeket rendszerint át is ültetek.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A képen egy lándzsarózsa látható, mely a broméliafélék családjába tartozik. A lándzsarózsa nemzetségbe mintegy 150 faj sorolható, melyek mind trópusi területről származnak, ahol epifitonként, vagyis a fák törzsén élnek. Jellemző rájuk, hogy leveleik szélesek, merevek, felületükön pedig határozott vagy elmosódott csíkok vagy foltok láthatók. A levelek csúcsa széles, lekerekített, végük felé kihegyesedő. Leveleik különleges tulajdonsága, hogy tölcsért, vagyis ciszternát képezve állnak össze. Dekoratív virágzatuk által, mely e tölcsérből emelkedik ki, válik igazán feltűnővé a növény szépsége. Virágzata általában tobozszerű vagy laza, elágazó fürtre hasonlít, színes virágzati felleveleivel feltűnő jelenségnek számít.

Lándzsarózsa a szobában
Lándzsarózsa a szobában (fotó: a kérdező felvétele)

A broméliák nevelésük során sok fényt nem igényelnek, így inkább az árnyékot kedvelik. A trópusi változatok általában kiegyenlített, 20-22 °C-os hőmérsékletet kívánnak. Víz- és páraigényük viszont nagy, melyet a ciszternájukon, illetve gyökereiken keresztül is érdemes pótolni. A broméliáknak fejletlen a gyökérzete, így jelentős mennyiségben képes a növény a levelek pikkelyszőrein keresztüli vízfelvételre is. A ciszternával rendelkező broméliák esetében azok víztelítettségéről, esetenkénti vízcseréjéről is rendszeresen érdemes gondoskodnunk. Talaj tekintetében a laza szerkezetű, levegős, jó vízáteresztő képességű, savanyú tekinthető optimálisnak számukra.

A virágzás a broméliafélék esetében meglehetősen lassú folyamatnak mondható, hiszen általában csak pár év elteltével, az idősebb, 3-5 éves növényeknél várható virágzás. Jellemző ugyanis, hogy pl. az ajándékba kapott, virágzó bromélia, virágzása után fokozatosan elhalásnak indul, viszont előtte még legalább egy, de általában több sarjat is fejleszt. A sarjakat minden esetben érdemes lehet  szétültetni, majd pedig ezeket továbbnevelni a fent megadott, számukra optimális körülmények mellett. A virágzás általában tavasz végén, vagy nyáron várható, annak időtartama pedig pár hétre tehető, viszont színes, díszítő felleveleiket a növények akár hónapokon keresztül is képesek megőrizni.  

Kiemelt kép: a kérdező felvétele

Miért nem virágzik a klívia?

2022. november 11. 05:38

A szobaliliom egy viszonylag egyszerű ápolást igénylő cserepes dísznövényünk, mégis a gyakori kérdések közé tartozik, hogy vajon miért nem virágzik?

Még áprilisban is hirtelen betörő lehűlés veszélyeztetheti a gyümölcsfákat – így védekezzünk ellene

2024. március 8. 13:40

Az idén is korán jött a tavasz, a szokatlan februári időjárásnak minden bizonnyal komoly hatása lesz a hazai gyümölcstermesztésre.

Medvehagyma virágzása

2023. május 18. 05:36

A medvehagyma virágzási ideje aránylag rövid kb. 2 hétig virágzik, április és május környékén, de leveleit már március végétől szedhetjük egészen az ősz végégig.

Liliomfa virág nélkül: mi állhat a háttérben?

2025. március 31. 13:10

A fiatal liliomfáknál természetes jelenség lehet a késleltetett virágzás, míg az idősebb magnóliák esetében a környezeti tényezők és gondozási hibák is szerepet játszhatnak.