19℃ 15℃
szeptember 21. Máté, Mirella, Jónás

Miért nem érik be a szeder termésén az összes szem?

Agrofórum Online

Furcsán érik idén a szeder nálunk! Miért nem érik be a szeder termésén az összes kis szem?

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A probléma leírása alapján a szeder egyik kártevőjének, a szeder gubacsatkának a jelenlétére lehet következtetni. Sajnos e kártevő kártétele gyakorinak számít a szedren, ezért az ellene való védekezés, valamint a megelőzés fontos technológiai eleme lehet a szedertermesztésnek.

A szeder gubacsatka, ahogy a kérdésben is írta, kártétele többek között az érő gyümölcsök nem megfelelő színeződésében mutatkozik meg, azok egyes részei halványak, rózsaszín színezetűek maradnak. E részekre jellemző továbbá még az is, hogy nem puhulnak, kemények maradnak és deformáltak lesznek. A károsított termés ezáltal fogyasztásra alkalmatlanná is válik, hiszen az ilyen termések nemcsak kemények, hanem savanyúak is. A szívogatás hatására idővel bekövetkezik a bogyók károsodott részének száradása és halványulása is. A károsított termések akár egész télen át fennmaradnak a növényeken. Nagy egyedszámban való jelenlétük esetében akár számos termést képesek szívogatásukkal tönkretenni. Jelenlétük legtöbbször már csak az okozott károk kialakulása után látható, hiszen apró, mikroszkopikus méretű kártevők.

A védekezés a megelőzésen alapul, hiszen eredményesen e kártételtől a terméseket csak így lehetséges megóvni. A megelőzéshez hozzátartozik az egészséges szaporítóanyag beszerzése, a növények számukra megfelelő helyre történő ültetése is. A rendszeres metszések alkalmával a beteg, sérült és letermett részeket távolítsuk el, mellyel a növény optimális kondíciója fenntartható. Azon állományban, ahol már egyszer jelen voltak a gubacsatkák, a következő évben is számítani kell kártételükre, így a védekezés indokolt lesz.

A kémiai védekezések közül a lemosó kezelések elvégzésének is nagy jelentősége van, melyhez olaj- és kéntartalmú hatóanyagok felhasználása javasolható. A kártevő a rügyekben és a károsított termésekben is át tud telelni, ezért a fennmaradt gyümölcsök leszedésének is kiemelt szerepe van. A virágzás utáni időszakban, valamint termésérésig legalább két alkalommal érdemes atkaölővel permetezni a növényeket, pl. fenpiroximát hatóanyagú készítménnyel.

Mit tehetek az őszibarackfák hónaljhajtásaival? Hogyan alakítsam a koronát?

2022. július 20. 04:36

Erős hajtásnövekedésű fáimon a fiatal hajtásokon a levelek tövénél hónaljhajtások képződnek, ezáltal elseprűsödik a lombozat. Az első évben egyes fácskákról lecsipegettem ezeket a hónaljhajtásokat, aminek következtében a következő év tavaszán nem voltak rügyek az ágakon. Mit csinálok rosszul?

Mikor kell metszeni a hibiszkuszt, hogy ontsa a virágot?

2026. február 4. 11:10

A hibiszkusz akkor mutatja meg igazi szépségét, ha jókor és jól metsszük. Mutatjuk, hogyan lesz virágözön a kertben.

Van esély arra, hogy a leander metszés után kiheverje a fagyást?

2026. május 13. 04:38

A leanderem, melyet a kertbe kiültettem, takarás ellenére megfagyott. A fagyást metszéssel próváltam orvosolni. Van esély arra, hogy a növény így ki fogja heverni a fagyást?

Mire kell ügyelni a füge metszése során?

2024. március 2. 04:36

Február végén metszhető már a füge? Mire ügyeljek a feladat elvégzése során?