Hogyan tarthatjuk távol a kullancsokat a kertünktől?

Agrofórum Online

Nagyon zavar, hogy mennyire elszaporodtak a kertünkben a kullancsok. Létezik valamilyen permetszer, ami az emberre és a macskára nem veszélyes, de a kullancsok ellen kimondottan jól működik? Van olyan növény, ami távol tarthatja őket, mert mondjuk nem szeretik az illatát? Bármilyen ötletnek örülnék, ami hatásos lehet.

Aki válaszol:
Dr. Csorba Virág kertészmérnök, növényorvos

Kedves Kérdező!

A kertekben élő kullancsok sok betegséget terjesztenek, melyek az emberre és az állatra egyaránt jelentős veszélyt jelentenek. Növényvédelmi szempontból a kullancsok nem tekinthetők kártevőnek, hiszen nem a növényekre, hanem az emberekre és állatokra jelentenek különös veszélyt. Ez azt jelenti tehát, hogy nincsen olyan készítmény, növényvédő szer, mely a kullancsok irtására szabadon felhasználható, engedélyezett lenne, ennek ellenére viszont többen is védekeznek ellenük a kereskedelemben megvásárolható rovarölő készítményekkel.

Azt viszont jobb, ha tudjuk, hogy a kullancsok általában azon részein élnek kertjeinknek, ahol magasabb növényzet, fű található, illetve kertszélek, bokrok, sövények is megfelelnek számukra. Főként akkor számíthatunk nagyobb egyedszámukra, ha a szomszédunkban kevésbé ápolt, így nyírásban nem rendszeresen részesített zöld terület, illetve erdő található. Kertünkbe való beköltözésük több módon is lehetséges, hiszen a madarak, vadon élő állatok is közre játszhatnak ebben, de növényi anyagokkal, illetve az eljáró macskák által csakugyan bekövetkezhet terjedésük.

A kullancsokat nem egyszerű távol tartani, viszont egy-két módszer rendelkezésünkre áll, melyeket érdemes lehet kipróbálni. Elsősorban a gyep rendszeres nyírásával ajánlatos kezdeni, mellyel ugyanis a kullancsok szempontjából kedvezőtlen életteret hozunk létre. Érdemes elősegíteni a madarak megtelepedését, rendszeres látogatását is kertünkben, hiszen a kullancsok a madarak táplálékául is szolgálhatnak.

Emellett megpróbálkozhatunk erős illatot árasztó növények ültetésével is, melyek ugyancsak riasztóan hathatnak kellemetlen vendégeinkre. A növények közül a levendula, rozmaring, menta, de a zsálya, sőt még az erős illatú muskátlifajták is segítségünkre lehetnek a probléma megoldásában. Ajánlatos továbbá a macskák számára nyakörvet beszerezni, vagy olyan cseppeket alkalmazni, melyeket megadott időnként lecserélünk/újra alkalmazunk. Emellett a cicák kedvelt fekhelyét is takarítsuk, ellenőrizzük időnként, hiszen ezekben gyakran megtalálhatók a kullancsok egyedei!

Kiemelt kép: Pixabay  

Házi fűszerolaj készítése az utolsó idei zöldfűszerekből

2022. november 30. 05:38

Nagy kedvencünk ebben az időszakban a barbecue rozmaring, a borsillatú zsálya, melyekből kiváló fűszerkeveréket lehet alkotni.

Tavaszi készülődés a kedvenc fűszernövényekkel - II. rész

2021. február 24. 09:37

A cikk előző részét azoknak ajánlottam, akik minden évben megfogadják, hogy jövőre biztosan termesztenek valamit a kertben, a balkonládában, a teraszon, de minimum a konyhában. És ez a nap évek óta nem jött el.

Sajtos-paradicsomos napsugár

2019. szeptember 15. 04:39

Ez egy igazi vendégváró vagy éppen vendégmarasztaló fűszeres finomság, amit a napraforgómezők ihlettek.

Növény-folklór: a kertben élő növényekkel kapcsolatos mítoszok, legendák és babonák II.

2022. december 28. 14:34

Cikksorozatunk első részében a fákhoz köthető mítoszokat, babonákat vettük sorra, ezúttal pedig a dísz- és fűszernövények világába kalauzoljuk az olvasókat.