16℃ 8℃
október 23. Gyöngyvér, János, Gyöngyi

Ajándékba kapott szerencsebambusz gondozása otthon

Agrofórum Online

Egy 50 cm hosszú szerencsebambuszt kaptam ajándékba, mely vízben áll. Milyen feltételek mellett őrizhetem meg szépségét?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A szerencsebambusz egy meglehetősen dekoratív szobanövényünk, melynek gondozása nem tekinthető kifejezetten nehéz feladatnak, így akár kezdő növénytartók számára is ajánlható tartása. A szerencsebambusz, bár nemcsak neve, de megjelenése alapján is hasonlít a bambuszra, mégsem tekinthető a bambuszok rokonának, hiszen egy sárkányfák nemzetségébe tartozó növényfajról van szó. A növény másik magyar neve a szerencsebambusz mellett a fehérszélű sárkányfa, vagyis a Dracaena sanderiana. E faj Kamerunban és Zairében honos, kistermetű növényei pedig hosszan kihegyezett leveleket nevelnek, melyek a sárkányfák közül legismertebb sávos sárkányfáétól jellemzően szélesebb megjelenésűek. A szerencsebambuszok a kereskedelemben általában hosszúra nevelt, dekoratív csavaros végű, illetve kisebb darabokból álló, emeletekben elhelyezett formátumban találhatók meg.

Szerencsebambusz gondozása

A gondozása során talán a legfontosabb arra ügyelnünk, hogy a növény kedveli ugyan a napos fekvést, viszont a tűző naptól óvnunk szükséges, hiszen az hamar megégetheti leveleit. A növény kedveli a levegő magas páratartalmát, erre főként télen, a fűtés által kialakított száraz levegő esetében érdemes odafigyelni. Jó ötlet lehet a növény kavicságyra való helyezése, esetleg a környezet párásítása. Hőmérséklet tekintetében általában a 18-22 fok felel meg számára a legjobban, viszont nyáron a 30 fok körüli hőmérséklet sem okoz problémát fejlődésének. Vízigényes növényfaj lévén, talajban való nevelésekor a rendszeres öntözésről feltétlenül gondoskodni kell, ha már talajának felső rétege kiszáradt fontos, hogy megöntözzük. Vízben való tartása mellett is cseréljük vizét legalább kéthetente, illetve az elfogyott mennyiséget is pótoljuk. A felhasznált öntözővíz pedig lehetőleg legyen klórmentes.

Általában a szerencsebambuszra lassú növekedés jellemző, illetve szobai körülmények között virágzására sem kell számítanunk. A növény sikeresen szaporítható szárdugványozással, vagyis a növény szárrészének feldarabolásával, majd vízben történő gyökereztetésével.

Kiemelt kép: Pixabay

Lótuszvirág otthon, szobanövényként: egyszerűbb, mint gondolná!

2025. február 14. 11:10

A lótuszvirág könnyen gondozható, ám van néhány olyan sajátos igénye, amit maradéktalanul teljesíteni kell, hogy a növény jól érezze magát.

Ikonikus karácsonyi növények

2022. december 20. 05:37

Vannak olyan klasszikus darabok a virágosok polcain, melyek a karácsony elmaradhatatlan növényei. Többet már kapásból fel is sorolhatunk, mint a korallvirág, mikulásvirág, de idén vannak izgalmasabb összeállítások is.

Bambusz a lakásban: tippek az egészséges növekedéséhez

2025. február 25. 14:40

A bambusz (Bambusoideae) egzotikus megjelenésével és gyors növekedésével könnyen tartható szobanövényként is.

Egy igazi retro szobanövény: a pletyka növény

2022. május 4. 06:38

A "régivágású" növények, mint a pletyka is, sokkal ellenállóbbak a lakások klímájával szemben.