Fóliában termesztett salátáim közül jó néhány alsó levele penészedni kezdett. Nem tudom, hogy milyen betegség lehet ez. Mit tehetnék ellene?
Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos
Kedves Kérdező!
A salátatermesztést több kórokozó megjelenése is megnehezítheti, melyekre főként üvegházi vagy fóliás termesztés esetében kell számítani. Az egyik ilyen a peronoszpóra, melynek tünetei már palántakorban kialakulhatnak, sárguló leveleiken jellegzetes fehér penészgyep alakul ki a színi és a fonáki oldalon egyaránt. Az idősebb növények levelén erek által határolt foltok jelennek meg, melyek kezdetben sárgászöld színűek, majd sárgulás és végül barnulás következtében a foltok elszáradnak. A foltoknak megfelelően a fonáki oldalon fehér színű penészgyepek ugyancsak megjelennek, melyek általában a külső leveleken láthatók.
A szklerotíniás és botrítiszes rothadás esetében is megfigyelhető penészgyep kialakulása, melyet rendszerint az alsó leveleken láthatunk, illetve a gyökérnyaki részen. Ezzel együtt rendszerint a gyökérnyaki rész rothadása is bekövetkezik, melyet általában csak a fejek szedésekor észlelünk. A botrítisznél inkább szürkés, még a szklerotíniánál pedig fehérszínű penészgyep kialakulása a jellemző.
A védekezés egyik kórokozó ellen sem tekinthető egyszerű feladatnak, így a megelőzésnek kiemelt szerepe van. A peronoszpóra esetében érdemes figyelembe venni a salátafajták kórokozóval szembeni ellenállóságát, a kórokozó egyes változatai elleni rezisztenciájukat. Eredményesek a legtöbb esetben csak permetezéssel lehetünk, de nagy jelentősége van a szellőztetésnek, a levelek szárazon tartásának, a reggeli órákban végzett öntözésnek. Megelőző jelleggel már 2-3 lombleveles kortól, majd 10 naponta permetezzünk, és fontos, hogy a levelek fonáki oldalára is juttassunk a permetléből (pl. Aliette 80 WG).
A botrítisz és szlerotínia esetében az elővetemény növénymaradványainak eltávolítására, a vetésforgó betartására, illetve a palánták helyes ültetési mélységének megválasztására érdemes ügyelnünk. A gyökérnyaki rész talajba kerülésével a kórokozók könnyebben képesek fertőzni, így a gyökérnyaki rész talajjal való érintkezésének elkerülésével a fertőzés mértéke csökkenthető. A palánták kiültetése után a kémiai védekezés is indokolt, a permetléből a gyökérnyaki részre is kerüljön! Védekezésre felhasználhatók kiskerti körülmények között is a Switch, Zoxis 250 SC, Mister, Mirador készítmények.
Kiemelt kép: Pixabay