Milyen helyet válasszunk a fügének a tavaszi ültetéskor?

Agrofórum Online

Mire ügyeljünk a füge tavaszi ültetése során? Milyen helyre ültessük? Hogyan ápoljuk?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A füge manapság nagyon kedvelt növény a kertekben, nem is csoda, hiszen amellett, hogy ehető termést nyújt számunkra, levelei dekoratív megjelenése által díszítő értékkel is rendelkezik. A konténerben nevelt fügéket, a fagyos időjárás kivételével bármikor elültethetjük kertjeinkbe, viszont a szabadgyökeres növényeket érdemesebb csak tavasszal, már kissé melegebb időjárás megléte mellett elültetni.

A füge, mivel mediterrán növényfaj, kedveli a meleg fekvést, ami azt jelenti, hogy olyan helyre, lehetőség szerint déli fekvésbe ültessük, ahol a legtöbb napsütés éri. A hideg téli szelet sem kedveli a füge, ezért szélvédett kertrészt keressünk számára! Azt is vegyük figyelembe az ültetés helyének kiválasztásakor, hogy a füge az évek során terebélyesedni és nőni fog, így ne ültessük túl közel pl. a házfalhoz, kerítéshez sem! Talaj szempontjából nem mondható igényes növényfajnak, viszont tápanyagokban gazdag, szerves trágyával kellően ellátott közegben szebben fejlődnek egyedei.

Az ültetéshez kellően előkészített, felásott talaj tekinthető optimálisnak, ahol a gyökér méreténél kissé nagyobb méretű ültetőgödröt készítsünk el! Az ültetés mélysége egyezzen meg az eredeti mélységgel, ezután pedig következhet a fa beállítása és a talajjal való feltöltés. Az ültetést kövesse alapos beöntözés, mely vízpótlást minden esetben rendszeresen szükséges a továbbiakban is elvégezni. Növényvédelem szempontjából is érdemes a fügét időnként megvizsgálni, hiszen a levélmolyok gyakran lehetnek leveleinek károsítói.

A télre való felkészítés a frissen ültetett fák esetében fontos feladatnak tekinthető, hiszen ezek idősebb társaiknál még jóval fagyérzékenyebbek. A tél beállta előtt a fiatal növények tövi részének takarása elegendő, melyre akár különböző mulcsanyagok is felhasználhatók. A növényeket tavasszal érdemes megmetszeni, mely során az elfagyott, rossz irányba növő, vékony, egymást keresztező részeket kell elsősorban eltávolítani. Emellett a hosszúra nőtt vesszők visszametszése is elvégezhető, melyeket minden esetben egy kifele álló rügyre érdemes visszavágni.

Kiemelt kép: Pixabay

Rózsalonc metszése a gazdag virágzásért

2023. augusztus 14. 05:40

A rózsalonc egy igen szép virágzó dísznövény, megmutatja szépségét, ha jól metszük meg. A Weigela bokrok metszését hoztam mai témának.

Így teleltessük a leandert!

2024. november 13. 05:40

Lássuk, hogyan teleltessük a leandert, ha tavasszal is egészséges növényre vágyunk!

A gyümölcsfa-nyesedék felhasználásának módjai

2023. szeptember 2. 08:10

Mihez kezdjünk a kertünkben levágott gallyakkal? Elégetni ma már nemigen szabad, a kukába sem férnek be, nincs is igazán helyünk tárolni őket. Gondolkozzunk hát másként: mire tudnánk felhasználni a levágott nyesedéket úgy, hogy végül ez is a hasznunkra váljon?

Megmetszhetem már a letermett málnatöveket?

2026. július 31. 04:40

Csak azt szeretném megkérdezni, hogy megmetszhetem már a letermett málnatöveket? Vagy még várni kell ezzel a feladattal?