Mikor és hogyan szaporítható a levendula?

Agrofórum Online

Szeretném majd a levendulát szaporítani a kertben. Ezt hogyan tehetem meg? Mikor van a szaporítás ideális ideje?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A levendula többféle módszerrel is szaporítható, de legkönnyebben és legbiztosabban dugványozással lehetünk sikeresek. Egy kis odafigyeléssel magról egyaránt szaporítható, de a hajtások talajba bújtatásával, majd a legyökeresedett növény leválasztásával, illetve az elszaporodott növények tőosztásával egyaránt érdemes lehet megpróbálkoznunk.

A dugványozás optimális ideje tavasszal a metszési munkálatok elvégzése folyamán van, de ősszel egyaránt szedhetünk dugványokat a levenduláról. A dugványozáshoz lehetőség szerint 3-4 éves töveket válasszunk, melyek egészségesek, jó növekedési eréllyel rendelkeznek. A dugványozáshoz tavasszal fásodott vesszőket, ősszel pedig zöld hajtásokat vágjunk le. Hosszúságuk 10-15 cm-es legyen, leveleiket pedig távolítsuk el a dugvány alsó részről, mely a gyökereztető közegbe kerül.

A gyökereztetés történhet pl. homokban, virágföldben, vagy ennek keverékében egyaránt, de vízzel töltött edényben ugyancsak gyökereztethetjük a megszedett dugványokat. A gyökeresedés gyökereztető por használatával elősegíthető, de ennek használata nélkül is beindul a gyökérképződés. A gyökeresedéshez melegre, nedvesen tartásra, illetve magas páratartalomra van szükség, amit akár fóliával való takarással is elérhetünk. A folyamat mintegy 1-1,5 hónapig tart, mely után a növény akár végleges helyére is kiültethető.

A magvetés nem mindig a legsikeresebb módja a szaporításnak, de magjai viszonylag kedvezőbb áron vásárolhatók meg, így vállalkozó kedvűek ezzel a szaporítási móddal is próbálkozhatnak. A legfontosabb tudnivaló, hogy a magoknak a csírázáshoz hideghatásra van szükségük. Érdemes tehát a magokat kinti körülmények közé, ha nem is kertünk talajába, akkor cserépbe elvetni még az ősz folyamán. A kellő hideghatás után, a felmelegedéssel párhuzamosan a magok csírázása is megindul. Fontos, hogy a magokat sekélyen vessük el, lehetőleg csak homokot szórjuk rá, kb. 0,5 cm vastagságban! Emellett a kellő mennyiségű vizet is biztosítsuk a magoknak, talaját ne hagyjuk kiszáradni! A növény 10 cm-es nagyságának elérése után a jobb bokrosodás érdekében a levendulát érdemes visszacsípni, esetlegesen megjelenő virágait a gyökérképződés elősegítése érdekében levágni, majd pedig ősszel végleges helyére kiültetni.

Kiemelt kép: Pixabay

Lehet a klemátiszt otthon szaporítani?

2023. január 14. 10:39

Lehet a klemátiszt otthon szaporítani? Ha igen, mikor és hogyan?

Ültessen korbácsliliomot őszre!

2024. szeptember 21. 08:10

Az ültetés előtt érdemes gondosan megválasztani a helyet, mivel a korbácsliliom kifejezetten a napos, meleg helyeket kedveli.

Mire ügyeljünk a muskátli dugványozása során?

2024. szeptember 9. 12:10

Miként dugványozzam megfelelően a muskátlit? Mire figyeljek a művelet során?

Az illóolajok a növényvédelemben is érdekesek lesznek

2021. március 24. 14:44

Ha már az előző írásomban a mentafajtákról is és az ibolyáról is szó esett, mint aromán növény, akkor talán nem újdonság az sem, ha azt állítom, hogy az illóolajoknak komoly szerepük van a növényvédelemben is. Erre egyre több kutatást alapoztak már és nem meglepő az sem, hogy igen hatékony eredményeket értek el.